Pisont István: Amikor engem bántottak, mindig eszembe jutott, hogy Jézus Krisztust is megalázták, elárulták, leköpték

2022. április 18. 11:36

A Budapest Honvéd „legnagyobb királyáról” köztudott, hogy hívő ember. Őszintén mesél a hit fontosságáról, és hogy Jézus Krisztus és a futball szeretete minden nehézségen keresztül átsegítette őt. Nagyinterjú.

2022. április 18. 11:36
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Önről köztudott, hogy hívő ember. Mit jelent ön számára a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus feltámadása és a húsvét?

Ha egy szóval foglalnám össze: a szeretetet. Ez vonatkozik a Jóistenre, a családra, a társadalomra és a futballra is. Hiszen csak egy olyan közösséggel lehet jó eredményeket elérni, amelynek tagjai képesek egymásért harcolni. Ehhez elengedhetetlen a szeretet, a hit és a remény, valamint az egymás iránti tisztelet. S még egy nagyon fontos dolog: az embernek a hivatását is szeretnie kell!

Játékosként mennyire segítette, erősítette a hit?

Hihetetlen módon, hiszen muszáj volt kialakítanom magamnak egy olyan belső világot, amely oly’ erős, hogy képes legyek akár a falakat is ledönteni! No, és persze, sokat számított, hogy a családomnak köszönhetően már gyermekkoromban is hívőként éltem az életem, ministráltam. A hitnek köszönhetően fogadtam el, hogy szegények voltunk, előfordult, hogy egyik napról a másikra éltünk, és bizony, sűrűn éhesek is maradtunk. De a sport, és ezen belül a futball minden nehézségen átsegített. Ami nagyon fontos: sosem felejtettem el mindennap megkérni a Jóistent, hogy segítsen minket a legnehezebb körülmények között is.

"A sport és ezen belül a futball minden nehézségen átsegített" Fotó: MTI/Németh Ferenc
"A sport és ezen belül a futball minden nehézségen átsegített" Fotó: MTI/Németh Ferenc

Hívő emberként nyilván könnyebb volt elviselni és kezelni a származásából fakadó nehézségeket, a rasszista megnyilvánulásokat?

Abszolút! Hiszen amikor engem bántottak, mindig az jutott eszembe, hogy Jézus Krisztust is megalázták, elárulták, leköpték.

és a Jóistennek köszönhetően mindig olyan mestereim voltak, Both Józseftől kezdve Verebes Józsefen és Bicskei Bertalanon át Mezey Györgyön és Egervári Sándorig, akik mindig önzetlenül segítették a pályafutásomat, az aktuális csapatba történő beilleszkedésemet.

Edzői miként fogadták el, hogy mindig hangsúlyozta: „számomra Isten az első, minden további csak ő utána következik az életemben!”?

Mindegyik edzőm meghagyta a lelki szabadságomat, és tiszteletben tartotta, hogy keresztény hívő vagyok. Szerencsére a futball – pláne, a mai világban, ahol rengeteg légiós játszik a különböző bajnokságokban - felekezettől független, sohasem éreztem, hogy bármilyen formában kirekesztett lennék. Amikor például Izraelben játszottam, senki nem szólt meg minket, magyarokat, ha a mérkőzések előtt keresztet vetettünk.

Örülök, hogy szóba hozta Izraelt. Hívő emberként sorsszerű volt, hogy hét évet is futballozhatott e szent helyen?

Egyértelműen!

hiszen tudom, hogy Isten mire tanít minket, és hogy annál nagyobb szeretet nem létezik, hogy fiát, Jézus Krisztust feláldozta miattunk.

Edzőként mennyire tartja fontosnak, hogy a tanítványai templomba járjanak, és hívő emberek legyenek?

Ezt nem lehet senkire ráerőszakolni, de nagyon jó dolognak tartom, ha valaki igaz hívő ember. Meggyőződésem, hogy a hit a futballpályán is a segítségünkre van, másképp reagálunk bizonyos dolgokra. Fiatal, rutintalan játékosként bennem is volt néha frusztráció az ellenféllel, a játékvezetővel szemben, hiszen a pályán, egy-egy konfliktushelyzetben nem mindig Jézus ugrik be elsőként, de ha egy idő után lehiggad az ember, a lelki békéjét is könnyebb megtalálnia. S akik Isten-hívők, pontosan tudják, mennyire fontos a közösség ereje.  

Tudom, hogy amikor több korosztályos válogatott szövetségi edzőjeként dolgozott, többször is előfordult, hogy a játékosait templomba is elvitte…

Abszolút nem kényszerítettem egyetlen játékost sem, hogy rendszeresen templomba járjanak.

Jelzésértékű: amikor az 1995-96-os korosztállyal Rómában, a Szent Péter téren voltunk, el kezdett esni az eső, ezt én akkor egyfajta áldásként éltem meg. Pláne, hogy amíg benn voltunk a templomban, elállt, majd amikor kijöttünk, újra rázendített az ég. Ezzel a korosztállyal szerepeltünk egyébként a hazai rendezésű Eb-n és jutottunk ki a világbajnokságra.

Az egyik legnagyobb szakmai siker: az U20-as vébén elért bronzérem - jogos az öröm Koman Vladimir társaságában Fotó: MTI/Beliczay László
Az egyik legnagyobb szakmai siker: az U20-as vébén elért bronzérem - jogos az öröm Koman Vladimir társaságában Fotó: MTI/Beliczay László

Miként tapasztalja? A mai játékosok – akár a Honvédnál – mennyire fogékonyak a hitre? Mennyire tud segíteni abban, hogy erősítsék a kapcsolatukat Istennel?

Nagyon sokan példát vesznek a külföldi klasszisoktól, hiszen például Lionel Messi felvállalja hitét, és Cristiano Ronaldo is minden mérkőzés előtt hosszasan imádkozik. A mai játékosok ezt abszolút tudják értékelni, és be is építik a mindennapjaikba, nem véletlen, hogy sokan a kezdő sípszó előtt sokan keresztet vetnek. A magyar futballisták előtt pedig Gera Zoli lehet a legjobb példa, hogy a hit és a kiemelkedő tehetség – amelyet Istentől kaptunk – tökéletesen megfér, és meg is kell férjen egymás mellett!

Nyitókép Pisont István (középen) a Boldog Ceferino Lovagrend sportnagyköveteként a mátraverebély-szentkúti római katolikus templomban Fotó: MTI/Komka Péter

 

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Takagi
2022. április 19. 07:47
Kíváló ember és sportoló. Sok ilyen ember kellene. Tisztelem.
Jacques de Molay
2022. április 19. 01:15
Rengeteget szidtuk a pályán. A lelátó népe mindig azokat az ellenfél játékosokat szidja legjobban akik jók. Pisont pedig nagy "zsugás" volt.
Jeannecora
2022. április 19. 01:12
Fúj!!! Lelketlen ember ez a hozzászóló, úgy érzem sajnos....
Málaga21
2022. április 18. 22:54
Még a fehérek közt is kevés embert kedvelek és tisztelek annyira mint őt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!