Elképesztő véghajrával Verstappen nyert Austinban

2021. október 25. 18:50

Nagyon úgy tűnt, hogy a verseny legvégén Hamilton el tudja orozni a győzelmet Verstappen elől, de végül a hollandnak jött ki jobban a lépés.

2021. október 25. 18:50
null

RAPID - a Mandiner Sport és a Racingline.hu hétfői digitális autó-motor sport melléklete

Tajthi Andrea írása

Magyar idő szerint vasárnap este 9-kor kezdődött az Egyesült Államok Nagydíja. Az élről Max Verstappen indult, megelőzve riválisát, Lewis Hamiltont. Mögülük Sergio Pérez és Charles Leclerc várta a rajtot. Sainz és Tsunoda rajtolt lágy keverékű Pirelliken, míg a többiek a közepes gumikon indultak.

Hamilton jobban kapta el a rajtot, az első kanyarba ő érkezett meg szerencsés íven, míg Verstappen lesodródott a pályáról, és a második helyre esett vissza.

A mezőny végén a két kanadai, Stroll és Latifi forgatta ki egymást, ám mindketten versenyben maradtak. A két McLaren pedig látványos módon kapta közre Carlos Sainzot, Ricciardónak sikerült is megelőznie.

Ocon már a negyedik körben meglátogatta a boxutcát, első szárnyat cseréltek az Alpine-on, miután azt megütötte egy Alfa Romeo jobb hátsó kereke. A francia versenyző egyúttal kapott egy kemény keverékű gumiszettet is.

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője megnyeri a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság austini futamát, az Egyesült Államok Nagydíját a Circuit of The Americas versenypályán 2021. október 24-én. MTI/EPA/Shawn Thew

A 11. körben Verstappen is kereket cserélt, miután már panaszkodni kezdett a gumikra. Ezzel az 5. helyre csúszott vissza, Ricciardo mögé, azonban szinte azonnal sikerült is megelőznie az ausztrált. Majd Norris, Ricciardo és Sainz is érkezett cserére. Mind kemény keverékű gumikat kaptak, kivéve a soron következő Pérez, akinek ráadásul lassúra is sikerült a kerékcseréje.

A 13. körben Hamilton is érkezett kerékcserére, ezzel elbukta az első helyet, Verstappen 6 másodperc előnybe került az új gumijain. Az élen a sorrend így ismét Verstappen, Hamilton, Pérez, Leclerc lett.

A 15. körben Pierre Gasly állt ki technikai okokból; a francia versenyző a hátsó felfüggesztés hibájáról számolt be rádión.

Alonso és Räikkönen összetalálkozott, mindketten el is hagytak pár elemet az autókról. Alonso leterelte a finnt a pályáról, viszont a spanyol úgy érezte, hogy riválisa ezzel előnyt szerzett, és vissza kellene adnia neki a pozíciót. Az FIA azonban az Alpine-nal közölte, hogy ez nem olyan pozíció visszaadós jelenet volt, mire később Alonso a pályát elhagyva előzte meg Giovinazzit. Ezért a spanyol volt az, akinek vissza kellett adnia a pozíciót az olasznak. Ezután Alonso újra próbálkozott, mire Giovinazzi ismét leterelődött a pályáról, és ezúttal neki kellett visszaadni a pozíciót Alonsónak.

A győztes Max Verstappennek, a Red Bull holland versenyzőjének (jobbra) gratulál Shaquille O’Neal egykori amerikai profi kosárlabdázó a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság austini futamának, az Egyesült Államok Nagydíjának eredményhirdetésén a Circuit of The Americas versenypályán 2021. október 24-én. MTI/EPA/Shawn Thew

Eközben a 26. körre Hamilton alig 3 másodpercre csökkentette lemaradását Verstappennel szemben. A 28. körben egy rövid időre virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, amíg összeszedtek némi törmeléket a pályáról. Ezt követően Verstappen megejtette második kerékcseréjét is, amivel a 3. helyre esett vissza, de csapattársa, Pérez maga elé engedte. A 38. körben cserélt Hamilton is, és ahogy az elsőnél is, Verstappen ezzel visszavette a vezetést, s előnye közel 9 másodperc lett.

A 42. körben Ocon is feladni kényszerült a versenyt.

Az 56 körös verseny vége felé Hamilton hátránya már kevesebb mint 2 másodperc volt.

Az 51. körben pedig Alonso is feladni kényszerült a versenyt, betolták a boxba. Míg Räikkönen a 10., pontszerző helyen haladt, amikor kitört az Alfa Romeo fara, és kicsúszott. Vissza tudott térni, az utolsó pontot ezzel Vettel örökölte meg tőle.

A győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője (középen), a második helyezett Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője (balra), a harmadik helyezett Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője (jobbra) és Shaquille O’Neal egykori amerikai profi kosárlabdázó a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság austini futamának, az Egyesült Államok Nagydíjának eredményhirdetésén a Circuit of The Americas versenypályán 2021. október 24-én. MTI/EPA/Shawn Thew

A végére nagyon szorossá vált a verseny Verstappen és Hamilton között, az utolsó körre Hamilton már DRS-t is nyithatott, de a holland remek kört teljesített és meg tudta tartani az első helyet és megnyerte az Egyesült Államok Nagydíját. Mellette Hamilton és Pérez állhattak még dobogóra.

A top 10 sorrendje:

  1. Verstappen, Red Bull
  2. Hamilton, Mercedes
  3. Pérez, Red Bull
  4. Leclerc, Ferrari
  5. Ricciardo, McLaren
  6. Bottas McLaren
  7. Sainz, Ferrari
  8. Norris, McLaren
  9. Tsunoda, AlphaTauri
  10. Vettel, Aston Martin

 Nyitókép: Red Bull Content Pool / Egyesült Államok Nagydíja / Max Verstappen / Mark Thompson/Getty Images

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!