Ez a harc lett a végső!

2022. április 12. 02:37

Az alapszakasz győztese, az EC Red Bull Salzburg a rájátszásban nem tucatteljesítménnyel megnyert egy tucat meccset, és egyet sem veszített el. Megérdemelt az ICEHL-ben („leánykori nevén” az EBEL-ben) szerzett bajnoki címe. A döntőben a Hydro Fehérvár AV19 is elveszítette vele szemben mind a négy találkozóját, de mindegyik nagyon szorosan alakult, csak apróságok döntöttek. Ám mindig a Mozart városában lakók javára. Mondhatják nálunk, hogy nincs a teremtésben vesztes, csak a Volán, de ez nem igaz. A csapat ugyanis fantasztikus teljesítményt nyújtva lett második, nem véletlen, hogy szurkolói még a párharc (és a bajnokság) vége után félórával is lelkesen ünnepelték.

2022. április 12. 02:37
null
Edvi László

Hétfőn délután fél hatkor a fehérvári Béke téren gyönyörű tavaszban labdáznak a gyerekek, sétáltatják kutyáikat a gazdik. Kicsit ugyan hűvös van, de a napsütötte padokon egy pulóver is elég. Erről a régóta hokimeccsekre járónak a mélyhűtött téli esték jutnak eszébe a Kisstadionban. „Repkedő mínuszok”, didergő rajongók, akik a szünetekben melegebb helyre menekültek. Majd a következő harmad elején visszatértek. Aztán a következő meccsre is jöttek, majd az azt követőre  is, és mindegyikre február végéig, amíg tartott a szezon...

A hőskorban 2-3 hónap volt a szezon. Ki gondolt akkoriban áprilisi mérkőzésre?

 Az első csoda akkor érkezett el, amikor Fehérváron tető került a jégpálya fölé. Ezzel megtette itthon a sportág az első lépését a felnőttkor felé. Ez a történelmi tett nagyban köszönhető idősebb Ocskay Gábornak, aki elkezdett egy olyan építkezést, melynek a következő lépcsőfokán

az Interligában szerepelhetett a Volán, majd hosszas előkészítő munka után bemutatkozott az osztrák bázisú EBEL-ben.

Az első hetek nem hoztak sikert. Kellett egy kis idő, hogy a csapat „belenőjjön” abba a ligába…

Most meg döntőt játszik ugyanitt. A bajnokság (ma már ICEHL-nek hívják) évről évre erősebb, és ez igaz a fehérvári alakulatra is. Különösen értékes siker ez. Még akkor is, ha az első három találkozón az egyenlő erők küzdelmét a Salzburg nyerte.

Reméljük nem a hétfői lesz az utolsó mérkőzés!

A kezdés előtt másfél órával, negyed hétkor nyitják a csarnokot – néhány perc múlva az állóhely zsúfolásig telve.

Az első vérszegény hangpróbát hétkor, háromnegyed órával a pakkejtés előtt produkálják a leglelkesebbek. Aztán 10 perccel később már több torokból, és hangosabban szól a „hajrá Volán”. Ám a büfé még televan, az előtér is, de már érkeznek érdeklődők az ülőhelyekre is.

Aztán negyed nyolc előtt két perccel felgyulladnak a fények, majd

felrobban a csarnok: melegíteni érkezik a Volán!

Rögtön utána jön a Salzburg is, de kit érdekel ez itt! A zene őrült hangerőre vált, és a szélvészgyors hokisok birtokba veszik a jeget.

Megérkeznek a salzburgi szurkolók is, vannak 70-80-an. Valószínűleg két busz. Hoztak egy dobot, hat zászlót, és sok sört. A legnagyobb zászlón a gyönyörű salzburgi vár, alatta a felirat nagy betűkkel: Red White Wings. A hangszórókból a Scorpions örökzöldje üvölt: Rock you like a Hurrican!

11 perccel a kezdés előtt míg a Rolba (aki egyébként Zamboni…) köröz, sötétségbe borul a csarnok, és a helyi műsorközlő csodásan előadott mondataitól minden magyar libabőrös lesz a helyszínen:

Itt vagyunk, most nem állhatunk meg! Készen állunk! Nézd az elszánt az arcokat, mert a csapat és te is a történelem része lettél.

Meséld el a gyerekeidnek, az unokáidnak, hogy te ott voltál, amikor együtt történelmet írtunk

, és ezt senki nem veheti el tőled!

Megszólal az AC/DC klasszikusa, a Thunder, vagyis a villámlás. Amint elkészül a jég a „beszélő ember” egyenként szólítja a pályára a magyar csapat játékosait, ezt követően felgyúlnak a fények és „ömlesztve” megérkeznek a vendégcsapat tagjai is. Himnuszok, majd óriási óváció közben megtörténik az első korongejtés.

Az első korongejtéskor a nézőtéren annyi hely sem volt, hogy egy tűt le lehessen ejteni. Fotó: Soós Attila/ Hydro Fehérvár AV19
Az első korongejtéskor a nézőtéren annyi hely sem volt, hogy egy tűt le lehessen ejteni. Fotó: Soós Attila/ Hydro Fehérvár AV19

Elkezdődik a pokoli színjáték, fehérvári koreográfia szerint. Őrült rohamokkal nyitnak a hazaiak, egymás után 3-4 nagy helyzet is kialakul az osztrákok kapuja előtt. Kevés ilyen hat percet láttunk eddig magyar pályán! Ahogy a megrogyott ökölvívót néha megmenti a gong a kiütéstől, úgy menti meg a góltól a Salzburgot az első reklámszünet.

A csoda vinné el, aki kitalálta ezt!

Ám a Volánt ez nem érdekli, tovább támad, és a 8. percben

egy jobbról érkező korong Magosit a kapuval szemben, attól 5 méterre találja, és ő bombagólt lő, 1-0!

Ahogy a zsenge tavaszi virágokat repíti a hurrikán, úgy táncoltatja a Volán ezekben a percekben az alapszakasz győztesét, mely még nem veszített mérkőzést a rájátszásban.

11 győzelemnél tart, a 12. a bajnokság végét jelentené!

A 12. percig kell várni az első vendéglövésre.

Ezt követően egy szenzációs Magosi-szóló, mely a saját harmadból indul, és a bal oldali vason végződik – mármint a korong kerül oda.

A 16. percben viszont a fehérvári kapuba. Ki tudja, hogy jutott oda? Ahogy azt sem tudtuk a második találkozón a hajrában, hogy ment be, de bement. Most még messze a hajrá, de ez egy nagy rohanás szomorú lezárását jelentette. Leng a salzburgiak hat zászlója, a szünetben 1-1. Vagyis szoros, mint az előző három meccs. Eddig az osztrákoknak jött ki végül jól a lépés, egyszer már változhatnának a dolgok.

Mint a hurrikán, úgy kezdte a Volán a mérkőzést. Fotó: Soós Attila/ Hydro Fehérvár AV19
Mint a hurrikán, úgy kezdte a Volán a mérkőzést. Fotó: Soós Attila/ Hydro Fehérvár AV19

A második harmad elején erre nincs esély, ugyanis egy rossz csere miatt több Volán-hokis kerül a pályára, és ennek a büntetése, hogy két percig kevesebb lesz. Kivédekezi a csapat az emberhátrányt, de tova száll az elején tapasztalt fölény. A 33. percben már a döntetlen is.

Thomas Raffl a kapu elé keveredve valahogy begyötri a pakkot Tirronen kapujába. 1-2!

Leng a vendégek Red White Wings feliratú zászlója!

Mielőtt kétségbe esnénk, 10 másodperccel az eset után a gólszerző gáncsolásért a büntetőpadra kerül. Esély az egyenlítésre. Ám nem pörög a Volán úgy, ahogy várható lenne. Pedig a játék késleltetése miatt Pallestrang is odaül Raffl mellé. 25 másodpercig kettős emberelőnyben játszik a Volán, ennyi időt szerencsével ki tud húzni egy csapat. Az osztrákoknak szerencséjük van.

Viszont a szimpla előnyt be kellene lőni!

Nem sikerül.

A létszámfölényben eltöltött majdnem négy perc nem túl biztató, ekkor érezhető először, hogy ez a Salzburg nem verhető. Félő, hogy ez a játékosokban is tudatosul. Mikor ismét 5 és 5 mezőnyjátékos van a jégen, a Mozart városából jöttek nagyon magabiztossá válnak. Jókor jön a második szünet.

A második harmadban a Red Bull játékosai szárnyakat kaptak. Fotó: Soós Attila/ Hydro Fehérvár AV19
A második harmadban a Red Bull játékosai szárnyakat kaptak. Fotó: Soós Attila/ Hydro Fehérvár AV19

A harmadik harmad úgy folytatódik, ahogy a második befejeződött. Enerváltnak tűnik a Volán, ám a korongnyomozás közben Campbell egyszer csak megugrik, de a büntetőértékű szólót Tolvanen bravúrral védi. A 47. percben bottal ütésért emberelőnybe kerül a jobban pörgő vendégcsapat, és félő, hogy eldől a párharc. Ám kivédekezi a Volán, és 9 perccel a vége előtt ő kerül előnybe.

Most vagy soha!

Az első perc ígéretes, a második nem, de 5 az 5 ellen még utoljára előszedi a csapat a vésztartalék maradékát. Ettől (is) szerethető a fehérvári alakulat. A meccset keretbe foglalva előadja a pokoli színjáték második részét. Ekkor jut eszébe a rockrajongó nézőnek a Pokolgép 1987-ből származó klasszikusa:

„Kezdődik a pokoli színjáték, örökké nem leszünk vesztesek”.

Örökké nem, de ebben a párharcban igen, mert a beszorított csapat a saját harmadából beveszi a hazaiak üresen hagyott kapuját.

„Ez a harc lesz a végső.”

„Aki ugrál fehérvári” – zengi 3000 ember az utolsó másodpercekben, majd zúg a „szép volt fiúk!”

Nem egyszerűen szép volt, de felvillanyozó, lenyűgöző, felejthetetlen!

Köszönet érte, fiúk! Az ezüst ezúttal tényleg szépen csillog.

Ebben a bombaerős bajnokságban óriási siker a Hydro Fehérvár AV 19 második helye. Fotó: Soós Attila/ Hydro Fehérvár AV19
Ebben a bombaerős bajnokságban óriási siker a Hydro Fehérvár AV 19 második helye. Fotó: Soós Attila/ Hydro Fehérvár AV19

Hogyan nyerhetett volna hétfőn az AV19?

Ha az első harmadban legalább kétgólos előnyt szerez.

És a párharcot hogyan nyerhette volna meg?

Ezzel a Salzburggal szemben valószínűleg sehogy. Ez egy tökéletes csapat.

A Hydro Fehérvár AV19 gyakorlatilag mindegyik meccsét egy góllal veszítette el

(ne számoljuk az itthon kapott két olyan hajrábeli találatot, mikor a kapus helyett csatárt szerepeltetett) , ennél kisebb különbséggel nem lehet kikapni.

A csapat „rájátszás-rutint” szerzett, ezt bőven fogja kamatoztatni a jövőben. Talán ez már a következő szezonban bajnoki címet ér...

 

 

A nyitóképen: Az EC Red Bull Salzburg Magyarországon ünnepelhette bajnoki győzelmét.

Soós Attila/ Hydro Fehérvár AV19

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2022. április 12. 18:30
Szép volt, fiúk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!