Egy arany, két bronz, egy világraszóló bravúr szerdán

2021. július 28. 15:21

Összefoglalónk.

2021. július 28. 15:21
null
Balázs Boldizsár

Milák Kristóf uralkodó világbajnokként, világcsúcstartóként érkezett a tokiói olimpiára 200 méteres pillangóúszásban. A 21 éves magyar csodaúszó fő számában másodpercekkel jár a világ előtt.

Tudtuk, hogy olimpiai bajnok lesz. Neki azért meg is kellett csinálnia.

A ma, szerda hajnali döntőbe könnyed fürdésekkel jutott be. Az amerikai televízióstársaságok főműsoridejét kiszolgálandó a döntőket tokiói idő szerint délelőtt rendezik, amikor a bioritmus nehezen enged igazi fizikai csúcsteljesítményt. Pszichéset igen, Milák el is viselte a kiemelkedő esélyesség terhét. Amit például az amerikai tornász-zseni, Simona Biles nem: tegnap a csapatdöntő kellős közepén lépett ki a csapatból mentális okokra hivatkozva, így a megzavarodott társak ki is kaptak az oroszoktól, és mai hír, hogy a holnap egyéni összetettet is kihagyja címvédőként.

A Milák-döntőt illető egyetlen olyan kérdésre, amibe hajlandóak voltunk belegondolni, a válasz a délelőtti gyengébb idők miatt előzetesen az volt: nyerni nem igazán világcsúccsal fog. Utólag Miláktól tudjuk, az esélye erre akkor szállt el, amikor tíz perccel a döntő előtt elszakadt az úszónadrágja, és a megszokott fókuszba kerülés helyett lóhalálában kellett újat cserélni. Aki látott úszóversenyt az évezredben, el tudja képzelni, ezeket a feszes modern úszónadrágokat kevéssé idegnyugtató fel-lekapdosni.

Azért olimpiai csúcs csak lett a dologból.

Milák Kristóf szerezte a magyar úszósport első olimpiai aranyát pillangóúszásban.

A Rióban bronzot nyert, akkor Phelpsszel bratyizó, sajtburesz-laza Kenderesi negyedik lett. Azzal számolt, hogy ha megveri a mellette úszó Chad Le Clos-t, akkor érmes lesz. Megverte, de egy hellyel elmaradt céljától, így amikor legutoljára láttuk, még csalódott volt.

Ugyancsak 200 pillangón a világbajnoki címvédő Kapás Boglárka bejutott a holnap hajnali döntőbe. Hosszú Katinka az utolsó pillanatban lépett vissza a számtól, ezzel Rió után zsinórban másodszor vette el az indulás lehetőségét Jakabos Zsuzsannától hasztalanul.

Döntőbe jutott még a hajnali úszóprogramban Németh Nándor, mégpedig nem akármilyenbe. 100 méteres gyorsúszásban 1960 óta nem volt olimpiai döntősünk. Amilyen végeláthatatlanul sok úszószám van, csak királyszámból is van pár. A 100 méter gyors egész biztosan közéjük tartozik, egyetemben a 200 pillangóval és a 400 vegyessel.

A 400 vegyes korábbi, 2005-ös világbajnoka, Cseh László élete utolsó versenyén egy 200 vegyessel búcsúzik. Mint kiderült, pályafutásához méltóan nem is egy előfutammal, 10. legjobb idővel jutott középdöntőbe a mai napon. Az eredményt úgy kommentálta, fél nappal meghosszabbította a pályafutását. Cseh Laci visszavonulási gondolatairól először a 2012-es londoni olimpia után érkeztek pletykák, Rióban még egy zseniális hármas holtversenyben ezüstérmet tudott nyerni Phelpsszel és Chad Le Clos-val.

Bronzérmet nyert a Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Csanád összetételű csapatunk férfi kardban. A negyeddöntőben USÁ-t búcsúztatták, ahogy várható volt. Úgy, ahogy várható volt: a két erős vívójuk nem tudott annyi plusz tust hozni, mint amennyire Szilágyi, Szatmári és Decsi is megverte a harmadikukat. Az elődöntőben a sportág legnagyobb klasszikusán, az olasz-magyaron két tussal maradtunk alul. Az utolsó előtti tusban a vezetéknélküli technológia egy hibája súlyosan befolyásolta a hátrányból éppen akkor egyenlítő, immáron háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi esélyeit a fordításra. A németek elleni bronzmeccsen fölényben vívott mindhárom magyar kardozó, Szilágyi, az egyéni világbajnok Szatmári és az olimpia utolsó asszóján debütáló Gémesi is. Szilágyi fejező emberként elveszíthetetlen előnyben vette át a meccset, ami ám szorossá lett. Öröme, hogy le tudta mégis zárni, ikonikus kép lehet.

Negyedszázad után nyert újra érmet magyar csapat abban a kard fegyvernemben, amelyet korábban 1908-tól 1960-ig félszázadon keresztül egy híján makulátlan mérleggel uralt. A csapatban uralkodó Dél-Korea, akik a legutóbbi világbajnoki döntőben, Budapesten egyetlen tussal védték meg címüket a magyarok ellen, az olimpia egyéni versenyében nem tűnt olyan legyőzhetetlennek, mint az elmúlt években. A csapatversenyt azonban olyan kezelhetetlen sebességkülönbséggel nyerték, hogy ez a bronz arany nemigen lehetett volna ma, őszintén örülhetett neki a csapat. 

Bronzérmet ünnepelhetett a cselgácsozó Tóth Krisztián is. Tóth a világranglista vezetőjeként érkezett az olimpiára, a nyitókörben a Menekültek Csapatának versenyzőjét búcsúztatta ipponnal, majd a második körben egy 2019-es világbajnoki ezüstérmest, Shoichiro Mukait. Japánban egy japánt verni japán sportágban – bravúr. Negyeddöntős veresége után két meccset nyert a vigaszágon, a másodikban már a bronzéremért fordított. Erős óriásokat örömükben sírni látni az olimpia egyik legszebb része, katt.

A magyar vízilabdaválogatott legyőzte a legyőzhetetlennek hitt, kétszeres olimpiai címvédő USÁ-t a torna csoportkörében. Az amerikaiakról a meccs előtt nem sokkal a New York Times jelentetett meg egy cikket The Most Dominant Team at the Games Might Be Better Than Ever címmel, és tényleg nem lehetett arra számítani, hogy a 2008 óta minden meccsét megnyerő csapatot megverhetjük, miután előnyből vesztettünk pontot az előző körben az orosz csapat ellen.

A vitorlázó Berecz Zsombor négy futam után is második helyen áll finn dingiben. Berecz Zsombor világbajnok, ez az utolsó esélye egy olimpiai éremre, mivel Párizsban kivezetik a programból a bivalyerős egyszemélyes legénységnek kiírt hajóosztályt.

Fotó: Milák a világ előtt // MTI

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2021. július 29. 15:32
Arthur Rimbaud: Magánhangzók Szurok Á! hó É:! rőt I! zöld U! kék O! - csak egyszer Lehessek titkotok mind elbeszélni bátor! Á! - szőrös öv, mely a setét legyek faráról Csillog, ha némi vad bűzt belepnek lomha testtel! Á! árnyak öble! É! hűs párák, tiszta sátor, Halk hóvirág, királyi hermelín, jégtűs gleccser! I! bíborok, kihányt vér, kacagógörcs a keccsel Vonagló női ajkon, ha düh rándítja s mámor! Ú! - az isteni tenger nyúgodt, gyürűző tánca, Nyájjal hintett fenyér csöndje, tudósok ránca A békés homlokon, mit alchimia tép föl, - Ó!: - szörnyü harsonák, mik ítéletre zengnek, És Csönd, melyben világok és angyalok kerengnek, Oméga! - viola sugár az Ő szeméből! Tóth Árpád
Gáspár
2021. július 29. 14:29
Akkor most nolimpia, vagy nomentum?
Valodi
2021. július 29. 14:29
Gratulálok minden olimpikonunknak - akár győz, akár nem...
Vakfolt
2021. július 29. 14:29
"A magyar vízilabdaválogatott legyőzte a legyőzhetetlennek hitt, kétszeres olimpiai címvédő USÁ-t a torna csoportkörében." Szép volt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!