Kettőből semmi

2021. október 01. 01:21

A német Leverkusen után a spanyol Betistől is kikapott a Ferencváros az Európa-ligában. A csoport első két helye egyre távolabb kerül, de a Celtic elleni két mérkőzésen a harmadik pozíció megszerezhető.

2021. október 01. 01:21
null
Edvi László

Amikor 2009-ben az UEFA átalakította a nemzetközi kupákat, és létrehozta az Európa-ligát, a futball nagyhatalmak szurkolóinak többsége Vesztesek Ligájának gúnyolta a sorozatot. Sajnos a legnagyobbaktól sok csapat is így gondolkozott, talán elég Alex Ferguson mondatát idézni, mikor a Manchester United „átesett” ide a Bajnokok Ligájából:

Eddig az Európa-ligáról csak annyit tudtam, hogy a meccseit csütörtökön rendezik.

Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb edzőjének hozzáállása sajnos egy bő évtizede jellemző a „nagyokra”. Akik ősszel félgőzzel, tartalékcsapattal szórakozgatnak itt, és csak azok kezdik el komolyan venni a küzdelmeket, akik közelítenek a végjátékhoz, és a bajnokságukban már alig van esélyük BL-indulást érő helyen végezni. Még gyakran a közepes bajnokságok csapatai is nyűgnek érzik az itteni szereplést. Talán a legüdítőbb kivételek a spanyol csapatok, mert ugyan ők sem veszik komolyan az őszt, de a tavaszra összeszedik magukat.

Nem véletlen, hogy az eddigi 12 kiírásból nyolcat spanyol csapat nyert.

Ebből négyet a „nagy” Sevilla.

Csütörtökön Budapestre a kisebbik sevillai csapat, a Betis érkezett, mely a bajnokságban elért hatodik helyével kapta meg az indulás lehetőségét. Aki eddig még nem sok dologra lehet büszke a nemzetközi porondon. Mégis kissé úgy állt a budapesti meccshez, mintha Carmonaba buszozott volna át egy kis nyárvégi focizgatásra. Meglehetősen tartalékos csapat indult melegíteni, ráadásul annak intenzitása sem volt hasonlítható egy spanyol bajnoki mérkőzés előttihez.

Úgy voltak vele a sevillaiak: ezt a mérkőzést úgyis megnyerik.

Megnyerték!

Ilyenkor lehet okoskodni azzal, hogy rutinosabbak, erősebb pontvadászatból jönnek, őnbizalommal telve lépnek pályára.

A képen: A ferencvárosi Ryan Mmaee (b), Dibusz Dénes (b2), Samy Mmaee (j2), valamint Cristian Tello (j3) és Germán Pezzella (j), a spanyol csapat tagjai a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, a G csoport második fordulójában játszott Ferencvárosi TC – Real Betis mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2021. szeptember 30-án. A Ferencváros 3-1-re kikapott. Fotó: MTI/Kovács Tamás
A képen: A ferencvárosi Ryan Mmaee (b), Dibusz Dénes (b2), Samy Mmaee (j2), valamint Cristian Tello (j3) és Germán Pezzella (j), a spanyol csapat tagjai a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, a G csoport második fordulójában játszott Ferencvárosi TC – Real Betis mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2021. szeptember 30-án. A Ferencváros 3-1-re kikapott. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Meg lehet tudományoskodni középpályás labdabirtoklással, passzpontossággal, gondolkozási és cselekvési sebességgel, labdakihozatallal, esetleg a támadásépítés gyorsaságával. Ám ezen találkozó után ez csak belemagyarázás lenne. 

Igaz, a spanyol hatodik helyezett focistái kicsit képzettebbek, kicsit gyorsabbak, kicsit labdabiztosabbak, mint a magyar bajnok játékosai.

Igazolta ezt az első gól, ahol Fekir négy védő között úgy vette át a labdát, hogy azzal a lendülettel a kapu felé indult és lőtt. Igazolta ezt a harmadik gól, ahol José ügyesen ugratta ki Tellot, aki elgurította a labdát Dibusz mellett. Igen, ezek klasszis dolgok voltak, és pont ezek miatt voltak biztosak a győzelemben a vendégek. És mert biztosak voltak benne, nyertek is! Dibusznak volt néhány védése, Silvanak nem. Szerencsével lehetett volna döntetlen az eredmény, erről beszéltek a Ferencváros játékosai a lefújás után.

Myrto Uzuni: Csalódott vagyok, mindent megtettünk, de kaptunk két balszerencsés gólt. llyen a foci! Szerintem domináltunk is, de még fejlődnünk kell. Hiába lőttem gólt, veszítettünk, és sajnos csak ez számít.

Vécsei Bálint: 1-1-nél jól játszottunk, és kaptunk egy balszerencsés gólt.

Bátran játszott  mindenki, most még dühösebbek lehetünk, mint a Leverkusen elleni meccs után. 

Jól dolgoztunk együtt a védekezésben, a labdát is jól hoztuk ki, és a támadásokban is jók voltunk. Dühítő az eredmény!

Peter Stöger, vezetőedző: Bátran játszottunk, büszke is vagyok a csapatra! 0-1 után visszajöttünk. Apróságok döntöttek, sajnos nem a mi javunkra!

Valóban, összejöhetett volna a döntetlen, de egyvalamit nem szabad elfelejteni: a Ferencváros ennél többet nem tud, a tartalékos spanyol csapat viszont még elő tudott volna venni két sebességfokozatot, ha kell.

Nem biztos, hogy elővette volna, ahogy a francia válogatott sem tette ezt meg az Eb-n Magyarország ellen.

Ám amikor majd kell, akkor ez a Betis még tud mozgósítani energiát, a Ferencvárosnak viszont ez volt a csúcsteljesítménye. Jó hír, hogy egy Betishez már közel tud kerülni, de még néhány apró lépcsőfok van a két csapat között. Az egyik a 20. lépcsőfokon áll, a másik egy(-kettő-három) híján a 20-on.

Egy olyan emelvényen, ahol a csúcsra 100 lépcső vezet.

Ezért szerepel majd a Betis tavasszal is az Európa-ligában, és a Ferencváros valószínűleg nem.

 

A nyitóképen: Andrés Guardado (b), Germán Pezzella (b2), Paul Akouokou (j2), a spanyol csapat játékosai, középen Botka Endre, jobbról Eldar Civic (j) a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, a G csoport második fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Real Betis mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2021. szeptember 30-án.

MTI/Kovács Tamás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Láncfűrészes Attasé
2021. október 03. 23:14
A spanyol miniszterelnöknek is van saját csapata, meg stadionja a kert végében, közpénzből? Ott is annyit költ az állam arányaiban az élvonalbeli focira, mint itt? Vagy az eltartja magát, tudod, a piacról?
fraktoaster
2021. október 02. 17:05
Hát most mellé fogtál. Ugyanis a Real és a Barcelona is elég tetemes állami támogatást markolt felt a Covid miatt. Sőt, évtizedek óta kapnak állami támogatást...
gyaloggos
2021. október 02. 17:05
ÖRÜLJÜNK annak, hogy itt van a Fradi, immár második alkalommal, egymás után!
gyaloggos
2021. október 02. 17:05
NEHOGY azt gondolja valaki, hogy a Celtic elleni meccs SÉTAGALOPP lesz, és az tuti meglesz! NEM, nem. ABBÓL is lehet akár vereség is, CSAK előzetesen annyi kijelenthető, hogy ama csapat ellen van a legnagyobb esélye a Fradinak! OSZT majd meglátjuk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!