Szenzációs szerződéshosszabbítás a Hungaroringen - az ismert pilóták politikai aktivitása nem lanyhul

2021. július 31. 21:23

Nagy meglepetéssel szolgált ma reggel a Hungaroring vezetése: szinte egyik pillanatról a másikra sikerült megállapodni Stefano Domenicalivel, a Forma-1 új vezérigazgatójával, így összességében 2037-ig Mogyoródon lesz majd a Magyar Nagydíj. Kivételesen ez végre egy olyan hír, amelyről a magyarok számolhatnak be elsőnek, mert alapvetően a nemzetközi sajtó tud meg ilyen horderejű információkat elsőként. Sport és politikai siker is ez egyszerre, utóbbi pedig nagyon is jelen van ezen a hétvégén, a száguldó cirkusz mogyoródi állomásán.

2021. július 31. 21:23
null

Vámosi Péter írása a Racingline.hu és a Mandiner Sport számára

Az adogatást Lewis Hamilton kezdte egy Instagram poszttal üzenve a magyaroknak, majd Sebastian Vettel is megérkezett szivárványos cipőben,

melyet később szintén az átlagosnál színesebb bukósisakra cserélt. A hétszeres világbajnok ismert tavaly óta arról, hogy olykor politikai témákba is aktívan beleáll, és pólóján, vagy egyéb módon üzen talán azon kereteken túl is, amelyeket pont a kedvéért állított fel 2020-ban az FIA, és lett az F1 rajt előtti protokolljának része - gondolunk itt a #weraceasone kampányra, a szivárványos sokszínűség megjelenítésére a sportágban.

Kíváncsian várjuk, hogy Szaud-Arábiában, amely új helyszín lesz az idei versenynaptárban, vajon mennyire kampányolnak majd intenzíven Hamiltonék.

Egyes szervezetek állitólag odáig merészkednek, hogy megpróbálják a brit pilótát rávenni arra, hogy politikai ellenállása jeleként maradjon távol a szaudi futamtól. (Finoman megjegyeznénk, hogy ezt valószínűleg az altuális pontállás befolyásolja majd a leginkább.)

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettelnek is nem csak az idei autója zöld, hanem a német pilóta is egyre inkább kiáll a zöld értékek mellett.

Silverstoneban a verseny után szemetet szedett, és felvállaltan a német Zöld Pártra fog szavazni.

Különös pikantériája a dolognak, hogy pont ezen párt tevékenysége okán sikerült megcsonkítani évekkel ezelőtt a legendás Hockenheimringet, eltüntetve a nagysebességű, és közkedvelt erdős részt a pálya vonalából. Vettel amúgy tavaly már Törökörszágban is határozottan kiállt a sokszínűség mellett, majd később az azon a futamon viselt sisakját is elárvereztette és jótékony célokra fordította. 

Nem egyedi Lewis Hamilton és Sebastian Vettel politikai megnyilvánulása, sőt még csak nem is újkori hobbi a Forma-1-es pilóták részéről. A hónap elején elhunyt egykori Brabham, Ferrari, Team Lotus végül Williams pilóta Carlos Reutemann is aktívan politizált. Sőt, egy ideig Santa Fe kormányzója is volt hazájában, Argentínában.

Lényeges különbség azonban az, hogy Reutemann megmaradt a saját hazáján belüli politizálásnál

még a legnagyobb gazdasági válságuk közepette is. 

A mai nap fénypontja azonban már egyértelműen a királykategória időmérő edzése volt, ahol az élmenők ott folytatták egymás cibálását, ahol a Brit Nagydíjon két hete azt abbahagyták.

A képen: a holland rajongók dominálnak a lelátókon. Fotó: Makai Gergely / MGR Images / Hungaroring
A képen: a holland rajongók dominálnak a lelátókon. Fotó: Makai Gergely / MGR Images / Hungaroring

Sir Hamilton bevetett egy olyan klasszikus trükköt az edzés végén, amit pont a saját kárán tanult meg még ugyanitt 2007-ben akkori csapattársától, Fernando Alonsótól: pont annyira próbálta lassítani ellenfelét, hogy az érdemben ne tudja megkezdeni az utolsó gyors körét. Akkor a spanyolnak sikerült ez a manőver, és

fontos eleme lett a dolog, a későbbi McLaren botránynak, ami 100 millió dollárjába fájt akkor Ron Denniszéknek.

Max Verstappen most azonban pont még felért a piros lámpák előtt, de csapattársa, a mexikói Sergio Perez már nem.

A képen: Max Verstappen/Red Bull Racing, a Hungaroring legnehezebb kanyarkombinációja után. Fotó: Makai Gergely / MGR Images / Hungaroring
A képen: Max Verstappen/Red Bull Racing, a Hungaroring legnehezebb kanyarkombinációja után. Fotó: Makai Gergely / MGR Images / Hungaroring

Az energiaitalosok persze nyilvánosan nem, csak magukban forrongtak, de még Christina Horner, a csapatfőnökük is elismerte, hogy erről is szól ez a játék.

A nap vesztesei egyértelműen Mick Schumacher és Carlos Sainz voltak.

Előbbi pont az Alesi-kanyarban csapta a szalagkorlátba a Ferrari-motoros Haas-ját, ahol a névadó is egykoron falazott a vörös versenyautójával. Nem is sikerült összerakni az ifjú német pilóta versenyautóját az időmérőre. Amikor pedig már minden tizedmásodperc számított, az ifjabb Sainz hibázott, pont a rajt-cél egyenesre vezető kanyarban, a legnagyobb tömeg előtt. 

Hamilton legutóbbi sport- és vélhetően politikai akciói miatt újra füttykoncertet kapott kötelező interjúja alatt,

de őt ez már nem zökkenti ki, sőt elmondása szerint csak erősebbé teszi. 

 

A nyitóképen: Lewis Hamilton öröme a 101. pole pozíciója után. Fotó: Fotó: Makai Gergely / MGR Images / Hungaroring

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nikonos
2022. szeptember 24. 16:12
Amúgy Sebestyénnek mekkora a karbonlábnyoma?
Nehidd El
2021. szeptember 06. 08:13
Ja. Méhlegelőkre és darázsgarázsora kellene költeni, mert az a jövő.
Takita
2021. szeptember 06. 08:11
Te nem tudod mit beszélsz. A Hungaroring a magyar idegenforgalom egyik sarokpontja 1986-óta A Forma 1-en kívül még 12 autósprogramra kerül sor évente. Kétségtelenül a Forma1 a legkiemelkedőbb. Nagy siker,hogy a szerződést sikerült 2035-ig meghoszabbitani.
jetinyugger
2021. augusztus 03. 10:40
Miért kell a magyar adófizetőknek még 16 évig ezt az elavult szart szponzorálni ? Orbán egy gazdasági analfabéta, elherdálja az ország erőforrásait nulla programokra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!