Magyar jégkorong-válogatott a téli olimpián

Az első téli olimpia résztvevő úgy utaztak haza, 1924-ben Franciaországból, hogy nem tudták, hogy olimpián jártak. Ugyanis távozásukkor még azt hitték, hogy „Téli sportok nemzetközi hete” nevű rendezvényen küzdöttek. Aztán egy évvel később kiderült, hogy olimpia volt ez, mert utólag akkor adta neki ezt a nevet a NOB. És ekkor született meg az elhatározás, hogy a nyári játékok évében, azok mintájára havas-jeges olimpia is lesz.

Így aztán 1928-ban, Svájcban, St. Moritzban már úgy gyűltek össze a sportolók, hogy olimpiai érmekért küzdenek.

, ami a mai ilyen jellegű adatokkal összehasonlítva viccesen hangzik, de a ’24-es 16 ország/294 sportoló mutatóhoz képest komoly előrelépés volt.

A 25 ország azért érdemel külön említést, mert érkeztek versenyzők Japánból, Argentínából és Mexikóból is. Magyarországot a chamonix-i néggyel szemben 13 sportoló képviselte, ez annak köszönhető, hogy

1926-ban elkészült a városligeti Műjégpálya, egy évvel később megalakult a hazai szövetség, így semmi akadálya nem volt, hogy a csapat nevezhessen az olimpiára. A jelentkezést elfogadták, így 10 magyar hokis történelmet írt. A felkészülést nagyon komolyan vették, ezt bizonyítja, hogy

Nem is szerepelt rosszul a válogatott, annak ellenére, hogy nem tudott pontot szerezni. Nagy-Britanniától 1-0-ás, Franciaországtól 2-0-s, Belgiumtól 3-2-es vereséget szenvedett. Utóbbi mérkőzésen egy harmad után vezetett is, a történelmi első olimpiai gólt Minder Sándor szerezte.

A három vereséggel a csoportjában az utolsó helyen végzett, így számára ennyi ideig tartott az olimpia, mert csak a három csoport győztese lehetett ott négyes döntőben. Igen, négyesben, mert a címvédő (és tudásban nagyon kiemelkedő!) Kanadát nem kényszerítették a szervezők csoportmérkőzésekre, ő rögtön a legjobb négy között csatlakozott a mezőnyhöz. Itt bizonyította, hogy nem véletlenül „emelték ki”, ugyanis

Vagyis 38 szerzett góllal, kapott nélkül védte meg olimpia bajnoki címét.

A hokisokon kívül még három magyar sportoló állt rajthoz. Eötvös Zoltán gyorskorcsolyában három számban is, 1500-on 10. lett.

18 km-es sífutásban Németh Ferenc nem ért célba, ami azért meglepő, mert négy évvel korábban 50 km-en végig tudott menni.

Kicsit rontott az első olimpián nyújtott teljesítményén a másik második ötkarikás játékán induló magyar, Szepes Gyula. Chamonix-ban sem sífutásban, sem az északi összetett futószámában nem ért célba, ám akkor volt egy érvényes ugrása az összetettben. St. Moritzban viszont egy sem. Rá igaz a Coubertin bárónak tulajdonított, ám valójában általa soha el nem mondott alaptézis: az olimpián nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.

Szegény 10 km-en indulni készülő gyorskorcsolyázók viszont még ezt sem mondhatták el magukról. Ugyanis az enyhe időjárás miatt elmaradt a versenyük. Ha mostanában a globális felmelegedést szidjuk a mérsékelt éghajlaton egyre melegedő telek miatt, akkor vajon

Így csak 13 versenyszám után hirdettek győztest, kevesebben, mint 1924-ben. Mai fejjel furcsa az a tény, hogy sífutásban 2, síugrásban, északi összetettben, szkeletonban, továbbá az ötfős csapatok bobversenyében csak 1-1 aranyat osztottak ki.

És két sportág csak bemutató státust kapott. A biatlon elődjének esetében ez nehezen érthető, a síjöringnek nevezett „valaminél” természetes. Ez utóbbit gyakorlatilag csak Svájcban ismerik, de ott ma is népszerű.

A kevés verseny magyarázata, hogy a nyolc hivatalos sportág közül hétben nem rendeztek küzdelmeket hölgyeknek. Csak a műkorcsolyában köröztek hölgyek, mégis a játékok legnagyobb sztárja ebből a sportágból került ki.

Ám az urak között diadalmaskodó Gillis Grafström is történelmi „figura”, hisz ő itt már harmadszor lett egyéniben olimpiai bajnok úgy, hogy ez még csak a második téli olimpia volt. A dolog magyarázata, hogy a műkorcsolya szerepelt az 1920-as nyári (!) olimpián, és ott is a svéd bizonyult a legjobbnak.

A nyitóképen: ködtenger St. Moritzban. Itt rendezték az 1928-as II. téli olimpiát. MTI/EPA/Gian Ehrenzeller