Az erdélyi Csíkszereda magyar bajnokot csinált a Fradi hokicsapatából

2022. március 25. 22:11

Ennél furcsábban kevés sportban lehet magyar bajnoki címet szerezni! A Ferencváros az Erste Liga elődöntőjében négy nyert mérkőzés helyett csak kettőn diadalmaskodott, és így jutott be a fináléba vasárnap. Pénteken pedig kiderült, hogy ez magyar bajnoki címet jelent neki. Zsinórban negyedszer ünnepelhetnek a zöld-fehérek, de biztos, hogy ez a legjobb lebonyolítási forma?

2022. március 25. 22:11
null
Edvi László

Évek óta nem rendeznek csak magyar csapatok részvételével jégkorong-bajnokságot. Közös magyar-román pontvadászat van, mely jelenleg az Erste Liga nevet viseli, korábban MOL Liga volt. Akadt olyan év, amikor indult itt a Steaua Bucuresti (vagyis egy valóban román gárda), és több szezonban emelte a liga szintjét egy szlovákiai csapat, az Érsekújvár. Ám mostanában inkább a magyar-székely pontvadászat lenne a pontos meghatározás, mert

idén nyolc magyarországi gárda mellett három székelyföldi harcolt egymással.

Jó hír, hogy a szlovák bajnokságban tett rövidebb-hosszabb kitérője után már a MAC és a DVTK Jegesmedvék is visszatért ide, így már csak a „nagy” Volán hiányzik. Vagyis a legjobb magyar csapat, és ez a kitétel akkor is igaz lehet, ha sem idén, sem tavaly nem tudta megnyerni az egyetlen hazai sorozatot, melyben elindult, a Magyar Kupát.

Mindkét alkalommal a Debreceni EAC győzte le a döntőben

, ezért is lenne érdekes, ha egy hosszabb sorozat keretein belül is összemérhetnék az erejüket a legjobb magyar csapatok a fehérvári gárdával.

Ennek leginkább az időhiány a gátja, így aztán nem feltétlenül a legjobb magyar gárda tagjainak a nyakába kerül évek óta a bajnoki aranyérem, de erről legkevésbé sem a győztes tehet.

Ami tény: a magyar bajnoki sorrendet az Erste Ligában nyújtott teljesítmény alapján állapítják meg. Ám nem az alapszakasz végeredménye a döntő, hanem a rájátszás. Aki legtovább jut, az a magyar bajnok.

Pavuk Attila, a Ferencváros játékosa ezúttal nem virtuális harcot vív debreceni ellenfelével. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Pavuk Attila, a Ferencváros játékosa ezúttal nem virtuális harcot vív debreceni ellenfelével. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezért ünnepelhetett péntek este Budapesten a Ferencváros, amikor a „világ másik felén” Erdélyben a hét perccel a mérkőzés vége előtt még vezető DEAC rövid idő alatt három gólt kapott. És ezzel a párharcot a Csíkszereda nyerte 4-1-re, de a Fradinak ugyanennek az eredménynek az a megközelítése a fontos, hogy

a párharcot a DEAC elveszítette, 4-1-re.

Mert a Ferencváros nem mindennapi körülmények között már vasárnap bejutott a döntőbe, így ő jutott legtovább a magyar gárdák közül a „magyar-székely bajnokságban”.

Így csinált az erdélyi Csíkszereda magyar bajnokot a Fradiból!

Tóth Adrián, a Ferencváros (elöl) és Novotny Dominik, a DEAC játékosa itt éppen egymás ellen küzd. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Tóth Adrián, a Ferencváros (elöl) és Novotny Dominik, a DEAC játékosa itt éppen egymás ellen küzd. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Ferencváros persze megtette a magáét az elődöntőben, de sajnos az a párharc nem csak a sportról szólt.

Azt most hagyjuk, hogy mekkora adok-kapok alakult ki már az első FTC- Gyergyó találkozó első harmadában! A nagy pofozkodás közepette nem volt idejük a hokival foglalkozni a feleknek,

így született a sportágban meglehetősen szokatlan 0-0-s végeredmény 60 perc után.

Ám a rájátszásban addig nem jönnek le a csapatok a jégről, amíg nincs döntés. A Gyergyó nyert a „hirtelen halálban”, és akkor a semlegesek elégedetten dörzsölték a kezüket, egy remek párharcban bízva. Nem így lett. A második meccsen még megvoltak a székelyek, de aztán olyan példátlan betegséghullám temette maga alá a csapatot, hogy ez eldöntött mindent. A harmadik (első erdélyi) meccsre még összejött a minimális létszám a Gyergyónál, de edzőjének, Szilassy Zoltánnak a 7-0-ás hazai vereség után adott nyilatkozata mindent elmond:

"Nagyon

gratuláltam ennek a maroknyi székelynek

, aki játszott ma este. Nagyon büszke vagyok rájuk. Választhattuk volna azt az utat, hogy azt a két hokist, aki játszott gyengébb lázzal, szintén ágyba parancsoljuk és akkor nem tudunk kiállni, de megtiszteltük ezt a csodálatos publikumot. Az volt a mottó, hogy állva haljunk meg, ne adjunk ingyen ajándékba egy meccset se. Az első harmad meglepett, mert sok nagyobb helyzetünk adódott, de nyilvánvaló volt, hogy „rövidek vagyunk”.

Kozma is elhagyta hat fogát, nem tudott visszajönni.

Györfy is kiesett az utolsó harmadban, nem maradt hátvédünk. Csatárok játszottak hátvédet. Úgy volt, hogy Fejes is játszik, de belázasodott a meccs előtt, őt se engedtük játszani. Hátra kellett tennem két csatárt. Ami a legfontosabb, hogy odaálltunk keményen. Ilyet én még nem tapasztaltam a pályafutásom során, hogy

36 óra alatt 14 ember komoly lázzal, tüdőgyulladással kihullik.

Valamiért a Jóisten ezt a próbát szánta nekünk. Megpróbáljuk az akkumulátorokat töltőre tenni reggelig, aztán meglátjuk, hogy mi lesz holnap. Ha ezekből a fiúkból nem lázasodik be senki, akkor jó esély van arra, hogy jégkorongozunk. Ha még többen megbetegednek, akkor nem tudom mi lesz.”

Sajnos  még többen megbetegedtek, hétfőre „elfogyott” a Gyergyó. A negyedik, és ötödik mérkőzésre nem kerülhetett sor. Így az FTC-Telekom nyerte a párharcot, és bejutott a döntőbe...

A Csíkszereda-DEAC párharc a vártnál sokkal nagyobb küzdelem után dőlt el. Fotó: Derencsényi István
A Csíkszereda-DEAC párharc a vártnál sokkal nagyobb küzdelem után dőlt el. Fotó: Derencsényi István

A másik párharc viszont „végigment”, és emlékezetes találkozókat hozott.

Az elsőn Csíkszeredában nagy tűzijáték volt, szerencsére nem olyan értelemben, mint Pesten. A székely gárda gyorsan ütött három gólt, de a meccs felénél már 4-4 állt az eredményjelzőn. A mérkőzés második felében viszont csak hazai gól esett, így alakult ki a ritkának mondható, 7-4-es végeredmény. Egy nappal később a csapatok átestek a ló túlsó oldalára, és csak egy gól született. A meccs felénél azt Sofron szerezte, aki azt a bravúrt tudhatja magáénak, hogy

a párharc mind az öt találkozóján betalált.

2-0-s csíki előnnyel jöttek a felek Magyarországra, ahol a harmadik meccs szörnyű volt. Egy lendületesebb közönségkorcsolyázás szintjét hozta, a vesztes DEAC kapitánya, Berta Ákos a tv-nézők előtt kért bocsánatot a szurkolóktól a gyatra teljesítményért.

Ám a hoki attól is szép, hogy egy nappal később minden megváltozott, és szédületes utolsó 10 perc után nyert a Debrecen, így visszamehetett Erdélybe.

És majdnem magával hozta vasárnapra a Csíkszeredát. Ugyanis pénteken az ötödik találkozón a felénél még 2-0-ra vezetett, aztán a hazai egyenlítés után hét perccel a vége előtt 3-2-re, de erről már volt szó.

A DEAC a tavalyi szezonhoz hasonlóan most is MK-győzelemmel és bajnoki ezüsttel zár...

A Debreceni EAC mindent megtett, hogy ne virtuális, hanem valódi bajnoki döntő legyen. Fotó: Derencsényi István
A Debreceni EAC mindent megtett, hogy ne virtuális, hanem valódi bajnoki döntő legyen. Fotó: Derencsényi István

Két egészen különböző elődöntő volt, a fináléba jutáson túl ez eldöntötte a magyar bajnoki címet is. Erről péntek este, a csíkszeredai meccs lefújása után ezt mondta Fodor Szabolcs a sorozatban négy aranyat szerző csapat vezetőedzője:

„Nagyon örülök az újabb bajnoki címnek. Személy szerint nekem is sokat jelent, kevés ember mondhatja el magáról bármilyen sportágban, hogy az első négy, felnőtt csapatnál töltött vezetőedzői évében négy magyar bajnoki címet szerezzen. Az pedig külön öröm és hatalmas megtiszteltetés, hogy mindezt a Ferencvárossal értük el. A klub szempontjából is jelentős siker ez, hiszen megvan a 29. aranyérem, haladunk afelé, hogy

a férfi labdarúgókat követve nekünk is meglegyen a harmadik csillag a címer felett!

Viszont ezt most csak a holnap reggeli edzésig ünnepeljük, utána pedig kizárjuk a gondolataink közül, és egyetlen dolog lebeg majd a szemünk előtt, hogy maximálisan felkészüljünk a szezon csúcspontjára, az Erste Liga döntőjére.”

Megvan tehát a Ferencvárosnak az újabb bajnoki aranyérme jégkorongban!

Arról tényleg nem a győztesek tehetnek, hogy megint „virtuális párharc” után. Akárcsak tavaly. Akkor a zöld-fehérek ráadásul kikaptak az elődöntőben a Csíkszeredától, ám ugyanitt bukott el a Debrecen a Brassóval szemben, így az alapszakaszban elért jobb helyezéssel lett befutó a pesti csapat. Az azt megelőző évben pedig még cifrább módon!

2020 tavaszán két-két meccset rendeztek meg az FTC-UTE, és a Csíkszereda- Brassó elődöntőből, amikor a koronavírus megérkezése miatt befejezettnek nyilvánították a pontvadászatot. A két találkozó alapján jobban álló

Csíkszeredát, és a Ferencvárost is győztesnek hirdették a közös bajnokságban

, és ezzel a zöld-fehérek automatikusan magyar bajnokok is lettek. Pedig ekkor lehetett volna egy valódi, éles bajnoki finálé a két pesti ősellenfél között.

Idén (is) elmarad a szemtől szemben vívott párharc a magyar aranyért, de az Erste Liga döntője várhatóan színvonalas, izgalmas lesz a Sport Club Csíkszereda és az FTC-Telekom között.

A Csíkszereda 4-1-re nyerte a Debreceni EAC elleni párharcot, és bejutott az Erste Liga döntőjébe. Fotó: Derencsényi István
A Csíkszereda 4-1-re nyerte a Debreceni EAC elleni párharcot, és bejutott az Erste Liga döntőjébe. Fotó: Derencsényi István

 

Erste Liga, elődöntők:

 

FTC-Telekom - Gyergyói Hoki Klub 0-1 (hosszabbítás után)

FTC-Telekom - Gyergyói Hoki Klub 4-2

Gyergyói Hoki Klub – FTC -Telekom 0-7

Gyergyói Hoki Klub – FTC -Telekom 0-5 (megállapított eredmény)

FTC-Telekom -- Gyergyói Hoki Klub 5-0  (megállapított eredmény)

 

 

Sport Club Csíkszereda- Debreceni EAC 7-4

Sport Club Csíkszereda- Debreceni EAC 1-0

Debreceni EAC- Sport Club Csíkszereda 1-4

Debreceni EAC- Sport Club Csíkszereda 4-3

Sport Club Csíkszereda- Debreceni EAC 5-3

 

 

A nyitóképen:

A ferencvárosi Nagy Gergő (b) és Hajós Roland ismét bajnoki címet ünnepelhetett péntek este.

MTI/Kovács Tamás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!