Csak fogtuk a fejünket, hogyan történhet ez – Marosi Ádám a Mandinernek

Tokióban hatodik lett, ami hatalmas teljesítmény, azonban pár héttel előtte volt egy balesete. Hogy is volt azzal a lóval?

Édesapámnak megígértem, ha lesz velem interjú, nem fogom elmesélni, mert az egyébként jó pályafutásomat és amit Tokióban produkáltam, valamennyire beárnyékolja, valamint nem akartam, hogy arról cikkezzenek: „Majdnem meghalt az öttusázó!”. De ha már megkérdezte, illik válaszolni. Néhány héttel az olimpia előtt fejre estem a lóval. Akik látták, azt mondták, borzalmasan nézett ki a dolog. Általában akkor szokott történni valami rossz, akkor nagyon jó állapotban vagy. Ez egy kijózanító pofon volt abból a szempontból, hogy

Murphy törvénye is kimondja, hogy ami megtörténhet, az meg is történik, nem? A bukás előtt pont kérdeztem a lovasedzőt, elég lesz-e mára, de abban maradtunk, még megyünk egyet. De hála az égnek, már rögtön aznap kivizsgáltak, és mindent rendben találtak. Kis Fanni, a manuálterapeutám attól kezdve minden egyes nap „szétszedte a nyakamat” és megpróbáltuk olyan állapotba hozni, hogy ki tudjak utazni az olimpiára. Az eredményt pedig már tudjuk.

Nem akartam, hogy megszegje az édesapjának tett ígéretét, de fel akartam valahogy vezeti a közelmúltban az öttusa körül zajló viharos eseményeket. Tokióban a női mezőnyt vezető Annika Schleu lova megbokrosodott, most pedig ott tartunk, hogy a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) törli a lovaglást, 2028-ban, Los Angelesben már más versenyszám lesz helyette.

Kezdem a versennyel. Ennek az esetnek olyan előzményei voltak, amiről a sajtóban nem meséltek. Az első kanyarban Gulnaz Gubajdullina orosz versenyző a kilencedik ugrásig jutott ezzel a lóval. Direkt visszanéztem a pályát, az állat többször is „segített” a lánynak. A versenyző jóval korábban meg is állhatott volna, de még vitte előre a lovat. A kilencedik ugrás előtt azt mondta, hogy elég volt. A szabályok szerint csak akkor lehet lovat cserélni, ha az állat megáll az ugrás előtt, vagy négyszer elmegy az akadály mellett. Az UIPM-nek ezután két lehetősége volt: megkockáztat egy botrányt, ragaszkodva az elveihez és a szabályaihoz, vagy azt mondja, ez a ló alkalmatlan arra, hogy még egy pályát menjen, és a szabályokkal kicsit szembe fordulva Annika kap egy másik állatot.

Utóbbi lett volna a helyes döntés?

Ha ez a döntés született volna, akkor most lehet, hogy egy magyar öttusázó nem a harmadik. Utólag mindig okoskodik az ember. Azt megint csak látni kell, hogy ennek a német edző hölgynek, aki ököllel ütötte a lovat, a tanítványa öt évvel ezelőtt a riói olimpián szintén az első helyről szintén nulla pontot lovagolt.

Kivételesen jó képességű, alázatos és tehetséges versenyző, én nagyon csípem, de való igaz, hogy nem a legjobb lovasok közé tartozik. A ló azonnal megérezte azt, milyen idegállapotban van a lovasa, és onnantól kezdve nem volt kérdés, mi fog történni.

Ennyire erős lelki kapcsolat van ló és lovas között?

A ló azt is megérzi, hogy hogy aludt előző éjszaka a lovasa. Mindent tud, az éppen aktuális lelki- és idegállapotot is. Ha így közelítesz hozzá, megpecsételődött a sorsod.

És a lovaglás sorsa is az öttusában?

Az, hogy ez a verseny mennyire pecsételte meg a UIPM-nek a döntését, nem tudjuk. Ők azt mondják, hogy nem volt köze hozzá. Nyilván elég erőteljesen hozzásegítette a döntéshez a szervezetet az, hogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke pont kint volt a női öttusán, és végignézte a női lovaglást. Az átlag néző nem tudja, de én követtem a közvetítést, és sajnos tényleg pokoli rossz lovaglások voltak. Kasza Róbert versenytársammal fogtuk is a fejünket, hogy ebből még nagyon komoly dolog lesz, mert röpködtek a rudak, majdhogynem vér folyt a pályán, tehát nagyon-nagyon csúnya képet festett az öttusázókról ez a kép. A probléma az, hogy a UIPM úgy rendeztet versenyeket a rendező országokkal, hogy rájuk bízza a lóállományt, az nincsen kontrollálva. Nem egy olyan világkupa-futamot látunk, ahol 80-90 centis, vagy még alacsonyabb ugrások vannak, olyan lovakkal, amik képtelenek voltak nagyobb magasságban közlekedni.

Ránk lehet sütni, hogy nem tudunk lovagolni, egy profi lovashoz képest valóban nem, de egy átlagemberhez képest meg nagyon. Ha én nem vagyok 37 éves, rutinos „öreg róka”, akkor lehet, hogy nem tudtam volna megoldani ezt a feladatot.

Ön tudott volna versenyezni Annika lovával?

Egyáltalán nem biztos, hogy végig tudtam volna menni a lovával. Az elmúlt három olimpián szerencsés voltam ebből a szempontból, de úgy gondolom, rengeteget tettem is érte. Kis túlzással, mióta hazajöttem Tokióból, minden reggel ott vagyok a lovardában, és próbálom a lovas tudásomat minél inkább pallérozni. Mégpedig azért, hogy egy kicsikét visszaadjam az öttusázók renoméját, mert minket állandóan leszólnak.

Miért?

A futók kinevetnek azért, mert lassabban futunk, mint ők. Az úszók, vívók a saját területük miatt. A lovaglásnál is ezt tapasztaljuk. Nekem egyfajta küldetésem, hogy megpróbálom bizonyítani a többiek nevében: nem vagyunk balfékek a lovagláshoz! Visszakanyarodva: én nagyon sokat tettem azért, hogy szerencsém legyen. Volt olyan verseny, ahol kettétört a lábam, volt, hogy nyolc-kilenc rudat vertem le a pályán, de mindig jártam lovasedzésekre, és megtanultam megszeretni a lovaglást. Ez egy csodálatos kihívás.

Az olimpia jelmondata: „Citius, altius, fortius”, azaz „Gyorsabban, magasabbra, erősebben!”. Az öttusa jól összefoglalja ezt a filozófiát. Veszélyben érzi most a sportágat?

Baj van, igen, lehetett volna szabályt módosítani, de ez a lépés másra utal. Olyan dolgokra hivatkoztak a UIPM-ben, amik nem valósak. Azt mondták, nézhetetlen, túl drága és veszélyes a sportág, nem hozza közelebb a fiatalokat, nem hozza közelebb az afrikai országokat. Könyörgöm,

Túl drága? Ott van a golf, ami a milliomosok a sportja. Miről beszélünk? Az öttusa lehetne az egyik legolcsóbb sportág az olimpián, hiszen uszoda, futópálya, vívóterem és lovarda is van mindenhol! Tulajdonképpen minden rendelkezésre áll!

Nézők is?

Ők is, de ezt lehetne sokkal jobban szervezni, bár néha erre is akad példa. Klaus Schorman ragaszkodik ahhoz az ideához, hogy legyen öttusastadion, hogy mindent minél gyorsabban, látványosabban lehessen lepörgetni. Ezt sem értjük. Kilenc évvel ezelőtt Londonban teltház előtt lovagoltunk a Greenwich Parkban, ami elképesztően impozáns, gyönyörű és nagyon jót tudtunk versenyezni. Miért ne lehetne egy atlétikai stadionban két szám közé beilleszteni a kombinált számunkat? Garantáltan ott van 40-50 ezer ember, aki végignézi. Miért ne lehetne berakni a díjugratás elé, mögé a mi lovaglásunkat?

A jelen állás szerint lovaglás már nem lesz 2028-ban Los Angelesben. Mit fognak csinálni sporttársai helyette? Biciklizni? Sakkozni? Fifázni?

Én akkor már csak a fejemet fogom majd. Nevetséges ez a helyzet. Akkor szerintem vegyük ki a sakkból a huszárt, mert bonyolult a lépés, nem mindenki fogja érteni.

Mit tudnak tenni? Intenzív sakkórákat vesznek?

Én akkor azért nagy eséllyel már nem fogok sportolni, de egy most tizen-, huszonéves fiatalnak ez nagy kihívás. Meg kell tanulni egy új sportágat, aminek semmi köze nincs az eredeti öttusához, ha úgy alakul, akkor a testmozgáshoz sem. Nem akarom bántani a sakkozókat, tudom, hogy irgalmatlan nehéz sportág, nagyon megmozgatja az agyat, de nem testmozgás, ahogy az e-sport sem. Egyszerűen fogjuk a fejünket, hogy miként jutott el idáig a világ. Nem értik meg, hogy az öttusa soha nem volt és nem is lesz a legnézettebb sportág a világon, nem nézik annyian, mint az NFL-t, vagy a Bajnokok Ligáját, de ez egy tradicionális sport.

Ha mondjuk nem a kerékpározást, hanem az e-sportot emelik be a lovaglás helyett, attól kezdve megkérdőjelezik az öttusa létjogosultsága, mert a felsővezetés bohócot csinál saját magából. Garantálom, ha ez megtörténik, éveken belül ki fog kerülni az öttusa, bent marad az e-sport, és sok év múlva a kutyát nem fogja érdekelni az egész...

Az e-sport azért korántsem biztos, hogy az öttusán keresztül válik olimpiai sportággá, de rengeteg pénz és nézettség áll mögötte, így valóban bekerülhet az ötkarikás játékok látókörébe.

Az e-sporthoz kell egy laptop, vagy konzol, joystick, monitor, és még sorolhatnám. Esetében nem beszélhetünk testmozgásról, sem egészségmegőrzésről. Néha edzés után én is leülök játszani kicsit egy hosszú nap után, ezzel nincs semmi baj. De miért kezdene el egy fiatal például karatézni, vívni, birkózni vagy úszni? Teljesen fölösleges, amikor otthon marad a gép előtt és pénzt is tud belőle keresni. Láttam egy kimutatást, ami szerint az e-sport világbajnoki döntőjénél egyetlen sportesemény nézettebb a világon, az amerikai foci döntője.

Térjünk vissza az UIPM-re: mégis miért hozták meg ezt a döntést a szakma általános tiltakozása ellenére?

Juan Antonia Samaranch Junior kijelentette, hogy félre kell rakni a tradíciót, az emocionális kérdéseket és haladni kell a korral. Ez volt a nyilatkozata. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság felfogása az, hogy a gamer társadalmat minél közelebb kell hozni az olimpiai mozgalomhoz. Ezek nagyon veszélyes kijelentések. Amikor 2008-ban döntöttek arról, hogy behozzák a kombinált versenyszámot egy évvel később, akkor mi, sportolók, írtunk egy petíciót, kérve, hogy ne változtassanak. Akkor, a 2008-as budapesti világbajnokságon Klaus Schormann úr kiállt, és mindenki előtt kettétépte ezt a lapot. Rendkívül cinikus és arrogáns lépésnek tartottuk.

Miért megy szembe egy sportvezető sportolók akaratával, holott elvileg őket képviseli?

Papíron. De nem tudunk tenni semmit, mert azt az éves négymillió amerikai dollárt, ami a UIPM-nek a büdzséje, azt arra költi, hogy utaztatja az embereit szerte a világban, hozza be a tagországokat, és kilóra megveszi a szavazatokat. Amikor zajlott a kongresszus,

Persze az ember azért bízik a csodában, abban, hogy azért csak a józan ész diadalmaskodik. De sajnos a józan ész nem tud diadalmaskodni a dollármilliók ellenében.

Magyarország a tradicionális öttusanemzetek közé tartozik. Azért is borítékolható volt a UIPM döntése, mert viszonylag kevés ilyen ország van már?

Észak-Korea is szavazott. Az az ország jelen pillanatban nem tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Burundi is szót kapott a gyűlésen, azok a tradicionális öttusa-országok, akik a lovaglás eltörlése ellen kardoskodtak volna, nem tudtak megszólalni. A chat-funkció is éppen akkor nem működött. Érdekes...

Akkor nem volt helye diskurzusnak?

Semmi esély nem volt rá. Felháborított, ezután milyen hatalmas ünneplés volt, rázták az öklüket, hogy „Megcsináltuk!”

Tehetnek még bármit?

Nem tudunk mit csinálni. Azaz egy dolgot igen: ha megkérdezik a véleményemet, akkor nem rejtem véka alá. Vannak olyan országok, ahol a sportolók számára nyilatkozattilalom lépett életbe, nem mondhatják el a véleményüket, a németeknél például ez a helyzet.

Hogyan fest most a versenynaptára?

Most hétvégén volt az országos vívóbajnokság. Utána előkészítem az alapozáshoz a munkát, az elmúlt időszakban nem igazán mentem el hosszú hetekre pihenni. Talán Tokió után volt pár nap nyugi. A lovardában majdnem minden reggel ott vagyok, hetente futok 30-35 kilométert. Heti kétszer úszok. Próbálom magam szinten tartani, mert ha megállok, akkor nagyon nehéz újrakezdeni, ebben egyébként nagy segítségemre van a szponzorom, az MVM is. Minél idősebb vagyok, annál nehezebb a nulláról ismét fölépíteni magam. Remélhetőleg lesz januárban egy párhetes hetes (külföldi?) edzőtábor, ami rendkívül jól jön majd, mert ebben a hidegben kimenni futni már nem nekem való. (Nevet)

Láthatunk még 2024-ben, Párizsban?

Meghozták a 90 perces szabályt, ami annyit jelent, hogy négy napon keresztül kell majd versenyezni. Lesz selejtező, a második napon körvívás, a harmadikon két elődöntő, onnan majd továbbjut valamennyi versenyző, a negyedik napon lesz a döntő. Tehát négy nap alatt háromszor végig kell tolni a futást, az úszást, rövid időn belül. Nem tudom, hogy a testem erre hogyan fog reagálni. Nyilván nekiugrok, mert szerintem és az edzőim szerint is meg tudom csinálni. Még megfontoltabb és átgondoltabb munka kell hozzá. A regenerációra is sokkal több hangsúlyt kell fektetnem, mint eddig. De talán ez lehet a kulcsa a fiatalokkal szemben, no meg persze a tapasztalat.

Fotók: Mátrai Dávid