A Fradi óriási győzelmet aratott, de a lettek lettek a boldog vesztesek

2021. október 24. 21:21

Az európai másodikszámú jégkorong-sorozatban, a Kontinentális Kupában a hétvégén nyolc csapat harcolt a még kiadó két helyért a legjobb nyolc között. Az egyik csoport küzdelmeire Budapesten , a Tüskecsarnokban került sor, itt a Ferencváros lett, ukrán és észt ellenféllel küzdött a csoport első helyéért. A papírforma alapján nem sok esélye volt, de a magyar bajnok kétszer is borította azt. Szombaton nem kellett volna, viszont vasárnap világraszóló sikert ért el győzelmével.

2021. október 24. 21:21
null
Edvi László

Aranyló napsütés, október utolsóelőtti hétvégéjén. Igazi kirándulásra csábító időjárás. Sok program jut ilyenkor az ember eszébe, kivéve azt, hogy jégkorong-mérkőzéseken töltse az idejét. Ám vannak, akik nemcsak hóban-fagyban kíváncsiak erre a sportra. Hanem akkor is, amikor a csarnokok körül rügyeznek a fák, vagy amikor „hull az elsárgult levél, sír a fáradt őszi szél”. Szél nem volt vasárnap délután a budapesti Tüskecsarnok körül, hanem sétára csábító fáradt, de kellemes őszi nap. A csarnok közelében a hat egybevágó négyzet alkotta térbeli testről elnevezett büfé mégis zárva van, pedig a sörpadok még szabadtéren napoznak. Lett volna igény erre az intézményre ebéd után.  A teniszpályák is üresek, de

a csarnok körül már a kezdés előtt fél órával szurkolók beszélgetnek.

Sokan Fradi mezben, néhányan rövid nadrágban. Délután háromkor kezdődik a Ferencváros Kontinentális Kupa találkozója. A szurkolók titokban remélik, hogy nem az utolsó idei, bár a legjobb nyolc közé jutásra már csak elméleti esély maradt az előző két nap után.

Pedig

a kezdet olyan szép volt. Pénteken magabiztos győzelem a Tartu Välk ellen.

Ez még akkor is dícséretes, ha az észt hoki gyengébb a magyarnál, és a Tartu kapujában egy 53 éves (!) sportember ténykedett. Aztán másnap jött a hidegzuhany: háromgólos vereség az ukrán Szokil Kijevtől. Itt nemcsak a vereség ténye volt lelombozó, hanem a különbsége is. Ugyanis

a továbbjutáshoz vasárnap minimum három góllal kellett volna megverni a Rigát

, legalább négy gólt ütve. Ugyanis akkor lett volna három hatpontos csapat, és közöttük egy minitabella gólkülönbség döntött volna a továbbjutóról. A kijevi sólymok ezen a minitabellán 5-5-ös gólkülönbséggel végeztek, míg a Riga és a Ferencváros ezen egymás ellen alakíthatott vasárnap.

A rigaiak jól rápihentek erre a találkozóra, annak ellenére, hogy a szombati meccsük lefújása után csak 17 órájuk volt a vasárnapi kezdéséig. Ugyanis az észtek ellen edzésjellegű mozgást végezve kis különbséggel nyertek szombaton. Tudták, hogy a negyedik elleni gólkülönbség nem számít.

Vasárnap a Fradi ellen  első soruk komoly tempót diktál. Itt olyan hokisok vannak, akik szerepeltek már az elit-vb-n és olimpián is. Más szint, mint a magyar jégkorong. Ez a csapat a másodikszámú Lettországban, a játékosok elsőszámú célja, hogy a város KHL csapatába, a Dinamoba kerüljön. A Fradi hősiesen védekezik, ennek köszönhetően sokáig nincs komoly lehetőség a meccsen. Aztán nemcsak helyzet van, hanem gól is. Fradi-gól!

Egy gyors ellentámadás után Nagy Gergő gyönyörűen, fonákkal teszi be a korongot a vendégkapuba. 1-0!

Ettől annyira megzavarodik a lett gárda, hogy majdnem kétgólos lesz a magyar előny. Sajnos nem, és gyorsan játékosok érkeznek a büntetőpadokra. Kettő a magyarra, egy a lettre, a hokiszurkolók pontosan tudják, hogy ez nem jó jel. A csarnok órája is megzavarodik a dologtól, megadja magát, de nélküle nincs meccs. Áll a játék 5-6 percig, a régi Kisstadionhoz szokottak ezen nem lepődnek meg, ott általában a bajnokság első meccsének második harmadában ment tönkre az időmérő szerkezet, és legközelebb a következő év őszén működött. Ez most egy nemzetközi meccs, úgyhogy az óra összeszedi magát, a Fradi pedig egyre jobb.

A hajrában Nagy kiugrik, de ezúttal a vasat találja el. Nagy vas!

1-0-al mennek szünetre a felek, minden hazai drukker elégedett, csak az az öt lett szurkoló szomorkodik, aki lelkes „Latvija” buzdítást hallat időnként. Két játékos szüleiről van szó, és az egyikük barátnőjéről.

A meccs további részében egyre halkabbá válnak, míg az 50 tagú Fradi-tábor egyre hangosabb. Nem véletlenül. Mert egyre közelebb kerül a csoda! A harmadik harmadban pedig karnyújtásnyira.

A 44. percben Tamminen, a 47-ben Somogyi eredményes. 13 perc 20 másodperccel a vége előtt 3-0-ra vezet a Ferencváros!

Annak az országnak a másodikszámú csapatával szemben, mely stabilan ott van a világ legjobb 8-10 válogatottja között. Mely ott lesz a jövő évi olimpián, mert néhány hete a mi válogatottunkat 9-0-ra letörölte a jégről.

Ha 3-0 a vége akkor úgy jár a két csapat, mint Dugovics Titusz és török ellenfele: együtt bukik. Hisz mindkettőjüknek 4-4-es gólkülönbség a minitabellán, míg a kijevieké 5-5. Ez ekkor tudatosul a rigaiakban, de hiába próbálnak sebességet váltani, mert

a Fradi kettős emberelőnybe kerül. Egy percre.

Ekkor már nemcsak az 50 leghangosabb lelkesedik, hanem a többi 500-600 ember is a csarnokban. Ám nem sikerül gólra váltani a ritka nagy esélyt. Őrült rohanás kezdődik az újabb gólért, aki betalál az bejut a legjobb nyolc közé, ha nincs gól, akkor a kijeviek örülnek.

Lesz gól! Három és fél perccel a vége előtt Tóth Adriant kiállítják,

Brahmanis 2 perc 21-el a dudaszó előtt büntet. 3-1.

Az utolsó percben olyan történik, ami az európai hokiban ritkaság: a 3-1-re vezető csapat a kapusa helyett csatárt küld a jégre, vállalva azt, hogy az üres kapujába juttatják a korongot. A Fradi támad, a lettek háromszor is megcélozzák az üres kaput, de az eredmény már nem változik:

a Ferencváros 3-1-re legyőzi a Rigát, de ez kevés.

A vesztes rigaiak ünnepelnek, Kornilovs a kezével poharat formálva jelzi a szüleinek, hogy meccs után az ünneplés milyen formáját választják, míg Sprukts szülei lemennek a pálya mellé köszönteni a fiukat, a barátnője pedig erotikusabb formában fejezi ki örömét.

Pedig ekkor még a lettek nem jutottak tovább, ugyanis ha a Szokil Kijev nem győzi le a gyengécske észt gárdát, akkor a Fradi megy tovább. Ám ebben a szurkolók sem hisznek, aki elindulnak haza (vagy az FTC-MTK focimeccsre), és talán most innen tudják meg, hogy a Kijev 9-4-re verte az észt csapatot.

Így az FTC-Telekom jégkorong-csapata a Riga elleni nagy bravúr ellenére sem  lesz ott a Kontinentális Kupában a legjobb nyolc között.

 

Kontinentális Kupa, csoportmérkőzés a legjobb 8 közé jutásért:

 

Péntek:

FTC-Telekom–Tartu Välk 494 (észt) 8-1

Olimp Riga (lett) –Szokil Kijev (ukrán) 4-1

 

Szombat:

Szokil Kijev- FTC-Telekom 4-1

Olimp Riga–Tartu Välk 5-3

 

Vasárnap

FTC-Telekom- Olimp Riga 3-1

Szokil Kijev–Tartu Välk 9-4

 

 

A nyitóképen: a Tüskecsarnok történelmet írt az FTC-Telekom a hétvégén, de nem jutott a legjobb 8 közé a jégkorong Kontinentális Kupában

MTI/Máthé Zoltán

 

 

 

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!