Csank János: Marco Rossi nálam 10-ből 10-es!

2021. június 25. 18:35

A korábbi szövetségi kapitányt, Csank Jánost arra kértük, osztályozza le 1-től 10-ig a magyar válogatott játékosait. Persze nem értük be ennyivel. Csank tanár úr azt is feladatul kapta, hogy pár mondatban magyarázza is meg a bizonyítványát. Mi több, értékelje Marco Rossi szövetségi kapitányt is!

2021. június 25. 18:35
null

Vámos Tamás írása a Mandiner Sporton.

Gulácsi Péter

Abban, hogy a magyar válogatott idáig eljutott, elévülhetetlen érdemei vannak. Persze, voltak hibák is, de a portugálok és a franciák ellen nagyszerűen védett. A németek ellen volt egy kis megingása, tévedett 30 centit, de egyébként a válogatott erőssége volt.

Osztályzata: 7,5

Botka Endre

Számomra nem kis rejtély, hogy miért belső védőként játszotta végig a tornát? Egyébként az ütemérzéke remek, jól olvassa a játékot, ezért az egy az egyben szituációkat jól oldja meg, s mindehhez megfelelő agresszivitással is rendelkezik.

Osztályzata: 8,5 

Fiola Attila

Gyakorlatilag a védősor minden posztján és védekező középpályásként is bevethető, az a típusú játékos, hogy ha adnak neki egy kesztyűt, a kapuba is beállna. Az Eb-n is bebizonyította, hogy átlag feletti teljesítményre képes, az agresszivitása és szerelési készsége első osztályú, az a típusú védő, aki pontosan tisztában van vele: a fekvő és a sánta szélső nem gyors. De komolyra fordítva: taktikai felkészültségét mutatja, hogy a világbajnok franciák ellen bal futóként ellenkező lábbal szerzett gólt. Olyan gólt, amelyre évtizedek múltán is emlékezünk majd!

Osztályzata: 8,5

Willi Orbán

Nem csinál látványos dolgokat, csak azt játssza, amit egy belső védőnek kell; első osztályúan szerel, elfejeli, elrúgja a labdát, leütközi az ellenfelet, a levegőben szinte verhetetlen. A portugálok és a franciák ellen sem volt igazán szerencsés, a világbajnok ellen egy centin múlt, hogy nem ért oda a labdához. Mindezekkel együtt is a védelmünk oszlopa volt.

Osztályzata: 9

Szalai Attila

Amikor a Mezőkövesdben először megláttam, egyből elmosolyodtam, és azt mondtam: „ez a gyerek tiszta apja!” Idősebb Szalai Attila nálam játszott, a Vác bajnokcsapatának oszlopos tagja volt. A „kis Sancho” óriási fegyver, mert nem csak baloldali, hanem belső védőként is használható, magasítani lehet vele a védelmet, lendületes, nem fél senkitől és még cselezni is tud. Nem csak a jelen, a jövő embere is!

Osztályzata: 9

Loic Nego

Több poszton bevethető játékos, a sebessége és mozgásmennyisége átlag feletti, és taktikailag is nemzetközi szintű játékos. Sajnos ő is hagyta, hogy a németek bebirkózzák a második góljukat.

Osztályzata: 7

Schäfer András

Már az MTK-ban is láttam rajta, hogy egy agresszív kisgyerek. Minden rosszban van valami jó: az a szerencséje, hogy Szoboszlai és Kalmár sem játszhatott, hiszen, ha nem így történik, lehet, hogy azt sem tudjuk, hogy a keretben van. Egyértelműen a torna egyik felfedezettje! Megjegyzem, ha a németek kapujában nem Manuel Neuer, hanem legendás elődje, Toni Schumacher áll, sosem szerzi meg a második gólunkat.

Osztályzata: 8,5

Nagy Ádám

Jó spíler, de a franciák egyenlítő góljánál ő is hibázott. Nem az én ideálom a hozzá hasonló, alacsony és vékony futballista, de kétségkívül ő is jó teljesítményt nyújtott, remek összekötő kapocs a védelem és a középpálya, illetve a támadósor között. De azért kíváncsi leszek, hogy Anglia ellen milyen teljesítményre lesz képes.

Osztályzata: 7

Kleinheisler László

Nem tagadom, vele szemben elfogult vagyok, mert észak-magyarországi srác, Edelényből való. A Gyirmót edzőjeként már az NB II-ben felfedeztem, a Puskás Akadémiában játszott, és ugyanazt a jó teljesítményt és agresszivitást láttam tőle, ami a válogatottban is az erénye. Vannak hibái, de nagyon jó játékos, a robotoló középpályás szerepkörét nagyon jól betöltötte az Eb-n is.

Osztályzata: 8,5

A magyar csapat a Németország - Magyarország mérkőzés előtt a müncheni Allianz Arénában 2021. június 23-án.<br>Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar csapat a Németország - Magyarország mérkőzés előtt a müncheni Allianz Arénában 2021. június 23-án.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Sallai Roland

Nálam az Eb másik felfedezettje, az édesapja szintén nálam játszott, a váci bajnokcsapat tagja volt. Roland megjárta a hadak útját, többször is sérült volt, de most azért is tudott extrát nyújtani, mert az ellenfelek nem készültek fel belőlünk, így válhatott Marco Rossi meglepetésemberévé. Szalai mögött szenzációs teljesítményre volt képes, agresszívan, veszélyesen és gyorsan játszott, a szövetségi kapitány pedig azzal húzott zseniálisat, hogy az edzőmérkőzéseken eldugta őt, s ezzel meglepte Európát. Osztályzata: 9 

Szalai Ádám

Remek teljesítményt nyújtott az Eb-n, még azzal is jót tett a csapatnak, hogy a franciák ellen megsérült, hiszen a kényszerű kiválása után még inkább a védekezésre koncentráltunk. A németek ellen pedig extrát nyújtott, hiszen gól és gólpassz fűződik a nevéhez

Osztályzata: 8

Schön Szabolcs

Gyors, ügyes játékos, a portugálok ellen szerzett góljánál nem volt szerencséje. A tudása alapján ő is a jövő embere lehet. Osztályzata: 7

Lovrencsics Gergő

Lelkes, csupaszív, harcos játékos, akinek a védőmunkáján látszik, hogy csatárként kezdte. Most egy kicsit ránőttek a többiek. Osztályzata: 7

Nikolics Nemanja

Fizikálisan nem annyira ütős, nem annyira gyors, de gólérzékenysége miatt az a játékos, aki, ha nem játszik, hiányoljuk, ha a pályán van, azt kérdezzük, mikor cserélik már le? Az a típus, akit ki kell szolgálni, ezért sem játszik rendszeresen a válogatottban, de nyilván nem véletlen, hogy Magyarországon, Lengyelországban és az Egyesült Államokban is gólkirály tudott lenni. Osztályzata: 6,5

Varga Kevin

Már Balmazújvárosban láttam őt játszani. Az Eb-n nagyon kevés lehetőséget kapott, de a jövő embere, alázatos, az utóbbi időben sokat fejlődött. Ha megtanulja, hogy a teljes oldalt be kell játszania, mozgékonyságával, taktikai érzékével rendkívül hasznos csapattag lehet.

Osztályzata: 7

Sigér Dávid

Ő is keveset játszott az Eb-n, de egy rendkívül hasznos játékos. Taktikailag jó, nagyon sokat fut, és ezzel az egyensúlyt mindig a mi oldalunkra billenti. Osztályzata: 7

Varga Roland

Nincs jó időszaka, hiszen az MTK-n kívül mindenhol csere volt. Szabadrúgásai, szögletei életveszélyesek. 

Osztályzata: 7,5

Cseri Tamás

Még a Gyirmót csapatában láttam, a válogatottban eddig nem igazán találták meg a posztját, bár nem könnyű most bekerülni. Pedig gyors, sokat fut és jól lát a pályán.

Osztályzata: 7

Marco Rossi szövetségi kapitány

Egyértelmű erénye, hogy nagyon jól összerakta a csapatot, a társaság együtt van. Okosan dolgozott, és jól találta ki, hogy a válogatott miként tud védekezésből látványosan átmenni a támadásba. Ezért is féltek tőlünk a németek. Rossi tökéletesen összerakta a mieinket és még szerencséje is volt, például Schäferrel. Ám nem csak a magyar válogatottat, saját magát is remekül felépítette, ha megtanul újabb 100 magyar szót, még jobb lesz!

Osztályzata: 10!

 

Nyitókép: Federico Gambarini / DPA / AFP

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vainamoinen
2021. július 30. 08:43
Ez nem igaz. Bravúrosan védett.
kòn bandi
2021. július 11. 23:26
Alkotmány ellenes a véleménye ! Nem való a Nemzeti 11-be ! Védjen akármelyik csapatban de ne Magyarország nemzeti 11-ében. Aki a magyar alkotmányt nem tartja tiszteletben az ne húzza magára a Nemzeti mezt !
kòn bandi
2021. július 11. 23:26
Neki elnézzük, mert ő a sportot nem az lmbtBlm vagy akármílyen debil ideológiára használja.
kunfia
2021. július 11. 09:25
Ahhoz kellett az akkori minden idők legrosszabb bajnoksága is vagy 15éven keresztül. Csank nagyon rossz magyar NB1ben szerepelt jól a nem túl acélos csapataival,amelyek mindig a nemzetközi kupák 1. fordulójában csúfosan elbuktak. A válogatott nála kapott ki 7-1re a szerbektől,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!