Tizenegy magyar állt helyt a világ ellen

2021. június 24. 07:42

Mit művelt Kleinheisler! Az ifjú Schäfer! Nagy Ádám! Gulácsi! A Szalai, a Szalai meg a Sallai! Na és a Fiola! 

2021. június 24. 07:42
null
Rajcsányi Gellért

Aztán nehogy valaki itt elégedetlenkedjen! Csodát láttunk a magyar EB-meccseken, nem öt percig tartót és nem is egy félidőn át tartót, hanem három egész meccsen, kétszázhetven percen keresztül.

Kiben – már aki nem él teljesen álomvilágban – nem fordult meg a fejében az, hogy három sima vereség, ki tudja, talán 0:10-es gólarány lesz majd a csapat végső mérlege. És nem is kishitűség miatt, hanem azért, mert tényleg a világ, vagy legalábbis Európa öt hagyományosan legjobb csapatából hárommal, a mostani és az előző világbajnokkal, meg a címvédő Európa-bajnokkal mérkőzünk meg, ráadásul foghíjasan, hiszen a legjobb játékosaink közül ketten ki kellett, hogy hagyják a tornát.

Aztán nem ez lett. Mert a két kieső magyar helyett az éppen pályán lévő tizenegy magyar lett a legjobb, nem csak a magyar focisták, hanem minden magyar között, legalábbis ezekre a kilencven percekre.

Mit művelt Kleinheisler! Az ifjú Schäfer! Nagy Ádám! Gulácsi! A Szalai, a Szalai meg a Sallai! 

Na és a Fiola!

Igazából szívesen állítanék be magamnak valami giccses cover fotót, merészen a szélrózsa minden irányába néző magyar focista sztárokkal, a háttérbe bemontírozva oroszlánt, farkast, gepárdot, sast, bármit, lemenő nappal vagy gémeskúttal, ja és _magyar zászlóval_, természetesen.

Remélem, hogy a mai kölykök nézték a meccseket, és a mai kölyköknek példakép és inspiráció lesznek a pályán élő és magukból mindent kiadó, tehetségüket minden határon túl kimaxoló válogatott játékosaink! 

Van remény, hiszen Schäfer és Schön is még tegnap is csak egy mai kölyök volt, aki focizni akart, de nagyon. És máris fociznak, de nagyon.

Legyünk lehangoltak, hogy csak két döntetlent játszottunk három meccsből a halálcsoportban? Hogy két akciógólt rúgtunk a németeknek és egyet a franciáknak? Ugyan már!

Helyt álltunk a lehetetlen helyzetekben,

és a vége az lett, hogy Németország húzta az időt tétmeccsen, német földön, a Bayern stadionjában, nehogy újra gólt rúgjunk nekik. 

Mint a Fiola a franciáknak! 

Már most belénk égtek ezek az élmények, és lehet, hogy egy életen át velünk maradnak.

Kleinheislerünk Kimmich, Hummels, Rüdiger és a többi német darálójában (MTI)

 

Az Aranycsapat, aztán a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek remek válogatottjai után,

1986-tól kezdve harminc éven át bolyongott a magyar futball a pusztában,

a saját pusztájában, miközben a világ elrohant mellettünk, lefutott minket a pályán és azon kívül is.

2016 emlékezetes Eb-hadjárata viszont visszatett minket a térképre, aztán ezen az Eb-n – szögezzük le végül – nagyobb eredményeket, kiválóbb teljesítményt és emlékezetesebb csapatmunkát és egyéni megvillanásokat ért el válogatottunk, mint öt éve.

Nekünk ez – ez a halálcsoport és a benne való próbatétel és helytállás – volt az Eb,

és ehhez képest valójában olyan nagy jelentősége nem is lett volna annak, hogy továbbjutunk egy random nyolcaddöntőbe. Öt éve csoportelsők lettünk, Belgium legázolt minket. Most a nyolcaddöntőben talán épp Anglia várt volna ránk.

Hát, most nem tudunk találkozni, de mindjárt itt az ősz, jönnek a vb-selejtezők, és jön az angol-magyar, tétmeccsen.

Ide hát akkor nekünk az angol oroszlánt is!

Volt hova fokozni, van hova fokozni – és lesz hova fokozni. Hajrá tovább, magyarok!

 

Nyitófotó: az Eb három magyar gólvágója, Schäfer, Szalai és Fiola a tegnapi második gól után (MTI)

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2021. június 24. 15:12
A világ ellen? Mindenki ellenünk, ajvék, ajvék.
states
2021. június 24. 13:21
Most jelentették be, hogy ősszel Békemenet. Rettegj, komcsináci, az ősztől, és még inkább a tavasztól!!!
states
2021. június 24. 12:55
Tudják pontosan a 10 évig stadionozó komcsinácik, hogy ez a siker szavazatokat hoz a kormánynak, ezért most megpróbálnak ők is sütkérezni a siker fényében. Csakhogy mindenkinek forog a gyomra a képmutatásuktól.
..--..
2021. június 24. 11:47
-zsoltkom- "Helyt álltunk a lehetetlen helyzetekben" Így viszik Orbán hírét a világba... „Buzi németek, Buzi németek, Buzi németek, Buzi németeeeeeeek” Így szurkol a magyar keménymag Münchenben https://bit.ly/3gPK1TJ
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!