Myrto Uzuni újabb nagy dobása: hatos!

2021. szeptember 20. 01:03

A Magyar Kupa hétvégi fordulójából kiemelkedik a Ferencváros albán játékosának teljesítménye, aki a Hatvan elleni 9-0-s diadalból hat góllal vette ki a részét.

2021. szeptember 20. 01:03
null
Vámos Tamás

Érdemes felidézni nem csak a 26 éves támadó utóbbi pár hónapját, hanem azt is, mit nyilatkozott, amikor tavaly júliusban a horvát Lokomotíva Zagrebtől az Üllői útra igazolt. Elárulta, hogy a Fradit még 2016-ban, a Partizani Tirana elleni BL-selejtezők során látta először (a magyar bajnok kétszer 1-1-re végzett az albánokkal, majd egy emlékezetes büntetőpárbaj után búcsúzott a további küzdelmektől).  S bár az első bajnoki gólját a Fradiban csupán az előző bajnokság 10. fordulóban, a Mezőkövesd ellen szerezte, jelzésértékű volt, hogy a szezon végén – 12 találattal –

nem csak házi gólkirály lett, hanem a Ferencváros szurkolói az idény végén a legjobb játékosnak is megválasztották.

Az idei nagy menetelés július közepén a BL-selejtező első mérkőzésének visszavágóján, Pristinában kezdődött, ahol a Fradi az első mérkőzésen aratott, magabiztos győzelem után (3-0) Myrto Uzuni mesterhármasának köszönhette, hogy kettős győzelemmel jutott tovább.

A sor a következő BL-meccsen, a Zalgiris elleni hazai találkozón folytatódott, amelyen Myrto az első gólt szerezte, majd következett a Ferencváros – Mezőkövesd bajnoki, amelyen az albán az ellene elkövetett szabálytalanság után megítélt büntetőt magabiztosan értékesítette.  

Ezt követően nyilatkozta, hogy „életem legjobb formájában vagyok, duzzadok az önbizalomtól, élvezem a futballt, és minden porcikámmal arra törekszem, hogy minden mérkőzésen gólt szerezzek”. A Bajnokok Ligája főtáblájáról ugyan éppen hogy lemaradt a Fradi (ne hallgassuk el, ebben nagy szerepet játszott a Young Boys elleni idegenbeli mérkőzésen az éppen Uzuni által kihagyott büntető), ám aztán

a magyar válogatott is megtapasztalhatta, hogy miért tartják Albánia első számú futballistájának a Fradi légiósát.

A rossz emlékű, tiranai vb-selejtezőn Uzuni ugyanis az albánok egyik legjobbja volt, látszott rajta, hogy – igazi profihoz méltóan – presztízskérdést csinál abból, hogy éppen Magyarország ellen mutassa meg: joggal tartják hazánkban is az egyik legjobb légiósnak.

A válogatott szünet után – kisebb meglepetésre – csupán 25 percet játszott a Honvéd ellen megnyert bajnokin, majd következett a vasárnapi, Hatvan elleni Magyar Kupa-mérkőzés, amelyen Uzuni olyat tett, amelyet karrierje során még soha: hatszor volt eredményes!

A nem mindennapi teljesítmény minden mozzanata megérdemli, hogy felidézzük: a mérkőzés 34. percében kezdődött az Uzuni-show, aki ekkor Laidouni bal oldali beadását könnyedén lőtte kapásból a kapuba.

Hat perc múlva Ryan Mmaee tizenhatoson belüli passzát gurította a gólvonal mögé az albán klasszis, majd a fordulás után öt percet kellett várni arra, hogy újra villanjon: ekkor Csontos Dominik beadását leheletfinom bokamozdulattal terelte a gólvonalon túlra.

Az 59. percben egészen káprázatos szólót mutatott be Uzuni: egy hatvani szöglet után kifejelt labdát még a saját térfelén szerzett meg, könnyedén lefutotta Mundi Zoltánt,

majd Laidounival kényszerítőzve már a klasszikus mesternégyesnél járt. S hol volt ekkor még a vége?

Bár az ötödik ferencvárosi gólt az újonc Gera Zalán szerezte (hiába, a név kötelez...), majd a nemrég igazolt Zeljko Gavric is eredményes volt, ezután ismét főhősünk percei következtek: előbb egy tizenegyest vágott magabiztosan a kapuba, majd miután egy előrevágott labdával ismét legyorsult egy hatvanit (szegény Szabó Roland is megemlegeti ezt a meccset), majd kicselezte az előtte három perccel beálló Sáfrán Tamás kapust is, hatodik (!) gólját szerezte.

A meccs végén még – biztos, ami biztos – Stjepan Loncar is betalált, de egy dolog biztos: a Hatvan – Ferencváros Magyar Kupa-mérkőzés a hatgólos Myrto Uzuniról szólt, aki egy kis ízelítőt adott nem csak átlagon felüli futballtudásáról és profizmusáról, hanem azt is igazolta, miért választották meg 2020-ban Albánia legjobb férfi sportolójának is.       

Nyitókép: Myrto Uzuninak (balra) a Young Boys ellen még nem jött össze a villogás Fotó: Ilyés Tibor/MTI

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peppa
2021. szeptember 21. 19:15
Aki mondja!
rugovics tibusz
2021. szeptember 21. 19:14
Igazából csak utálom a ratyit, mint a meleg szart.
Báthory Ödönke
2021. szeptember 20. 22:51
Setét komonista!
Peppa
2021. szeptember 20. 21:26
Te sem tudsz egy álló labdát berúgni 10 méterről az üres kapuba, viszont nagyon okos vagy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!