Szoboszlai, Gulácsi és Orban csapata már a negyeddöntőben van az Európa-ligában, pedig a nyolcaddöntők csak a jövő héten kezdődnek

2022. március 02. 15:04

Sokáig lehet vitatkozni az orosz sportolók elleni büntetésekről, de a lényeg, hogy a sportszövetségek többsége szankciókat alkalmaz olyan sportemberekkel szemben, akiknek a legkisebb közük sincs a politikai vezetőik által kirobbantott háborúhoz. Az UEFA nem engedi pályára lépni az Európa-ligában a moszkvai Szpartakot, így kisorsolt ellenfele, a német RB Leipzig játék nélkül jut a legjobb nyolc közé.

2022. március 02. 15:04
null
Edvi László

A lipcsei csapat kapuját évek óta Gulácsi Péter őrzi, a védelmet Willi Orban irányítja, és a támadók között a szezon eleje óta gyakran feltűnik a teljes tavaly tavaszt sérülés miatt kihagyni kényszerülő Szoboszlai Dominik. Vagyis a három magyar válogatott miatt akár örülhetnénk is, hogy ez a döntés született, de talán ők sem boldogok.

Mert a sportolók a pályán, egyenlő feltételek mellett szeretnék legyőzni ellenfeleiket. Most több sportágban az orosz sportolók esélyt sem kapnak, hogy bizonyítsák tudásukat. Az elmúlt években, amikor szervezett  doppingolással vádolták az oroszokat, akkor is szankciókkal sújtották az ártatlanokat is, és az sem volt teljesen érthető.

Alekszandr Szobolev, a Szpartak Moszkva játékosa ünnepli gólját a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, a Szpartak Moszkva-SSC Napoli mérkőzésen. A továbbjutásnak hiába örült. Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov
Alekszandr Szobolev, a Szpartak Moszkva játékosa ünnepli gólját a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, a Szpartak Moszkva-SSC Napoli mérkőzésen. A továbbjutásnak hiába örült. Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Mi köze van a majd’ 20 éve Washingtonban élő, és maximum az évben egy hónapot Oroszországban töltő jégkorongozónak Alex Ovecskinnek ahhoz, ha sífutók doppingolnak, valahol Szibéria mélyén? A moszkvai születésű hokis valószínűleg

azt sem tudja hol készülnek hazája havas sportágának képviselői.

Ám ő is szeretné hazáját képviselni egy-egy világeseményen. A nemrég véget ért olimpiára amerikai kenyéradói nem engedték el, a tavaszi világbajnokságról pedig kitiltották válogatottját. Mert annak politikai vezetői háborút kezdtek, és ezúttal nem „nagy honvédőt”. Elképzelhető, hogy Ovecskin nem tudna betárazni egy géppisztolyt, vagy összeszerelni egy kézigránátot. Ám most ő is bűnhődik, sok száz (ezer) társával együtt.

Bűnhődnek a Szpartak Moszkva focistái is. Pedig nagy valószínűséggel rájuk is igaz az, ami Ovecskinre.

A Szpartak Moszkva szurkolói a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Szpartak Moszkva - Benfica mérkőzésen Moszkvában 2021. augusztus 4-én. A döntés őket is sújtja. Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov
A Szpartak Moszkva szurkolói a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Szpartak Moszkva - Benfica mérkőzésen Moszkvában 2021. augusztus 4-én. A döntés őket is sújtja. Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

A Szpartak Moszkva a legutóbbi orosz bajnokság másodikjaként a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében kezdhette idei szereplését. Augusztus elején. A Benfica elleni párharcot elveszített, így került az Európa-ligába. Itt nagyon nehéz kvartettet nyert meg, olasz, angol és lengyel vetélytárs ellen. Igaz, a nyolc csoportgyőztes közül ő szerezte a legkevesebb pontot, de ennek nincs jelentősége, hiszen

megdolgozott azért, hogy a legjobb 16 között kezdje a tavaszt.

Elsősorban idegenben „villogott”, ugyanis nyert a Napoli, és a Legia Warszawa otthonában, döntetlennel távozott a Leicestertől. A nápolyi gárdát mindkét mérkőzésén legyőzte, már ezzel is bizonyította, hogy ott a helye a folytatásban.

Mégsem játszhat, kárba veszett ezzel a többhónapos sikeres szereplés.

Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig játékosa ünnepel, miután büntetőből gólt lőtt a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Fotó: MTI/EPA/Filip Singer
Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig játékosa ünnepel, miután büntetőből gólt lőtt a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Gulácsiék ezzel kaptak két szabad csütörtököt, aminek óriási értéke van ebben az őrült hajtásban. És ott vannak a legjobb nyolc között. Innen már csak három párharcot kell megnyerni az Európa-liga serlegének elhódításáig. Ezt a trófeát (korábban UEFA Kupa volt a neve)

ebben az évezredben még nem emelhette fel német csapat.

Most a 2009-ben alapított Leipzig ehhez közel került. Ez a gárda még soha nem nyert komoly címet, a Bundesligában idén sem lesz aranyérmes, akkora a hátránya 10 fordulóval a zárás előtt a Bayern Münchennel szemben. Egyébként is egy német csapatnak mostanában (a Bayern otthoni egyeduralma miatt) ha valami „nagyot akar alkotni” akkor az Európa-ligára érdemes rámenni.

Willi Orban gólját ünnepli. Vajon ünnepelhet a tavasszal kupagyőzelmet is? Fotó: MTI/EPA/Filip Singer
Willi Orban gólját ünnepli. Vajon ünnepelhet a tavasszal kupagyőzelmet is? Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ennek elhódítására idén van esélye a Leipzignek, igaz a nyolcaddöntőkből a pályán továbblépő hét csapat szintén komoly erőt képvisel majd

Szoboszlaiék pedig még egy vasat tartanak a tűzben, ugyanis

szerda este bejutottak a Német Kupa elődöntőjébe.

4-0-ra nyertek a Hannover otthonában, Gulácsi és Orban végig játszott a mérkőzésen, Szoboszlai pedig csereként jött a 76. percben. A szász gárdán kívül az Union Berlin, a Freiburg, és a másodosztályú (bár korántsem odavaló!) Hamburg jutott a legjobb négy közé. A Freiburg elképesztő dráma után, hosszabbításban nyert a Bochum otthonában úgy, hogy

az utolsó, 120. percben Sallai Roland rúgta a győztes gólt.

A Német Kupában három olyan gárda van a legjobb négy között, melynek magyar focistája van, ugyanis a nyári Európa-bajnokságon remek teljesítményt nyújtó, Schäfer András az Union játékosa. Vagyis minden valószínűség szerint legalább egy honfitársunk magasba emelheti majd az értékes trófeát májusban.

Az RB Leipzig akár két kupával is ünnepelhet, de az Európa-liga elhódítása nagyon kemény feladat. 

Az viszont biztos, hogy már akkor ott van a legjobb nyolc között, amikor még a többiek el sem kezdték a párharcukat a nyolcaddöntőben...

 

 

A nyitóképen: Szoboszlai Dominik és lipcsei társai történelmet írhatnak tavasszal.

MTI/EPA/Filip Sing

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ildikó99
2022. március 04. 13:24
Csak így tovább a sikerekhez !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!