Szilágyi már elődöntős, triplázhat

2021. július 24. 10:14

A kétszeres címvédő Szilágyi Áron kérlelhetetlen vívással, asszónként jópár ragyogó tussal jutott a legjobb négy közé az olimpia első napján férfi kard egyéniben.

2021. július 24. 10:14
null
Balázs Boldizsár

A főtábla első körében három magyar volt érdekelt. Decsi Tamás a német Max Hartunggal találkozott. Röviden. Ha a brahisabbra vett első tusok közül egynél több jön be, a kétszeres egyéni Európa-bajnok Hartung elbizonytalanodhatott volna a sémáiban. Ám mire Decsi egy-a-négyhez fölé tornázta az arányát, Hartung már nyugodtan járulékos veszteségnek tekinthette, hogy az igazi poénok rajta csattanak. Gyorsan felállt a következőhöz, a magyar veterán ki sem élvezhette a részsikereket. Gyors asszóban 15-8 az esélyesnek.

Ennek az értéke, ahogy minden olimpián újra kiderül, hatalmas. A napot kezdő női párbajtőrözőknél például a világranglista-második Choi Injeong hullott ki a nyitómeccsen, majd a férfi kard közvetlen élmezőnyében, az éremesélyesek, ‘akár, miért is ne?’-aranyesélyesek között hozott pusztítást az első kanyar. Egy meccset tartott az egyéni olimpia idén a legutóbb, Rióban döntős amerikai Homernak, a Szilágyi Áron ellen – ugyan nem mindig beváltható – recepttel rendelkező, egyéni világbajnok orosz Reshetnikovnak, a bivalyerejű egyéni Európa-bajnok francia Boladenak és a legutóbbi világbajnokságon bronzérmes olasz Curatolinak. Utóbbit román verte, a másik hármat olyan nemzetek, akikkel még 6 évvel ezelőtt sem kellett számolni: egy iráni és két egyiptomi. 

A második iráni meglepetés csúnya reggeli pofon volt, Szatmári András – az egyetlen nem koreai férfi kardozó, aki egyéni vagy csapat világbajnoki aranyat nyert ebben az olimpiai ciklusban – ellen. Az iráni Pakdaman az elméleti alsó határon billegő, két akcióból álló tárházzal készült Tokióra. Amihez sokat nem kellett odahaza hagynia. Viszont azzal, hogy konokul ment előre, mint egy tank, Szatmári nem igazán tudott mit kezdeni, nem merte elkezdeni kivédeni rögtön a tusokon belül. Egyrészt, mert Pakdaman nem éppen tiszta vágását nehezebb, mint az iráninál akár egy sokkal jobb és némileg képzettebb vívóét. Másrészt, mert élete első olimpiai asszóján még egy világbajnok sem igen szokott leállni technikázni, védeni. Pedig Szatmári sokkal nehezebb helyzetekből – amikor az ő vágását védő iráni visszavágását közelről, alig-egyensúlyban kell kiszedni – kiválóan védett itt is, pályafutása során is. Olimpia.

Olimpia. Kard. Szilágyi Áron. Már a reggeli selejtezőben is meglepetés született, így a kétszeres címvédőnek végül nem azzal a japánnak kellett vívnia, akitől a budapesti vb-n pályafutása legkeserűbb, legértetlenebb vereségét szenvedte el. Hanem egy venezuelaival, Quinteróval. Szemben az irániakkal Rióban vagy az egyiptomiakkal itt, Tokióban, ő nem vált tényezővé a semmiből. Jól kezdett, rohanásból adott pár tust, míg aztán Szilágyi beleállt a védésekbe, kivédte újra és újra, és újra, amíg le nem lassított az asszó, hogy végigvegye az akcióit versenyhelyzetben is. Nagy tussal akarta befejezni, nem sikerült, kicsit felbátorodott tőle a venezuelai, de így is sima lett. 

Mindenképp fontos kiemelni, hogy Quintero gyengébb vívó, mint a Szatmárit legyőző Pakdaman. A tuson belül is kisebb kockázat ellene leállni védeni, mert nem úgy vált ritmust, és az asszón belül is kisebb vész, ha elmegy egy tus. Utólag. Minden ilyet, minden egyes olimpiai asszóban előre vagy helyben felmérni, tévutak nélkül – ez Szilágyi Áron egyik legnagyobb tudománya. 

A nyolcért érkező ellenfél papírforma szerinti lett, Abedini elődöntős volt Rióban. Ő a képzettebb iráni, de a szelídebb is. Előzékenyen vívni szeretett volna a címvédővel, vívni pedig Áron jobban tud. A világon mindenkinél? Valaha?

Pakdaman kellemetlenkedése Hartungot is a sírba vitte, így a negyeddöntőben Szilágyi megbosszulta Szatmárit. Illetve, amilyen fókuszban volt, meglehet, hogy nem is tudott az előzményekről. Pakdaman már az elejétől tartott Szilágyi védésétől, nem rontott rá minden tusban, úgyhogy Szilágyi ritmusérzéke hozta az asszót a pást közepén. Persze, amikor már elúszni látszott a meccs, néha rá is rontott Pakdaman: Szilágyi minduntalan kivédte a szemét. Hozzá kell tenni, hogy Szilágyi tekintélye öt karikával a háttérben akkora, hogy itt Pakdaman már nem is állt neki, hogy a világ legtenyérbemászóbb ellenfél-típusát alakítsa, pedig kiválóan ment neki a szerep Szatmári ellen.

Áron négy közé jutása után pár perccel a legnagyobb kihívója, az uralkodó világbajnok és világranglista-vezető Oh Sanguk vereséget szenvedett, így nem ő, hanem hatalmas meglepetésre a grúz Bazadze lesz az ellenfele. Bazadze nem különb vívó Pakdamannál, talán csak kevesebb fenntartással fogja próbálni megakadályozni, hogy Szilágyi vívótudása előjöhessen az asszóban – ámbár lehet, hogy az ellenfél és az olimpiai főpást őt is megszeppenti kicsit. 

A másik ágon két kiváló kardozó, az eddig mindig a mérhetetlen tehetsége alatt teljesítő olasz Samele és a visszavonulásból visszatérő, Rióban Szilágyitól kikapó, majd ott bronzot, azóta egyéni világbajnoki címet nyerő koreai Kim találkozik.

A magyar idő szerint 12.00-kor kezdődő elődöntőt az Eurosport 2-n, a döntőt 14.15-kor az Eurosport 1-en követehetik figyelemmel, a Szilágyi Áron londoni és riói győzelmét közvetítő, vívóként hatszoros világbajnok Horváth Mariann kommentálásával.

Borítókép: Szilágyi Pakdaman ellen ünnepel / MTI

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petkó Zsigmond
2022. szeptember 23. 23:23
Úgy legyen, HAJRÁ ÁRON!
Crusader
2021. július 24. 14:35
Szilágyi MEGVERTE a két perzsát és most a grúzt is MEGVERTE! A grúz dühöng, de elbukott! Erős sansz így a 3. aranyra! Van ok bizakodni!
gyaloggos
2021. július 24. 14:32
DE! A HARMADIK aranyéremhez minden bizonnyal ez ellen a dél-koreai ellen vezet az út, ha nem most, akkor a döntőben találkoznának.
gyaloggos
2021. július 24. 14:31
ITT már mindenki veszélyes!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!