Magyarország-Svédország 26-23: ott vagyunk a legjobb nyolcban!

2021. augusztus 02. 08:55

Az utolsó két meccsen két győzelem: a negyedik helyen továbbjutott a magyar csapat.

2021. augusztus 02. 08:55
null

Jól alakultak az eredmények hétfő hajnalban és reggel, így rendkívül nagy téttel léphetett pályára a magyar női kézilabda-válogatott negyed tízkor: a spanyolokat legyőző csapat abban a tudatban kezdte el a mérkőzést a már biztos csoportelső svédek ellen, hogy ha nyer, bejut a legjobb nyolc közé.

A három vereséggel kezdő Elek-csapat tehát a pokolból a mennybe juthatott volna, és ennek megfelelően kezdett: remek védekezésének és hatékony támadójátékának köszönhetően 6-3-ra ellépett.

Bár többször megpróbáltak feljönni a svédek kettőre, de Bíró Blanka szenzációs védéseinek – a magyar kapus két hetest is megfogott – és remek szélsőjátékunknak köszönhetően a félidő végéig sikerült tartani a háromgólos előnyt.

A 24. percben elkezdték ledolgozni a hátrányt a skandinávok, sőt, átvették a vezetést, de Bíró újabb hetest dobott, és a 30. percre sikerült egyenlíteni. 15-15-el zárult az első félidő.

A második félidőt elképesztően kezdtük: a svédek közel tíz percig nem tudtak gólt dobni, így hat góllal vezetett a magyar csapat. Ebből csak hármat tudtak ledolgozni a meccs további részében a svédek, háromgólos előnnyel fordultunk az utolsó tíz percre, ezt pedig nagyon magabiztos játékkal sikerült megtartani. 26-23-ra nyertünk a végén, így megszereztük a negyedik helyet: kiestek a spanyolok és a brazilok, a magyar női kézilabda-válogatott pedig továbbjutott a legjobb nyolc közé, ahol a toronymagas esélyes norvégokkal találkozik.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petkó Zsigmond
2022. szeptember 23. 23:23
Hajrá, magyar lányok! Mindent bele!
smokey eye
2021. október 02. 13:26
Janics Natasa kenuban semmit nem szerzett, mivel kajakos. Látszik,hogy "sportszakértő" vagy.
voltospultos
2021. október 02. 13:26
Spencer Wells biológus csinált ilyen kísérletet, az alapkocepció az volt, hogy mindannyian afrikaiak vagyunk. A Natgeo meg az IBM finanszírozta a kutatást, gondolom ha Richard Wagner pénzelte volna, egész más eredményt hoz.
ujujuj
2021. október 02. 13:26
Nahát, micsoda vikingivadék van itt a képen rögtön. Ez is több nyers halat eszik meg, mint banánt, arra fogadni mernék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!