Bajnok a Ferencváros férfi vízilabda csapata – a szívműtéten átesett Varga Zsoltért játszott csapata

2022. május 18. 20:51

A bajnoki döntő első mérkőzésén Az FTC-Telekom magabiztos játékkal, 18-9 arányban győzött az OSC Újbuda ellen. A döntő második meccsén is hasonló lehengerlő fölénnyel 15–7-tel zárt a zöld-fehér csapat.  A napokban szívműtéten átesett vezetőedző, az olimpiai bajnok Varga Zsolt igazi gyógyírként élte meg csapata győzelmét és az érte járó bajnoki aranyat.  

2022. május 18. 20:51
null
Csisztu Zsuzsa

Az első találkozó már több mint 10 nappal ezelőtt volt, az azóta eltelt időben mindkét csapat lejátszotta utolsó csoportmeccsét a Bajnokok Ligájában. Az OSC 15-9-re győzött a Bukarest ellen, míg a Ferencváros egy küzdelmes találkozón, bravúros fordítást bemutatva gyűrte le a Bresciát 8-6-ra. Ami igazán összerántotta a csapatot lelkileg, hogy vezetőedzőjükért,

az olimpiai bajnok Varga Zsoltért is a legjobb formájukban akartak játszani a Fradi pólósai, hiszen Varga Zsolt a napokban szívritmuszavara miatt egy sikeres szívműtéten esett át.

A mai bajnoki címért folyó második mérkőzésre orvosi jóváhagyással térhetett vissza a kispadra, hiszen állapota stabilnak bizonyult.

Mindösszesen egy negyeden át volt szoros a döntő második mérkőzése, a folytatásban a nagyszerűen védekező FTC szinte állva hagyta az OSC-t. 

Jobban kezdett a vendégcsapat, Varga Dénes megúszásból, az eredendően bekk Pohl Zoltán centerakcióból volt eredményes, Varga Dániel meg bosszankodott az OSC kispadján, mert olyan gólokat kapott a csapata, amilyeneket nem lett volna szabad – írja az nso.

A képen: Varga Dénes. Fotó: Fradi Média
A képen: Varga Dénes. Fotó: Fradi Média

Az újbudaiak fonalat vesztettek, merthogy a feljavult Fradi-védekezés mellett elrontottak két emberelőnyt, közben benyeltek két gólt, és azért csak kettőt, mert a kapujából Lévai Márton szerelte a megúszó Vámos Mártont. Térfélcsere után nem igazán változott a játék képe, az OSC elrontott fórral, az FTC góllal indított, Danyiil Merkulov lőtte át a zónát kívülről. A különbség még tovább nőtt, a harmadik szakaszban visszavonhatatlanul eldőlt a mérkőzés és vele együtt a bajnoki cím sorsa.

A mérkőzés vége előtt szívet melengető pillanatokat szerzett a közönség a ferencvárosi Vogel Somának, akit - 67 százalékos védési mutatóját követően - vastaps kíséretében cserélt be a cserekapusra Varga Zsolt,

aki csapatával együtt egy év kihagyás után ismét a bajnoki dobogó tetejére állhatott.

A képen: Budapest, 2022. május 18. A bajnok FTC játékosai örülnek az E.ON férfi ob I döntőjében játszott második Genesys OSC Újbuda - FTC-Telekom Waterpolo mérkőzés végén a budapesti Nyéki Imre Uszodában 2022. május 18-án. MTI/Kovács Tamás
A képen: Budapest, 2022. május 18. A bajnok FTC játékosai örülnek az E.ON férfi ob I döntőjében játszott második Genesys OSC Újbuda - FTC-Telekom Waterpolo mérkőzés végén a budapesti Nyéki Imre Uszodában 2022. május 18-án. MTI/Kovács Tamás

 

E.ON FÉRFI OB I, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
OSC-FTC-Telekom Waterpolo 7–15 (4-6, 0-3, 2-4, 1-2)

Gólok: Damonte 3, Fekete 3, Merkulov 2, Pohl 2, Vámos 2, Varga Dénes 2, Vigvári Vendel 1

(Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0 az FTC-Telekom javára)

A FTC-Telekom Waterpolo bajnokcsapatának névsora

Kapusok: Szakonyi Dániel, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Luca Damonte, Dubinák Szabolcs, Fekete Gergő, Gábor Lőrinc, Gál Sándor, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Klár Gergely, Német Toni, Daniil Merkulov, Nyíri Balázs, Pohl Zoltán, Spitz Márk, Nemanja Ubovic, Varga Dénes, Varga Vince, Vámos Márton, Vigvári Vendel
Vezetőedző: Varga Zsolt
Másodedző: Nyéki Balázs
Technikai vezető: Katona Norbert
Szakosztályelnök: Madaras Norbert

A nyitóképen: Varga Zsoltot, az FTC vezetőedzőjét a vízbe dobják a játékosok az E.ON férfi ob I döntőjében játszott második Genesys OSC Újbuda - FTC-Telekom Waterpolo mérkőzés végén a budapesti Nyéki Imre Uszodában 2022. május 18-án.MTI/Kovács Tamás

 

 

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
panka45
2022. május 19. 16:21
Hajrá Fradi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!