A korábbi szövetségi kapitány mondandójára mindig érdemes odafigyelni. Karrierje legfontosabb történéseinek felidézése mellett a magyar futball aktualitásaival kapcsolatban is kíváncsiak voltunk a véleményére. Szokás szerint most sem fogta vissza magát! Nagyinterjú.
Jászberényben járt szombaton, hiszen ott játszott edzőmérkőzést a Vác, amelynek több mint egy éve újra ön a szakmai igazgatója. A csapat jelenleg az NB III 20 csapatos Közép-csoportja tizenhatodik helyén áll, a kiesés ellen küzd. Kielégíti ez a feladat?
Nem elégítene ki - ha nem a Vácról lenne szó! De ez az a klub, ahol mindig jól érzem magam. Nyilván van elég sok gond, ám a lényeg, hogy futballközegben és a pályán lehetek. Szeretnénk kicsit följebb is kerülni, de ebben az idényben még a bennmaradás a cél, ám két-három év múlva újra megcélozzuk az NB II-t!
Nyilván tavaly nosztalgiából is vállalta el újra a szakmai irányítást. Kissé nem tudathasadásos állapot, hogy a kilencvenes években még élvonalbeli bajnokságot, Magyar Kupát nyert a klubbal, most pedig azért kell dolgoznia, hogy valamiféleképpen bennmaradjanak a harmadik vonalban?
Állandó munkatársaimmal, Belák Gyulával, László Attilával éppen a napokban jártuk körbe a stadiont: a fél lelátó lebontva, a villanyvilágítás már rég nem működik, szóval nem egyszerű a helyzet… A korábbi sikerek pedig csak akkor jutnak az eszembe, ha kérdeznek erről, vagy olvasok róla. Az a típus vagyok, aki nem szeret visszafelé tekintgetni. Persze, így is nagyon pozitív töltést adnak a korábbi diadalok, hiszen pontosan tudom, hogy kik voltunk, mik voltunk, milyen eredményeket értünk el. Aki ezt Vácon vagy a környéken nem értékeli, köpjön az ég felé, és álljon alá. Azokkal a vezetőkkel és játékosokkal, akikkel most együtt dolgozhatom, maximálisan akarják a sikert, de elég sok gonddal kell megküzdenünk. Ezzel együtt büszke vagyok arra, amit most csinálunk.
Melyek a legszebb emlékek a kilencvenes évek aranykorszakából? Mivel tudtak akkor kiemelkedni a közegből?
Talán az a folyamat, ahogy sikerült összeraknom a csapatot. Ismeretlen vagy máshol nélkülözött, de bizonyítani akaró játékosokat hoztam össze: például Nyikos Józsit Hatvanból vagy éppen a korábbi fradistát, Répási Lacit, aki akkoriban a Honvéd Osztyapenko SE-ben próbálta felépíteni magát. Tudtam róla, hogy karambolozott, szétment a térde, éppen ezért kiküldtem egy kollégámat egy meccsükre, hogy nézze meg: térdgumiban játszik-e vagy sem? Mivel már jó volt a lába, másnap le is igazoltuk, első meccse az osztrák FC Tirol elleni Intertotó Kupa-mérkőzés volt. 1-0ra nyertünk, a győztes gólt hogy hogy nem, Répási szerezte, akit a Tirol legendás edzője, Ernst Happel is megdicsért. Vagy éppen Orosz Feri: a Honvéd kölcsönjátékosaként az NB II-es Dorogban játszott, onnan hoztam át Vácra. Hajdu Attila édesapját, Hajdú Józsefet pedig még játékoskoromból ismertem (egyidősek vagyunk), és egyszer ő kért meg: „Janikám! Vidd már le Vácra a fiamat, és csinálj belőle kapust!” Attila akkor a Fradi-ifiben védett, de szerződtettük. Nemsokára egy laza futóedzést tartottam, Attila nem akart beérkezni, gondoltam, csak megvárom már, majd jó pár perc késéssel, utolsóként esett be.
Csak annyit tudott kinyögni: „Mester én még életemben nem futottam ennyit!”
Ezt csak azért meséltem el, mert nem csak remek kis futballistákat sikerült összeszednünk (hátul Hahn Árpi, Nagy Tibi, Szalai Attila, középen Nyilas, Víg Peti, elöl pedig Füle, Orosz és Répási), hanem erőnlétileg is a mezőny fölé nőttünk.
Amikor a hetvenes évek elején elkezdett edzősködni, mit akart elérni? Pláne, hogy az NB I-es bemutatkozásként kiesett az Egerrel…
Amikor annak idején Egerben, a Spartacus pályán az ifiből éppen hogy kiöregedett Sass Janinak, Simon Antinak, Aranyos Iminek, Vojtekovszki Csabának tartottam az edzéseket, azt hittem, Egeren kívül maximum szűkebb pátriámban, Ózdon, vagy éppen Salgótarjánban lehetek edző. Aztán az Egerrel feljutottunk az NB I-be, ahonnan 10 győzelemmel és öt döntetlennel - ekkor még kétpontos rendszer volt – búcsúztunk a 16 csapatos NB I-ből (sem előtte, sem utána ilyen teljesítménnyel nem esett ki csapat az élvonalból). Ám ekkor még nem váltogatták háromhavonta az edzőket, így maradhattam, a következő évben vissza is jutottunk, ám utána elmentem Békéscsabára, ahol ismét egy új csapatot építettem (többek között Bánfival, Belvonnal, Kanállal), és cseppet sem mellékesen a Magyar Népköztársasági Kupát is megnyertük - ekkor még így hívták. Egyáltalán nem voltam magamtól elájulva, de jók voltunk. Ekkoriban semmi más nem érdekelt, csak a futball. Igaz, ez ma sem nagyon változott. Aki velem akar élni, az pontosan tudja ezt…
Egyszer azt nyilatkozta, hogy egy magyar edzőnek két nagy célja lehet a hazai futballban: a Ferencváros vezetőedzőjének lenni, illetve szövetségi kapitányként irányítani a magyar válogatottat. Ön mind a kettőt elérte. Miként gondol vissza a kapitánykodásra? Azért is érdekes, mert önnel kapcsolatban mindenkinek a Jugoszlávia elleni vb-pótselejtezők, az a bizonyos 1-7 és 0-5 jut eszébe. Nem unja még?
Abszolút nem érdekel! S tudja, miért? Mert
annyira más világot éltünk, hogy a mai fiatalok ezt már el sem tudják képzelni! Csak viszonyításképpen: szövetségi kapitányként 600 ezer forint volt a fizetésem,
és ne feledjük: mi nem a harmadik helyen végeztünk, csoportmásodikként kellett pótselejtezőt játszanunk. A sorsolás előtt pedig csupán egyetlen válogatottat szerettem volna elkerülni: Jugoszláviát. Hiszen tudtam, Mijatovicsék az utolsó közös fellépésükön – nemzeti érzésektől alaposan túlfűtve – meg akarják mutatni mindenkinek, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak. Ez így is volt, minden csapatrészben világklasszisok játszottak, a mai magyar válogatottat is simán felkötnénk maguknak melltartónak. S azt is elárulom, hogy az összeállításban is hibáztam. Az előző hazai vb-selejtezőn, az Azerbajdzsán elleni Üllői úti találkozón Urbán Flóri összeverekedett a fradista nézőkkel, ezért kihagytam a kezdőcsapatból. Ma már biztos, hogy nem követném el ezt a szakmai hibát, hiszen már az első negyven percben kivégeztek minket a jugók, ő pedig nagyon hiányzott a védelem tengelyéből…
A Ferencvárossal is bajnok lett, ez már csak azért is nagy dolog volt, mert a 2000-es évek elején (ön nyilatkozta) előfordult, hogy hónapokig nem kaptak fizetést a játékosok… Mennyire volt nyomasztó ilyen körülmények között eredményesen dolgozni?
Akkor az átalakulás időszaka volt a Ferencvárosnál, egy negatív hullámban voltunk kénytelenek játszani, de még így is sikerült behúznunk az első helyet. Nagyon jó mentalitású játékosaim voltak (Szűcs Lajos, Dragóner, Lipcsei, Gera Zoli és a többiek), akiknek nem csak a vezetőedzője, hanem a pszichológusa is voltam. Hiszen
négy hónapig valóban nem kaptunk fizetést, és azt mondtam: a kialakult helyzetben senkinek nem kötelező játszania. De aki kimegy a pályára, annak kötelező 90 percig megdöglenie a sikerért!
Megértették…
Még a Ferencváros vasárnap esti, Paks elleni mérkőzése előtt beszélgetünk. A döcögős kezdés után (vereség Felcsúton, nyögvenyelős győzelem a derbin) mire lesz képes Sztanyiszlav Csercseszov a zöld-fehérekkel?
Lehet, hogy európai szintű futballt láthatunk a Fraditól, de engem kifejezetten zavar, hogy alig játszik benne magyar futballista. Ezzel senkit nem akarok megbántani, tudom, hogy a sok légiós egy világjelenség, szívből szurkolok is a Fradinak, de ez számomra, magyar edzőként egy kellemetlen dolog. Biztos vagyok benne, hogy Csercseszov kihozza belőlük a maximumot, hiszen egy profi szemléletű szakember.
Ez a felvetés azért is érdekes, mert az orosz mester és ön is kapus volt. Miben látják másként az egykori „egyesek” ezt a szakmát? Mi az előnye, ha korábbi kapusként lesz valakiből vezetőedző?
Ugye, a kapusokat mindenki kicsit flúgosnak tartja. Különleges poszt a miénk, hiszen a 11 játékosból csak egy állhat a gólvonal elé. Aki bevállalja ezt, akarva-akaratlanul a csapat vezérévé válik, hiszen a kapusoknak az első perctől az utolsóig észnél kell lenniük, nem hibázhatunk, és mivel óriási a felelősség, a teljes védelmet nekünk kell irányítani, de tulajdonképpen az egész csapat mozgását, teljesítményét átlátjuk. Ám akkor sem szabad összetörni, ha gólt kapunk, netán hibázunk, hiszen egyetlen bakin nem úszhat el egy teljes mérkőzés. Nem véletlen, hogy 100 edzőből 70 nem a korábbi csatárok közül kerül ki, hiszen aki hátrébb játszik, sokkal jobban átlátja a csapatjátékot. Én már 24 évesen másodedzőként dolgoztam az NB III-ban, 28 évesen megvolt a középfokú edzői végzettségem. Engem senki nem tolt előre, egyszerűen sorozatban nyertem a serdülővel és az ifivel a meccseket, és mindent annak rendeltem alá, hogy jó edző váljék belőlem. A világ legboldogabb embere voltam, amikor Egerben bedobtak a mélyvízbe, és a felnőttcsapatot irányíthattam. Már tapasztalt edzőként is rengeteg meccsre jártam a megyei harmadosztálytól az NB I-ig, hiszen kívülről is rengeteget lehet tanulni, és persze, tehetségeket fölfedezni.
Mi az oka, hogy hosszú évek óta esély sincs arra, hogy magyar szakember irányítsa a Ferencvárost?
Az igazi okot nem tudom. De tényleg nehéz odakerülni, mert a Fradinál folyamatosan jól kell teljesíteni, és ezt nem biztos, hogy mindenki el tudja viselni. Bár az is igaz, hogy a magyar edzőkkel szemben talán nincs is olyan nagy türelem. Egy dolog biztos: ez a szakma nagyon sok melót igényel!
S miként van megelégedve a 12 csapatos NB I-gyel? Csányi Sándor MLSZ-elnök folyamatosan ígéri, hogy lesz létszámemelés, de mindig a szakemberekre hivatkozik, legutóbb azt mondta, hogy két-három év múlva lehet reális esély a bővítésre.
Maximálisan tisztelem az elnök urat, hiszen neki is köszönhetően rengeteg pénz áramlik a sportágba, nagyon sok minden kedvezően megváltozott, nemzetközi szinten is remekül képviseli a magyar futballt, de lássuk be:
a 12 csapatos NB I megbukott, mint Rottenbiller!
Azt is mondhatom: a 12 csapatos élvonal hatalmas tévedés, a magyar futball halála! Hiszen a hazai labdarúgásnak piramisalapon kellene felépülnie egyre szélesedő bázisokkal: 16 csapatos NB I-gyel, 18 csapatos másodosztállyal és négycsoportos NB III-mal. Az is nonszensz, hogy a harmadosztályban minden mérkőzést egy napon, egy időben rendeznek! Mi ennek a szakmai magyarázata? Hiszen így egyetlen rivális mérkőzését sem tudom megnézni, nem tudok felkészülni belőlük, másrészt, ha például vasárnap öt órakor Makón játszunk egy bajnokit, jó, ha este tizenegyre hazaérünk. Másnap pedig a játékosok zömének iskolába, munkahelyre kell menniük, hiszen ne feledjük, amatőr osztályról beszélünk…
Egyébként hogy van? Még tavaly túlesett a koronavírus-fertőzésen, kórházba is került, de tudom, hogy ezzel együtt a mai napig sokat sportol, fut, kerékpározik…
A Covid miatt kicsit visszafogtam magam, de még így is gyakran előfordul, hogy reggel nyolckor már a Sajó partján találom magam. Három-hat kilométert futok, tizenkét-tizennégy kilométert biciklizem, ahogy jólesik. Arra azért figyelek, hogy a kerékpárt sose hagyjam őrizetlenül, mert ezen a környéken hamar eltűnne. Az utóbbi időben kicsit vissza kellett vegyek a tempóból, mert a vádlim rakoncátlankodott, de hála Istennek, most már újra nagy a mozgásigényem. Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen még csak 75 éves vagyok…
Csank Jánosnak a mai napig a futball áll az első helyen az életében Fotó: MTI/Kollányi Péter
A válogatott hátvédje nagyon örül, hogy jövőre az olasz első osztályban szerepelhet, szeretné megnyerni a másodosztályú bajnokságot, de még ennél is jobban szeretne részt venni az Eb-n, és úgy érzi, va esélye bekerülni Rossi keretébe.
Balogh Botond (ha nem is lépett mindig pályára) az utóbbi időben rendszeresen tagja volt a magyar labdarúgó-válogatott keretének.
Korábbi edzője, Pásztor József szerint képességei alapján a Barcelonában kellett volna futballoznia, de Váczi csak a Vasasig, majd a Ferencvárosig jutott. A középpályás bevallja: nem élt sportszerű életmódot, amibe a whisky és a cigaretta éppen úgy belefért, mint a napi 15 kávé és az állandó éjszakázások. Nagyinterjú.
A nemzeti együttes csapatkapitánya más szerepkörben, felszabadultabban játszhat a válogatottban, mint Liverpoolban.
Egy külföldi labdarúgó szereplése a magyar nemzeti csapatban nem példa nélküli, Brazilíából ketten is voltak már válogatottunk tagjai. De megfelel-e a a Fradi szélsője az ehhez szükséges feltételeknek, és lenne-e helye a keretben?
Már az első félidő végére kialakult a 2–1-es végeredmény.
Elon Musk, a Tesla vezére, Kínába utazott, hogy négyszemközti megbeszélést folytasson Li Csiang miniszterelnökkel. A váratlan látogatás célja az volt, hogy új lendületet adjon az autóipari vállalat fejlesztéseinek az országban. A korábban Kínában rendkívül népszerű Tesla eladásai a közelmúltban visszaestek, ami jelzi, hogy nem tud lépést tartani a hazai modellekkel.
„Ami nagyon idegesíti a baloldalt, hogy beérett több év munkája, és létrejött a nemzeti erők nemzetközi szövetsége, a Wokebusters” – árulta el Szánthó Miklós.
