A magyar bíróra támadtak a szerb szurkolók

2021. november 05. 11:55

Végül a Zvezda erőnléti edzője szenvedett koponyatörést.

2021. november 05. 11:55
null

Hazai pályán – a szinte bevehetetlennek tartott katlanban, ahol pár éve a Liverpool is elvérzett – kapott ki a szerb bajnok Crvena Zvezda a dán Midtjyllandtól az Európa-liga 4. fordulójában, csütörtökön.

 A szerb B-közép nehezen viselte az 1-0-s vereséget, amelyért a meccs magyar játékvezetőjét, Bognár Tamást okolták. Bognár ugyanis már a 12. percben kiállította a hazaiak középső védőjét, Milos Degeneket, majd a 94. percben Marko Gobeljicet is.

A feldühödött szurkolók a lefújást követően minden kezükbe eső tárggyal megdobálták a három magyarországi játékvezetőt, azonban egy kemény tárgy a Zvezda 51 éves erőnléti edzőjét, Federico Pannoncinit találta el – számol be a Blic.

A hazaiak erőnléti edzője koponyatörést szenvedett. A jelenlévő orvosok hiába részesítették elsősegélyben, végül mentőhelikopterrel kórházba kellett szállítani.

A skandinávok a pályán ragadtak, nem mertek bemenni az öltözőbe. A szerbek csapatkapitánya, a kanadai válogatott kapus Milan Borjan a segítségükre sietett, megszólította a szurkolókat, és bekísérte a vendégcsapat játékosait.

A jelenet kísértetiesen hasonlít a 2014-es szerb-albán válogatott meccsre, amikor egy Nagy-Albániát ábrázoló zászlót tartó drón miatt szabadultak el az indulatok.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pragmatika
2021. november 05. 20:22
Hát, ezért tartom én is furcsának, a V4-es nagy bratyizást, meg a Szerbekkel összeborulást. A V4-ből egyedül a lengyelekkel tartom elképzelhetőnek a szorosabb kapcsolatot. A Horvátok még, akikkel szorosabb lehetne a kapcsolatunk, furcsamód azonban éppen velük vagyunk egy kicsit (legalábbis politikai értelemben) feszült viszonyban. Nem csodálom pl. hogy a Horvátok kiakadtak a NagyMagyarország térképünkön. Ők tulajdonképpen mindig is társult állam stációban voltak. És a törökök elleni közös közdelem, közös nemzeti hősökkel, ami még összeköthetne bennünket. De nem, mi a tótokkal, csehekkel, rácokkal bratyizunk. Esetenként még az oláhokkal is. Visszatérve a szerbekre, Illírek, ahogy a románok, és állítólag az Albánok is. A Románok azok az illírek (oláhok), akik nem vették át a szláv nyelvet, hanem megmaradtak a szintén átvett latin mellett. A mentalitás azonban szignifikánsan egységes. Agresszívek, mindenkivel aki csak gyanú szerint is nem közéjük tartozik. Ez a balkán. "Illiricum" Mondjuk azért azokat a kiállításokat megnézném, hogy tényleg korrektek voltak e.
Búvár Kund
2021. november 05. 18:26
Hát Magyarországon is akartak már magyar bírót verni. Sőt megyei osztályban minden hétvégén. :-D
olajfa1
2021. november 05. 15:11
Na FIFA! ezt "minősítsd!!!!!!!!!!
Lotti
2021. november 05. 13:56
Kutya a szerb. https://www.youtube.com/watch?v=euPpc24Vvq8
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!