Nagyszerű magyar sikerek születtek a rövid pályás gyorskorcsolya-világkupa harmadik állomásán Debrecenben a nyitó napon

2021. november 19. 12:29

A két ázsiai versenyt követően a rövid pályás gyorskorcsolya-világkupa harmadik fordulójában Debrecenben csütörtökön megkezdődtek a küzdelmek az olimpiai kvótákért. A férfiaknál mindhárom magyar versenyző továbbjutott 1500 és 500 méteren, a nőknél a leghosszabb egyéni távon Jászapáti Petra, a legrövidebb távon Kónya Zsófia kvalifikálta magát a következő körbe. A magyar vegyes váltó szintén sikerrel vette az első kanyart.

2021. november 19. 12:29
null
Bánfalvi Szabolcs

Mint arról beszámoltunk, a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott megkezdte az olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatot, amely négy állomásból áll. Az elsőt, a pekingi világkupa-viadalt október 21. és 24. között rendezték a Capital Indoor Stadionban, éppen ott, ahol a világ legjobb rövid pályás gyorskorcsolyázói lépnek majd jégre a február 4. és 20. között zajló téli olimpián. A második fordulóra pedig a japán Nagojában került sor október 28. és 31. között. A pekingi ötkarikás játékok tesztversenyén és Japánban a mieink már értékes kvalifikációs pontokat gyűjtöttek.

A világkupaversenyek az európai fordulókkal folytatódnak: november 18. és 21. között tartják meg a debreceni versenyt a Főnix Arénában, majd november 25. és 28. között a holland Dordrechtben fejeződik be a világkupa-sorozat.

Mint írtuk, a négy viadalból a legjobb három eredmény számít be a végső rangsorba: 500 és 1000 méteren 32-32, 1500-on 36-36 rövid pályás gyorskorcsolyázó szerepelhet a pekingi téli olimpián – távonként egy nemzetből legfeljebb három short trackes. A sportolók a kvótát az országnak szerzik. A férfi és női váltóversenyek során nyolc-nyolc csapat indulhat a pekingi ötkarikás játékokon.

John-Henry Krueger (balra) és Jászapáti Petra a 2000 méteres vegyes váltó versenyének negyeddöntőjében a rövid pályás gyorskorcsolyázók debreceni világkupaversenyén a Főnix Arénában 2021. november 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt
John-Henry Krueger (balra) és Jászapáti Petra a 2000 méteres vegyes váltó versenyének negyeddöntőjében a rövid pályás gyorskorcsolyázók debreceni világkupaversenyén a Főnix Arénában 2021. november 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt

A vegyes váltó pedig először került be a téli olimpiai programba. A világkupa-sorozat során kialakult rangsor alapján a legjobb 12 váltó vehet részt a pekingi ötkarikás játékokon, amennyiben mind a nőknél, mind a férfiaknál az adott nemzet rendelkezik két-két egyéni kvótával.

Az olimpián országonként legfeljebb öt női és öt férfi rövid pályás gyorskorcsolyázó indulhat.

Akárcsak az elmúlt két fordulóban, Debrecenben is a világ legjobb short trackesei vívnak meg az olimpiai kvótákért.

A magyarországi világkupaviadal az 1500 méteres futamokkal kezdődött csütörtökön.

A nőknél Jászapáti Petra, Sziliczei-Német Rebeka és Bácskai Sára Luca vett részt a leghosszabb egyéni táv küzdelmeiben. Mindhárman sikeresen vették az első megméretést, és bejutottak a negyeddöntőbe, azonban ott már csak Jászapáti kvalifikálta magát az elődöntőbe.

Liu Shaoang a férfi 500 méteres verseny előselejtezőjében a rövid pályás gyorskorcsolyázók debreceni világkupaversenyén a Főnix Arénában 2021. november 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Liu Shaoang a férfi 500 méteres verseny előselejtezőjében a rövid pályás gyorskorcsolyázók debreceni világkupaversenyén a Főnix Arénában 2021. november 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt

A férfiaknál a nagojai viadalon Liu Shaolin Sándor nem indult 1500 méteren, ahol értelemszerűen így nem is szerzett kvalifikációs pontokat, emiatt a három magyar indulónak – Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry – különösen koncentrálnia kellett erre a versenyszámra. Ennek fényében

mindhárom hazai versenyző eleget tett az elvárásoknak, és továbbjutott a szombati elődöntőbe, Krueger ráadásul megnyerte futamát a negyeddöntőkben.

A program délután az 500 méteres távval folytatódott, és akárcsak 1500 méteren, itt is szoríthattunk a magyar kiválóságokért.

A hölgyeknél a leghosszabb egyéni táv után 500 méteren is indult Jászapáti, s mellette még két versenyző képviselte a magyar színeket a legrövidebb egyéni távon: Kónya Zsófia és Somogyi Barbara. Utóbbi sajnos már az első forduló után kiesett, viszont Jászapáti és Kónya bejutott a következő körbe. Ott pedig a világbajnoki ezüstérmes Jászapáti a negyedik helyen zárt a futamában, így szintén búcsúzni kényszerült, míg Kónya másodikként ért célba a futamában, s ezzel bejutott a szombati negyeddöntőbe.

Kónya Zsófia a női 500 méteres verseny előselejtezőjében a rövid pályás gyorskorcsolyázók debreceni világkupaversenyén a Főnix Arénában 2021. november 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Kónya Zsófia a női 500 méteres verseny előselejtezőjében a rövid pályás gyorskorcsolyázók debreceni világkupaversenyén a Főnix Arénában 2021. november 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt

A férfiaknál ennél több sikernek örülhettünk 500 méteren is.

Akárcsak 1500 méteren, a legrövidebb egyéni távon is magabiztosan menetelnek a magyarok, ugyanis a Liu testvérek és Krueger is győztek a futamjaikban, így mindhárman kvalifikálták magukat a szombati negyeddöntőbe.

A csütörtöki versenynap zárásaként pedig a 2000 méteres vegyes váltók küzdelmeit rendezték meg Debrecenben. A magyar csapat a Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Nógrádi Bence, Krueger John-Henry összeállításban lépett jégre a negyeddöntőbeli futamában, ahol a kvartett magabiztosan versenyzett, és a dél-korai négyes mögött másodikként ért célba, ezzel bejutott a vasárnapi elődöntőbe.

Pénteken folytatódik a program a debreceni Főnix Arénában: az 1000 méter előfutamait, valamint a 3000 méteres női és az 5000 méteres férfi váltó negyeddöntőit tartják meg szintén magyar versenyzőkkel.

 

Nyitókép: Liu Shaolin Sándor (elöl) a férfi 500 méteres verseny előselejtezőjében a rövid pályás gyorskorcsolyázók debreceni világkupaversenyén a Főnix Arénában 2021. november 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BossN
2021. november 19. 12:55
Remek, így tovább.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!