A magyarbarát sprinterkirály nyerte a balatoni Giro-szakaszt, lezárult a három rózsaszín nap

2022. május 08. 19:50

A korábbi világbajnok Mark Cavendish nyerte a balatonfüredi mezőnyhajrát a Giro d'Italia harmadik szakaszának végén. A magyarországi három nap után egy sokat látott mezőny repül majd át Olaszországba – letaglózva hazánk sportra fogékonyságától.

2022. május 08. 19:50
null
Balázs Boldizsár

Nyugodalmas szakaszt ígért a Giro d'Italia harmadik szakaszának szintrajza. Kaposvárról a Kis-Balatont megkerülve, a Káli-medencén át Balatonfüredre tekert a mezőny, amely 200 kilométer pontosan annyira lapos, mint amennyire gyönyörű. Azaz nagyjából semennyire sem fenyegette a rózsaszín trikót a visegrádi fellegvárban magára öltő, a budapesti időfutamon megtartó Mathieu van der Poelt az, hogy jelentős időkülönbségek alakulnak ma ki. Biztosak lehettünk tehát abban, hogy a három magyar napot követően majd ugyanő kezdheti meg az összetettet vezető versenyzőnek járó mezben az olaszországi szakaszokat is.

Az ilyesfajta szakaszokon más a néznivaló. A végén a sprintbefutó. Addig a táj.

Illetve, ideális esetben: a táj és a nép, aki lakja.

Mindben erős napot (és napokat) zártunk. Olyan ikonikus képe talán nem volt a mai szakasznak, mint a martonvásári huszárok péntekről, vagy a szombati őrület a Ponty utcában, de minden falu és kisváros szinte teljes lakossága az út mentén szurkolt a nagy napon, és láthatólag ötletelt, majd dolgozott sokat az útvonal kidíszítésével az elmúlt héten. Az eredmény? Egy színpompás Somogyi-dombság és Balatonfelvidék, a hivatalos adatok szerint negyedmillió útmenti nézőnél megálló egész hétvégés számláló, valamint ledöbbenten elégedett hangok a világ kerékpársportjának minden zugából, azt is csiripelve, hogy esetleg a Tour de France Nagy Rajtját is Magyarországra kéne hozni a következő évek során.

A balatonfüredi befutót a brit világbajnok Mark Cavendish nyerte, a neki dolgozó csapat hibátlan helyzetbehozása után.

Mark Cavendish a világ egyik legjobb sprintere. Tizenhatodik alkalommal húzott be szakaszt a Giro d'Italián, a Tour de France-on senki nem nyert nála több napot. Korábban világbajnok volt két szakágban is (országúti mezőnyverseny és pályakerékpár); ő az idei Giro-mezőny egyik legtöbbet látott sztárja. Ezért is volt különös elismerés, amikor a szerdai csapatbemutatón elképedt arccal dicsérte a Hősök terére kiözönlő tömeget a színpadon. Onnan is emlékezhetünk rá, hogy Valter Attila tőle kapta azt a jótanácsot, miszerint mindenek előtt élvezze ki ezt a három magyarországi napot, mert ez világviszonylatban is ritka, és ő, minden nagy győzelme előtt azokra a szeretethullámokra emlékszik legjobban, amit hazai versenyzőként egyszer-egyszer átélt.

Valter Attilának, Fetter Eriknek és Peák Barnabásnak lesz még három hét tennivalója, de maradtunk úgy vele most soktízezren, hogy ugye lehet még ilyen élményben részesülni, mint ez a három nap. Szerencsére: lehet. Jövő héten rajtol Magyarország egyhetes saját körversenye, a Tour de Hongrie, története talán legerősebb mezőnyével. A kínált program ugyanaz, mint a Girón: kalandos kirándulás az ország egyik gyönyörű pontjára, álmélkodás a félelmetes állóképességű férfiak teljesítményén, szurkolás, életöröm. A szakaszok itt találhatóak.

Ami a Girót illeti: a mezőny Szicíliába repül, holnap pihenőnapot tartanak, majd jön az első kemény hegy: megmásszák az Etnát. Ez általában egy döntő fontosságú és gyönyörű szakasz. Miképp a Giro minden szakaszát minden évben, az Eurosport 1 élőben közvetíti, kedden 12.30-tól.

Nyitókép: A Giro d'Italia mezőnye a harmadik és utolsó magyarországi szakasz rajtjánál, Kaposvárott. Előtérben a rózsaszín mezes Mathieu van der Poel. Fotó: Varga György / MTI

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Royce2.0
2022. május 28. 22:59
Készítettem egy gyors felmérést, melyik oldal milyen magasra teszi a Giro-t a címlapjára. A metódus marha egyszerű, hányszor kell megnyomni a szóköz billentyűt a címlapon, hogy lássuk a beszámolót róla, íme: index 4 telex 2 444 99(nincs a címlapon!) népszava 3 hvg 99(nincs a címlapon!) 24.hu 8 Magyar Nemzet 1 Magyar Hírlap 2 A tördelés ezen torzíthat ugyan, de a számok akkor is beszédesek...
Osztap Bender
2022. május 12. 20:54
A "belpesti értelmiség" pedig bőszen hallgat az ország és a nép sikeréről! A magyar emberek büszkén ünnepelhették a nagy eseményt az útvonal mellett. Tényleg öröm volt nézni, hogy ez nálunk történik.
Orbanophyl
2022. május 12. 20:53
Jól ír ez a Balázs Boldizsár. Tüzes, választékos és példásan lelkes.
cutcopy
2022. május 12. 20:52
A veteránok nem adják könnyen..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!