NB I-es beharangozó: Csercseszovnak még egy vereség már bukás lenne!

2022. január 29. 11:22

Szombaton a 18. fordulóval kezdődik a bajnokság tavaszi idénye. Szokásos esélylatolgatónk következik háttérinformációkkal, érdekességekkel.

2022. január 29. 11:22
null
Vámos Tamás

január 29. szombat

Az utolsó kilenc meccsből csak egyet nyert meg a ZTE!

Paksi FC – Zalaegerszegi TE

Paks, 14.30 V: Antal P.

A vendégek vezetőedzője, Waltner Róbert azért is készülhet különös motivációval erre a mérkőzésre, hiszen az őszi meccsen, hazai környezetben 5-2-re kapott ki a Zete, és e találkozó után kapott ultimátumot a vezetőktől: ha még egy vereség becsúszik, csomagolhat! A történtek után, ijedtükben három meccset is megnyertek Demjénék, így Waltner maradhatott a helyén, végül az őszt az ötödik helyen zárta a csapat. Az összesítésben egyébként - hét döntetlen mellett - 7-5-re a ZTE vezet, ám mindez csalóka, hiszen e párosítás utolsó kilenc bajnokijából mindössze egyet nyertek meg a zalaiak – még 2019 szeptemberében. A Paks azon kevés magyar csapat közé tartozik, amely külföldi edzőtáborban is készülhetett a tavaszra, Bödéék öt meccset játszottak Törökországban. A keretben nem sok változás történt, Haraszti Zsolt visszatért az MTK-tól, Kulcsár Dávid pedig a másodosztályú III. Kerülethez igazolt. Tippünk: 2-1.

Döntetlen még sosem volt – lehet, hogy éppen most lesz az?

Debreceni VSC – Kisvárda Master Good

Debrecen, 17.00 V: Andó-Szabó

A keleti rangadó nyolcadik összecsapása előtt csupán az a kérdés: tudja-e folytatni az őszi menetelését a Kisvárda, illetve a válogatott labdarúgókkal teletűzdelt Loki elkezdi-e végre a felzárkózást? A párosítás eddigi meccsei még nem hoztak döntetlent (négy Kisvárda-győzelemmel szemben három Loki-sikert jegyezhettünk fel). A Debrecen számára a legnagyobb erősítés, hogy Dzsudzsák Balázs maradt, míg a Várdánál az, hogy továbbra is Erős Gábor a vezetőedző. Igaz, ezt a szabály kijátszásával oldotta meg a klub, hiszen hivatalosan a Pro-licences végzetséggel rendelkező sportigazgató, Révész Attila meccsel majd. Mindenesetre, ha Debrecenben győzne a Kisvárda, ez több mint ígéretes tavaszt sejtetne, de nyilván ehhez a Lokinak is lesz egy-két szava. Jó kis mérkőzés várható! Tippünk: 1-1.

A Loki legjobb téli "igazolása": Dzsudzsák Balázs Debrecenben maradt! Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A Loki legjobb téli "igazolása": Dzsudzsák Balázs Debrecenben maradt! Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Gólképes marad-e a kispesti védelem, meglepetésre készül a Gyirmót

Budapest Honvéd – Gyirmót FC Győr

Bozsik stadion, 19.30 V: Farkas Á.

2016 augusztusában, a történelmi első mérkőzésen 0-0- lett a végeredmény, azóta három meccset zsinórban a Honvéd nyert (4-0; 1-0; 4-2). A felkészülés során a kispestiek számára is (a többi csapathoz hasonlóan) a koronavírus okozott nehézséget – előfordult, hogy az első csapat keretéből mindössze heten álltak Horváth Ferenc vezetőedző rendelkezésére – de a tavaszi eredményességhez elsősorban a védelmet kell sürgősen rendbe rakni! Hiszen

Igaz: a támadósor is egyszemélyes, a 12 találatot jegyző Nenad Lukics túlságosan egyedül maradt. A Gyirmótot sokan tuti kiesőként aposztrofálják, de ne feledjük: csupán hárompontnyira vannak a bennmaradást jelentő 10. helytől, és a télen elég látványosan meg is erősödött a csapat, hiszen négy idegenlégiós, a szlovák Denis Ventúra, a curacaói Gino von Kessel, a fehérorosz Vlagyiszlav Klimovics, valamint az északmacedón Matej Cvetanovszki érkezett! Tippünk: 0-0.

január 30. vasárnap

Testvérháború!

Puskás Akadémia – MOL Fehérvár

Pancho Aréna, 13.00

Bár az összesített mérleg jelentősnek mondató fehérvári fölényt mutat (10 győzelem, 6 döntetlen, 4 Puskás-siker), de a felcsútiak éppen a Ferencváros elleni, elmaradt meccsen bizonyították: tavasszal is igen komolyan kell számolni velük, sőt e három ponttal bejelentkeztek a bajnoki címre is! Bármilyen jó kapcsolat is van a két klub között, igazi presztízsmeccsre van kilátás; meglátásunk szerint Hornyák Zsolt együttese még nem annyira jó, hogy a Fradi után a sikerre éhes (bár ősszel idegenben egyáltalán nem villogó)Vidit is le tudja győzni, akik nem is az új fiúkkal (egyelőre az ukrán Bohdan Ljednyev és az osztrák Peter Zulj érkezett), hanem a kölcsönből visszatérő futballistákkal (a brazil Evandróval és Géresi Krisztiánnal) erősödtek igazán! Tippünk: 1-1.  

Beindul az MTK?

Mezőkövesd-Zsóry – MTK Budapest

Mezőkövesd, 15.15

A kövesdiek mindenképpen szerették volna elhalasztani a meccset, mert náluk is rengeteg a beteg, de az MTK nem ment bele az időpont-módosításba. Kérdés, hogy állnak össze a hazaiak, mindenesetre télen jól erősítettek, hiszen a ZTE-től érthetetlenül eltanácsolt Babati Benjámin, a Supka Attilával korábban már dolgozó Patrick Ikenne-King mellett két albán (Qaka és Bilali), valamint a horvát Lukic és a cseh Granecny érkezett. Az MTK-nál egy teljesen új csapat lép pályára tavasszal: nem csak azért, mert Márton Gábor végre huzamosabb ideig tudott együtt dolgozni a futballistákkal, hanem mert a keret fele kicserélődött. Távozott Balázs Benjámin, a portugál Ferreira, a finn Alho, a szerb Dimitrov, a ghánai Godwords, Kosznovszky és Haraszti, az érkezési oldalon a 2016-os Eb egyik hőse, Stieber Zoltán, az ex-gólkirály Furács Márkó, a Fradival bajnoki címet szerző, hazájában az Év játékosának megválasztott Sztefan Szpirovszki, a Mártonnal már korábban együtt dolgozó Szakály Dénes és Szépe János, valamint az „ismeretlen” légiósok , a szlovák Kadlec és Sluka, no, meg a szreb Rajkovics szerepelnek. A 13. mérkőzés előtt teljesen egyformán áll a két együttes (öt kövesdi siker, öt MTK-győzelem, két döntetlen), de az összes körülményt figyelembe véve MTK-sikert várunk! Tippünk: 0-2.  

Dibusz Dénesen újra sok múlik majd Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Dibusz Dénesen újra sok múlik majd Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Megtréfálhatja-e az Újpest a bajnokot?

Bár a 231. bajnoki előtt jelentős a Fradi-fölény (110 győzelem, 59 döntetlen, 61 vereség), ráadásul az utolsó nyolc meccset a zöld-fehérek nyerték, az Újpest-szurkolók abban bíznak: most elkapható a Ferencváros! Hiszen a Megyeri úton (hiába rezeg a léc az élvonalbeli tagság kapcsán) remek a hangulat: a klub visszakapta a régi címerét, állítólag küszöbön a tulajdonosváltás, visszatérnek a lelátóra az Ultrák. A szakmai stáb is megújult: a végére tehetetlenné váló Michael Oenninget a szerb Milos Kruscsics váltotta, ráadásul a Puskás Akadémia ellen vereséget szenvedő örök riválisban továbbra sem játszanak az Afrika-kupán szereplő légiósok (a védő Samy Mmaee, a támadó Ryan Mmaee, valamint a remek szűrő, Aissa Laidouni)! Ezzel együtt

S ezt nyilván egyetlen ferencvárosi játékos sem szeretné... Tippünk: 0-1.

Nyitókép: a Felcsúton látottakat már Csercseszov sem bírta idegekkel... Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2022. január 30. 10:47
a fradi nincsen csak 9-11 pestiesített efffftéccés
filopatl
2022. január 29. 20:40
aki Fradit b@szogat, kapja be a [email protected] !!
Fenrir
2022. január 29. 17:01
"NB I-es beharangozó: Csercseszovnak még egy vereség már bukás lenne!" Magyarok és a türelem.....
tigyufean
2022. január 29. 16:13
Ez a Fradi olyan már, mint amikor a sintérek összefognak egy halom kóborkutyát, amelyek közül talán egy-két hasznos egyed is van, de azok is már régen a kóbor-viselkedésben szocializálódtak. Csak egy kérdés: Mit keres még mindíg az alibi-futballista Tocmac a Fradiban, miért nem adták el, amikor még egy picit többet ért, mint a fabatka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!