Vincze Ottó: „Egyértelműen látok esélyt a Ferencváros továbbjutására”

2021. augusztus 27. 14:36

Az isztambuli Európa Liga-sorsolás után kiderült: ismét világklasszis futballisták ellen bizonyíthat a magyar bajnok.

2021. augusztus 27. 14:36
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

A svájci bajnokcsapat, a Young Boys elleni kiesést követően

nem sok idő maradt a Ferencváros játékosainak és vezetőinek a sebek nyalogatására,

hiszen három nappal a búcsú után már minden idők talán legerősebb Európa Liga csoportkörének sorsolásán vett részt a klub képviseletében Orosz Pál vezérigazgató és Hajnal Tamás sportmenedzser Isztambulban.

A magyar bajnok az előző évek nemzetközi kupaszereplése alapján kapott koefficiens (13500 pont) alapján 2019 után ismét a negyedik kalapba került, ebből a szempontból az egész mezőnyben csupán a dán Bröndby csapatát előzte meg. A Ferencvárost utolsó előttiként húzták ki, Orosz Pál és Hajnal Tamás rezignáltan vette tudomásul, hogy a Fradi a „G” jelű négyesbe került, ahol

a német Bayer Leverkusennel, a skót Celtic-kel és a spanyol Real Betisszel küzd meg a továbbjutásért.

Érdemes tudni, hogy a csoportküzdelmek szeptember 16-án kezdődnek és december 9-ig tartanak, a nyolc csoportelső egyenes ágon jut a legjobb 16 közé, a nyolc csoportmásodik egyenes kieséses rájátszást vív a Bajnokok Ligájából érkező csoportharmadikokkal a nyolcaddöntőbe jutásért, míg az EL-ben harmadik helyezett klubok a harmadik számú nemzetközi kupasorozat, az Európa-konferencialiga playoff küzdelmeiben folytatják szereplésüket.

Vincze Ottó bizakodva várja az EL-mérkőzéseket. Fotó: Mónus Márton/MTI
Vincze Ottó bizakodva várja az EL-mérkőzéseket. Fotó: Mónus Márton/MTI

Vincze Ottó:

„Csak 22 ezer szenvedélyes Fradi-drukker segítségével sikerülhet”

A MandinerSport megkeresésére a Bajnokok Ligája 1995/96-os szezonjában a BL-főtáblán szereplő Ferencváros kiválósága mondta el a véleményét:

"Nem lehet azt mondani, hogy a Fradi könnyű csoportba került volna, igaz, egyik sem az. A G-csoport ráadásul kifejezetten becsapós, hiszen első ránézésre nem a legerősebb ellenfeleket kaptuk, de azért a Leverkusen, a Celtic és a Real Betis is meghatározó szerepet tölt be Európa futballjában. A Bayer Németországban is egy mintaklubnak számít, amely rengeteg fiatal tehetséget integrál az élfutballba, akiket aztán piaci alapon értékesít. A Celtic európai viszonylatban is neves egyesületnek számít, Skóciában egyértelműen topklub, amely a Fradi-szurkolók nagy kedvence, emlékszem, a mi időnkben is sikk volt a Celtic szintén zöld-fehér mezében feltűnni az Üllői úti oroszlánbarlangunk lelátóján. A Real Betis szintén nem csak a zöld-fehér klubszín miatt hasonlít a Fradira, hanem mert Sevilla második számú klubjaként a szenvedélyes andalúz átlagemberek csapatának számít. Egyértelműen látok esélyt a Ferencváros továbbjutására, de ehhez a hazai meccseket hozni kell. Mindez telt ház előtt, 22 ezer szenvedélyes Fradi-drukker segítségével sikerülhet, de azért ne higgyük, hogy a Leverkusen vagy éppen a Celtic profi futballistái remegő lábakkal lépnek majd pályára az Üllői úton"

Az Európa Liga 32-es főtáblájának csoportbeosztása:

A-csoport

Olympiqe Lyon (francia)

Glasgow Rangers (skót)

Sparta Praha (cseh)

Bröndby (dán)

B-csoport
AS Monaco (francia)

PSV Eindhoven (holland)
Real Sociedad (spanyol)
Sturm Graz (osztrák)

C-csoport
Napoli (olasz)
Leicester City (angol)
Szpartak Moszkva (orosz)
Legia Warszawa (lengyel)

D-csoport

Olympiakosz Pireusz (görög)
Eintracht Frankfurt (német)
Fenerbahce (török)
Antwerp (belga)

E-csoport
Lazio (olasz)
Lokomotiv Moszkva (orosz)
Olympique Marseille 
(francia)
Galatasaray (török)

F-csoport
Braga (portugál)
Crvena zvezda (szerb)
Ludogorec (bolgár)
Midtjylland (dán)

G-csoport
Bayer Leverkusen (német)
Celtic (skót)
Real Betis (spanyol)
FERENCVÁROS (magyar)

H-csoport

Dinamo Zagreb (horvát)
Genk (belga)
West Ham United (angol)
Rapid Wien (osztrák)

 

Nyitófotó: A három hazai csoportmérkőzésen a telt ház újra garantált Fotó: MTI/Ilyés Tibor

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pepita
2021. szeptember 06. 14:35
Hol van már a Fekete Párduc fekete szerelése te jó ég , és hol van a tudása ??!! Helyette van rózsaszín és picike tudás. . .
Lotti
2021. augusztus 29. 22:20
Jól látja. Esély mindig van. Jelen esetben mikroszkópikus méretű....
Box Hill
2021. augusztus 29. 22:20
A 11-esek berúgását kell már csak megtanulni.
46providence
2021. augusztus 29. 22:20
Undorító,antimagyar,bolsi barom ez a fax.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!