A román csillagok után a szerb csillagokat is elhomályosították az óbudaiak

2021. november 10. 23:32

A Ferencváros döntetlent játszott kedden, az OSC nyert szerdán a vízilabda Bajnokok Ligájában

2021. november 10. 23:32
null
Edvi László

A vízilabda Bajnokok Ligája végeláthatatlan csoportkörének második találkozóit vívták a héten. A nehezebb nyolcasba került Ferencváros ismét döntetlent játszott. Ez talán még az első mérkőzés pontvesztésénél is bosszantóbb. Az első meccsen a  Brescia otthonában többnyire vezettek a zöldek, és még az utolsó másodpercekben is náluk volt a labda, emberelőnyben. Ha nem is sikerült győzelemmel hazajönni Olaszországból, azért a vetélytárstól elcsent pont még sokat érhet később. Mert előzetesen úgy kalkuláltak a hozzáértők, hogy

a Barceloneta- Olympiakosz-Brescia trióból meg kell valakit előzni, mert csak úgy lehet továbbjutni a csoportból.

A rendező Novi Belgrád ugyanis automatikusan résztvevője lesz a nyolcasdöntőnek. A többi három gárda ellen viszont kötelező a győzelem itthon is, idegenben is. Nyilván nem ennyire fehér és fekete minden, és a küzdelmek ilyen korai fázisában még nincs sok értelme komolyabb következtetéseket levonni, de kár a kedden Kragujevacban hagyott pontért. Mert a szerb gárdát mindenképp’ meg kell előzni. Sokáig úgy is tűnt, hogy meglesz a győzelem. A zárónegyednek egygólos előnnyel ment neki a magyar gárda, és ott gyorsan 11-7 lett. Ám ekkor leállt a gólgyártás, annyira, hogy már többször nem volt eredményes a Ferencváros. Ami nem lett volna baj, ha nem kap négy gólt. De kapott! Így lett

a vége 11-11, és így a magyar gárda még győzelem nélkül áll.

A keddi ellenfélhez, a Radnicskihez és a georgiai Dinamo Tbiliszihez hasonlóan. Ez a két gárda rendelkezik tőle kevesebb ponttal, míg a négy nagyon kívül a Jadran is előrébb van. Javítási lehetőség jövő pénteken, amikor a görög Olympiakosz érkezik Budapestre.

Az OSC rajtja jobban sikerült, mint a Ferencvárosé.

Hazai medencében 14-8-ra ütötte ki a Steaua Bucurestit, és a mérkőzés nem volt számára több egy kis labdázással színesített fürdőzésnél. A folytatás is jól sikerült az újbudai csapatnak, vagyis ő hozta a papírformát. Előzetesen is az OSC csoportja tűnt könnyebbnek, és két mérkőzés után megkönnyebbülve megállapíthatjuk, hogy a magyar csapat egyelőre lazán is veszi az akadályokat!

A román csillagok után a szerbeket is elhomályosította az OSC.

A csillagok megjelölés  ezúttal nem az ellenfél tagjainak tudására vonatkozik, csupán csapatuk nevére utal. Ugyanis a steaua román szóhoz hasonlóan a szerb zvezda is csillagot jelent. Ám ezen a két meccsen csak a magyarok csillogtak! Szerdán az első negyedben pl. gólt sem szereztek a Crvena Zvezda játékosai.  A másodikban hármat, de a kétgólos magyar előny megmaradt a félidőre is. Majd az újabb páratlan számú negyed megint kétgólos OSC diadalt hozott, és a záró-játékrész kezdetén senkiben nem rémlett fel, hogy ebből a négygólos előnyből ugyanúgy döntetlen lehet, mint a Ferencváros találkozóján egy nappal korábban. Nem is lett, mert ugyan az utolsó negyedben több hazai gól született, mint vendég, de csak eggyel.

Az OSC 11-8-ra győzött idegenben, és két forduló után 100%-os teljesítménnyel áll.

Ezt rajta kívül még a címvédő, Pro Recco mondhatja el magáról, így már a hosszú menetelés elején is annak a két csapatnak a hátát nézi a mezőny, melyet előzetesen mindenki az első két helyre várt ebben a nyolcasban.

Az OSC csoportjában a többi szerdai eredmény:

Pro Recco- Steaua Bucuresti 23-5

Spandau- Hannover 11-11

Dubrovnik- Olympic Marseille 9-14

 

 

A nyitóképen: Varga Dániel, az OSC vezetőedzője.

MTI/ Kovács Tamás

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2021. november 11. 20:53
"óbudaiak" Talán inkább Újbudaiak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!