Legendák és mesék

Az egyik legmagasztosabb történetet mindenki ismeri. A görögök perzsák feletti győzelmének hírével egy futó érkezett Marathónból Athénba, majd miután büszkén elújságolta a csata végkimenetelét a fáradtságtól összeesett és meghalt. A történelem még a nevét is ismerni véli a hősnek: Pheidippidészként tiszteli az utókor. Legalábbis ilyen nevet viselő embert ábrázol az a szobor, mely az Athén-Marathón úton található. Vannak azonban olyan források is, melyek Therszipposz néven emlegetik a futót. Az időszámításunk kezdete előtt 490-ben zajló csata krónikása,

Vannak források, melyek a Pheidippidész nevű harcosnak egy másik futással kapcsolatos hőstettet tulajdonítanak: ő szaladt el a spártaiakhoz, hogy segítséget kérjen a Marathón mezején harcoló athéniak számára. Majd visszafutott a hírrel, hogy azok majd akkor mennek, ha számukra megfelelő alakot ölt a Hold. A Marathón-Spárta útvonal egyébként legalább hatszorosa a „maratoni távnak”, vagyis ha ezt megtette a jó görög, akkor a világ első ultra-maratonistája lehetett, annak ellenére, hogy ezt a kifejezést kb. 2.500 évvel később találták ki. Egyébként

Az újkori játékok megálmodója, Pierre de Coubertin viszont addig olvasgatta Robert Browning a legendás futásról szóló versét, és addig beszélgetett erről Michel Bréal francia akadémikussal, míg utóbbi meggyőzte, hogy 1896-ban rendezzenek futást a megénekelt hős tiszteletére. A helyszín adott volt, elnevezték a sportot maratoni futásnak, és ezzel megalkották a világ egyik legismertebb versenyszámát. Azzal senki nem bíbelődött, hogy pontosan lemérje a legenda szerinti helyszínek közötti távolságot, így aztán a második, párizsi olimpia rendezőinek csak azt mondták: mérjetek ki kb. 40 km-t és hadd fussanak! Mert egyébként a Marathón és Athén közötti távolság kb. 35 km, és ha befutott a piactérre a feltételezett hírvivő, még az sem 40. Esetleg kisebb kitérőkkel. Aztán a negyedik olimpiára pont 42 km-re növelték a távot, mert ennyi volt a távolság a Windsor-kastély és az olimpiai stadion között. Pontosabban csak szerették volna kerek számra növelni a távolságot, ám

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség 1921-es kongresszusán ezt a távolságot fogadta el hitelesnek, és azóta ennyi a „maratoni táv”. Nagy kérdés, hogy miért nem az „eredeti” távolságot mérték le Görögországban?

Erre már soha nem tudjuk meg a választ, de Coubertin báró szerepét pontosan ismerjük az újkori olimpiák megalkotása terén. A világ úgy tudja, hogy ő volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első elnöke. Ez sincs így, ezt a pozíciót dicséretes szerénységgel átengedte a görög Dimítriosz Vikélasznak. Ő főtitkárként kezdte ténykedését. A NOB alakuló ülésére meghívta a párizsi Sorbonne-on megismert magyar barátját, Kemény Ferencet, akivel együtt álmodta meg az ókori olimpiák újjáélesztést. És kérte, vállalja el az ülés alelnöki szerepét. Ám akkor még nem úgy ment, hogy Kemény online foglalt egy jegyet az esti gépre és már Párizsban aludt. Úgy fogadta el a felkérést az alelnöki szerepre „amennyiben nem kell ehhez személyes jelenlét”. Vagyis Kemény felszólalása a NOB alakuló ülésén szintén legenda.

Aztán Kemény mint a magyar kormány képviselője ott lehetett az első olimpián, Athénban. De nem adott át aranyérmet. Sőt,

Ugyanis ők a görög királytól olajágat, a szervezőbizottság főtitkárától díszes oklevelet, míg a trónörököstől művészi ezüstérmet vehettek át.

A Coubertin-nek tulajdonított legendás mondat a részvételről is csak legenda. Ez a mondat (egyes források szerint) a már említett 1908-as maratoni futás céljában hangzott el. A toronymagasan vezető futó, Pietro Dorrando néhány méterrel a cél előtt összeesett. Zárójelben: ha nincs az uralkodó által kért plusz 195 méter, akkor bajnok lett volna. Így még be kellett vergődnie a célba. Ez egyedül nem ment neki, olasz honfitársai vonszolták be. Viszont idegen segítség igénybevétele miatt kizárták. Ekkor mondta neki (állítólag) egy ott lévő püspök:

Ez a mondat a negyedik olimpián hangzott el, nem sokkal ezt követően, a NOB 1914-es kongresszusán a részvevők megalkották a legismertebb jelképet, az ötkarikát. A karikák a földrészeket jelképezik, az összefonódásuk pedig ezek egységét. Évtizedeken keresztül mindenki azt találgatta, hogy melyik szín melyik földrészre utal. Hármat mindenki biztosra vett, csak kettő volt kérdéses. Ám mindenki tévedett, aki így gondolkozott, ugyanis egyetlen karika sem társítható konkrétan kontinenshez! Egyszerűen megnézték, hogy az akkori tagállamok zászlóiban melyek a leggyakrabban használt színek, és ezekből rakták össze az ötöt.

A nyitóképen: Pierre de Coubertin báró szobra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lausanne-i székházának előcsarnokában a végrehajtó bizottság nyitóülése előtt 2019. december 3-án.
MTI/EPA/KEYSTONE/Laurent Gillieron