Rossi a magyar-albánról: Ez az utolsó lehetőség

2021. október 08. 13:34

Marco Rossi szövetségi kapitány bizakodóan várja az albánok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzést.

2021. október 08. 13:34
null

„Agresszívabb, dinamikusabb játékot várok, védekezésben pedig nagyobb szervezettség kell. Úgy vélem, több egyéni megoldásra lesz szükség a hatékonyabb támadásépítéshez, de említhetném még a hozzáállást is” – válaszolt pénteki sajtótájékoztatóján az olasz szakember az MTI kérdésére, hogy csapatának miben kell előrelépnie az albánoktól szeptemberben elszenvedett 1-0-s vereséghez képest.Rossi kifejtette, úgy kell játszani, hogy tudják, mit akarnak elérni, mert „ez az utolsó lehetőség”, ugyanis már egy esetleges döntetlennel is csak matematikai esély maradna a pótselejtező kiharcolására.

Albániának 12 olyan játékosa van, aki topbajnokságban futballozik, nekünk jelenleg négy. Ettől függetlenül mindent meg fogunk tenni a siker érdekében.

Nem vagyunk megszeppenve, győzelmi eséllyel lépünk pályára, nem lesz bennünk félelem” – jelentette ki az 57 éves szakvezető, aki szerint a sorsolás pillanatában az volt a papírforma, hogy az angolok végeznek az első, a lengyelek a második helyen, míg a magyarok a harmadik pozícióért az albánokkal lesznek versenyben. 

Rossi kifejezetten bizakodóan tekintett a mérkőzés elé, mivel az MTI érdeklődésére elárulta, Szoboszlai Dominik jobb formában van, mint egy hónapja volt, ráadásul szerinte ez a nemzeti együttes több tagjáról szintén elmondható. A tréner azt nem árulta el, hogy kivel pótolja a sérült csapatkapitányt, Szalai Ádámot a középcsatár pozícióban, de a Mainz légiósát ismételten pótolhatatlannak nevezte. Azt viszont elmondta, hogy Willi Orbán bevethető lesz annak ellenére, hogy négy napig nem edzett betegsége miatt. 

Abban reménykedem, hogy a hajrában már az eredmény tartására koncentrálunk majd, de ha nem számunkra megfelelő lesz az állás, akkor előre mehet”

– mondta Rossi arra a kérdésre, hogy döntetlen állásnál, a hosszabbításban előre mehet-e fejelni a kapus Gulácsi Péter. Az RB Leipzig kapusa viszont arról beszélt, hogy egész pályafutása során legfeljebb ötször ment így előre fejelni, de abból kétszer gólt kapott a csapata.

„Csak győzelemmel tartjuk saját kezünkben a sorsunkat, emiatt nagyon fontos, hogy megnyerjük a mérkőzést. Ez az egy útja van, hogy a továbbiakban is tudjunk a vb-részvételről beszélni” – jelentette ki határozottan Gulácsi, aki Szalai távollétében a csapatkapitányi karszalagot viseli majd. „Küzdelmes, kiegyenlített meccsre számítok, amely könnyen egygólos találkozó lehet, ezért fontos lenne, hogy ne kapjunk gólt”

A 31 éves hálóőr hátrányosnak nevezte a zárt kapus mérkőzést, főleg azt figyelembe véve, hogy a magyar válogatott éppen a két közvetlen riválisával találkozott, illetve találkozik úgy hazai pályán, hogy nem lehetnek nézők. Márciusban a lengyelek elleni a pandémia miatt, most a nemzetközi szövetség büntetése nyomán lesznek üresek a lelátók a Puskás Arénában.

A csoport negyedik helyén álló magyar együttes szombaton 20.45-től fogadja a második Albániát, amelyet győzelemmel megelőzne. A hatosból az első helyezett jut ki a 2022-es katari vb-re, a második pótselejtezőn küzdhet tovább a részvételért

(MTI)

Nyitókép: Földházi Árpád 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
manitowoc
2021. október 08. 23:51
"Albániának 12 olyan játékosa van, aki topbajnokságban futballozik, nekünk jelenleg négy." Micsodaaa? Hogy nekünk csak négy? Az nem lehet! ÖTVENNEK KELL LENNIE, ahogy a mi Orbán Viktorunk megmondta. videó 9:50-től: https://www.youtube.com/watch?v=leElrZLTwok
DrPepper
2021. október 08. 20:15
A rájátszás esélyei lényegében elszálltak, de a hátralévő meccsek így is fontosak: a következő vb kalapbeosztásába (ahol már 18 európai csapat indulhat) számítanak a most szerzett pontok. A második kalap elérhető, amihez kellenének az albánok ellen szerezhető pontok.
Akitlosz
2021. október 08. 16:09
Van még matematikai esély. Ha a többiek jól körbeverik egymást és a magyar csapat átlag öt pontot szerez okosan mérkőzésenként.
Drazsé
2021. október 08. 13:54
Hajrá Albánia, hajrá albánok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!