Olimpiai sztorik – az elődöntőben ért véget Luka Doncic és Szlovénia tündérmeséje

2021. augusztus 05. 17:27

A jelenkor egyik, ha nem a legjobb kosárlabdázója majdnem bevitte a döntőbe a kétmilliós Szlovéniát.

2021. augusztus 05. 17:27
null

Talán nem is tudunk mondani még egy olyan alkalmat, amikor egy ember annyira meghatározta egy csapat végső sikerét, mint amennyire Maradona sokat tett az argentinok 1986-os vb-sikeréért. Volt olyan vélemény, hogyha az „Isteni Diego” a kanadai csapatot erősítette volna Mexikóban, akkor a mezőny leggyengébb együttese lett volna a világbajnok.

Nem véletlen, hogy most előkerült Maradona neve is. Merthogy a kétmilliós Szlovénia férfi-kosárlabdacsapata bejutott a négy közé a tokiói olimpián. Leginkább egy embernek, Luka Doncicnak köszönhetően.

Őt a kosárlabdabarátoknak egyáltalán nem kellett bemutatni, régi jó ismerős. Már 13 évesen együtt edzett a Real Madrid felnőttcsapatával. 16 évesen pedig be is mutatkozott a madridiaknál – mint a Real kosárcsapatának valaha volt legfiatalabb játékosa. Két évvel később az akkor a Barcát erősítő (nemrég épp a Real Madridhoz igazoló) Hanga Ádám is meggyőződhetett Doncic képességeiről: a szlovén 2017-ben egy El Clásicón lényegében egész pályás kosarat dobott a katalánoknak. 

És ez tényleg csak egy kiragadott pillanat ebből a már most egészen kivételesnek nevezhető pályafutásból. Doncic immár évek óta az NBA-ben, a Dallas Mavericks mezében tör egyre magasabbra.

Doncic úgy utazott Tokióba, hogy nincs veresége szlovén mezben. 

Ha Lukát a soraidban tudhatod, akkor minden olyan könnyű. 

Ezt nyilatkozta Aleksandar Sekulic, a szlovén válogatott kapitánya.

Jó érzés azt hallani, hogy én vagyok az olimpia egyik sztárja – ha csakugyan én vagyok.

Ez az idézet már Doncictól származik. Nehéz lenne mást találni, akire jobban illik a sztár jelző, tekintve, hogy rögtön az első mérkőzésen (ami egyúttal a szlovén férfi-kosárlabdaválogatott történetének első olimpiai meccse volt) 48 pontot szerzett. A legtöbb pont, amit egy olimpiai kosártalálkozón dobott egy játékos, 55 volt… 

Luka Doncic sem akarta elhinni, mekkorát játszott Argentína ellen. Fotó: Aris Messinis / AFP
Luka Doncic sem akarta elhinni, mekkorát játszott Argentína ellen. Fotó: Aris Messinis / AFP

A későbbiekben azért már mások is hozzátették a magukét. Ahogy az elődöntős Franciaország mestere is hangsúlyozta: Spanyolország ellen 8-9 pontos hátrányt dolgozott le Szlovénia, első számú játékosa nélkül. 

Doncicnak végül nem sikerült az, ami 1986-ban labdarúgásban Maradonának igen. Franciaország 90-89-re nyert, pedig Doncicra igazán nem lehetett panasz. Volt rá példa, hogy egymás után 8 pontot szórt, a gólpasszokat pedig ugyanúgy termelte, ahogy egyébként az egész olimpián is. 

És hiába mentek a gallok tízzel is, az elődöntő vége egészen idegtépőre sikeredett. Az utolsó percen belül előbb elléptek öttel a franciák, majd feljöttek mínusz egyre a szlovének, és még támadhattak. Nicholas Batum azonban leblokkolta Prepelic ziccerét.

16 pont, 10 lepattanó, 18 gólpassz. Az olimpiák történetének harmadik tripla duplája. A 18 assziszt olimpiai csúcs egy meccsen.

Ezek voltak Luka Doncic számadatai a franciák ellen. Vagyis bőven igazolta a klasszisát, de hiába. Elszenvedte első vereségét a válogatott mezében, és így nem Szlovénia döntőzik majd.

Azért mi a magunk részéről egy alternatív aranyérmet megítélnénk neki, hiszen olyat tett, amire nagyon kevesen lettek volna képesek.

És még csak 22 éves…

Nyitókép: Aris Messinis / AFP

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BossN
2021. augusztus 26. 11:08
Magyar sportolókra vagyunk kíváncsiak. Róluk mikor lesz sztorizás?
brekker
2021. augusztus 07. 01:26
Ez van, a csapatsportok érdekesebbek. Kivéve a vízilabda, mert ott senki sem tudja mi miért van. A vízilabda iskolasportnak kiváló, mert küzdelemre és állóképességre nevel, versenysportnak nézhetetlen, mert a bírók a főszereplők.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!