Madridban áldják, Párizsban viszont áll a bál Karim Benzema miatt!

2022. március 10. 13:11

A Real Madrid óriási csatában, látványos visszavágón verte ki a PSG-t és jutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé. Ahogy az várható volt, a rangadónak nem mindennapi utózöngéje is akadt…

2022. március 10. 13:11
null
Vámos Tamás

Emlékezetes, hogy az első mérkőzésen Kylian Mbappé a hosszabbítás utolsó percében szerzett góljával a francia bajnok szerzett előnyt, és a visszavágó első félideje alapján úgy tűnt: a Real képtelen lesz feltörni a jól működő vendégvédelmet.

Mindezt csak erősítette, hogy a PSG-nek voltak nagyobb helyzetei, mi sem természetesebb, hogy elsősorban Mbappé valamint Neymar révén. Kuriózum, hogy a brazil elég régen, 2020 decemberében volt utoljára eredményes BL-mérkőzésen – igaz, ekkor egy mesterhármast rúgott a török Basaksehir elleni találkozón. (Ez volt egyébként az a meccs, amelyen a román Ovidiu Hategan tartalék-játékvezetőjét, Sebastian Coltescut rasszista vádakkal találták meg, emiatt a 14. percben félbeszakadt találkozót újrajátszották, Érdekesség, hogy a beugró spori a Real – Paris Saint-Germaint is dirigáló Danny Makelie volt.)

Kylian Mbappén (balra) semmi sem múlt! Fotó: Sergio Perez MTI/EPA/EFE
Kylian Mbappén (balra) semmi sem múlt! Fotó: Sergio Perez MTI/EPA/EFE

Visszatérve a Bernabeu stadionba: az első játékrész végén – két lesgól között – a legaktívabb, párizsi támadó, Mbappé (ki más?) újra betalált Neymar (ki más?) zseniális gólpassza után), és bár az idegenben szerzett találatok nem számítanak – egyre nehezebb helyzetbe került a királyi gárda.

A második félidőben aktívabbá vált a Real Madrid, ám ahogy az lenni szokott, az égiek ismét megsegítették őket. Történt, hogy a 61. percben Gianluigi Donnarumma – egy hazaadást követően – addig, addig szerencsétlenkedett a kapuja előtt, amíg az erőszakosan támadó Benzema szerelte őt, a kapu előtt keresztbe lőtt labdát Vinicius Junior visszagurította, a rutinos francia pedig a hálóba vágta azt.

Az egyenlítő gól után az olasz kapus megrohamozta Makelie játékvezetőt, hiszen úgy érezte, egyértelműen szabálytalankodtak ellene. S teljesen jogos volt a sérelem!

Hiszen nem volt egyenlő a testhelyzet, és

Benzema nem csak ellökte a PSG kapusát, hanem – biztos, ami biztos – még bele is rúgott Donnarummába. Egy szó mint száz: ilyen gólt nem hogy a Bajnokok Ligájában, de a BLASZ III-ban sem szabad megadni!

A VAR teljesen érthetetlenül, másodpercek alatt áldását adta a történésekre, a holland bírót megrohamozó Donnarumma megúszta egy sárgával, a folytatás innentől kezdve pedig már ismert: a szárnyakat kapó hazaiak rövid időn belül kivégezték a PSG-t, Karim Benzema a 77. és 78. percben tovább alázta a honfitársait (pontosabban Kimpembét és Mbappét, hiszen több francia nem fért be a gall futball sztárklubjába).

S ahogy az várható volt, a találkozónak nem volt vége a lefújást követően: a PSG kapusa még a pályán hosszasan magyarázott Danny Makelie-nek, majd

az öltözőfolyosón a PSG tulajdonosa, Nasszer al-Kelaifi a játékvezetőkre támadt, kérdőre vonva tevékenységüket,

és nem csak hogy nem volt hajlandó elhagyni a helyszínt, még el is állta a holland bírócsapat útját.

A történteknek egészen biztosan lesz folytatása, ám ettől függetlenül Karim Benzemát dicséret is illeti, hiszen történelmet írt: ha csak az 1993 óta íródó Bajnokok Ligáját vesszük figyelembe, akkor ő lett a legidősebb triplázó (34 évesen és 80 naposan), ám ha a kupasorozat elődjét, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját is bevesszük a közösbe (és miért ne tennénk?), akkor még mindig Puskás Ferenc az abszolút rekorder, hiszen Öcsi 38 éves és 173 naposan volt képes mesterhármasra ráadásul úgy, hogy a holland Feyenoordnak összesen négy gólt vágott. Lehet utána csinálni!

Nyitókép: Karim Benzema - egyedülálló! Fotó: Kiko Huesca MTI/EPA/EFE       

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szittya66
2022. március 14. 07:38
Hala Madrid! Siempre! Puskás Öcsi pedig a legnagyobb!
Öreg Palóc
2022. március 14. 07:35
:D Hát Vámos Tamás, nézd újra ezt a meccset. Donnarumma egy balfék, aki az olasz focihoz meg a még gyengébb franciához szokva azt hitte, hogy ő sérthetetlen. Csak azt felejtette el, hogy 5-ösön kívül bohóckodik és Benzema a labdát támadta nem pedig őt. Márpedig ilyenkor még a test-test elleni küzdelem is megengedett, amit a játékvezető nagyon is helyesen ítélt meg ! Szóval nem kell itt az összevásárolt "Parizer"eseket védeni. :D Annyit valóban meg kell említeni, hogy igazából nem a Real focizta ki magának a továbbjutást, hanem a "psg" veszítette el. (Mondom ezt Barca szimpatizánsként, szóval még érintett sem vagyok. ) :D
foldizs
2022. március 14. 07:35
Azt azért senki nem gondolja, hogy ezen dőlt volna el a továbbjutás.
savrena
2022. március 14. 07:35
Szerintem véleményes volt a Donnarumma-Benzema eset. Az ötösön kivül történt. Mezőnyben ezt fifty-fifty hogy lefújják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!