Drámai hajrá az NB I-ben: zokogó Szappanos, gálázó MTK – mégis a Honvéd maradt benn!

2022. május 15. 22:28

Nem mindennapi izgalmak után alakult ki a labdarúgó-bajnokság végeredménye.

2022. május 15. 22:28
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

A szezon utolsó játéknapja előtt a következő kérdések maradtak nyitottak: a Budapest Honvéd vagy az MTK marad benn az élvonalban illetve a Kisvárda vagy a Puskás Akadémia végez a dobogó második fokán?

Mindenesetre az sokat sejtető volt, hogy a kispesti szurkolók elözönlötték Felcsútot, a sorsdöntő, Puskás Akadémia elleni meccset mintegy 2.500-an nézték végig a helyszínen (a PAFC-szurkolók mintegy 500-an lehettek), és ahogy ígérték, a

Ám a kispesti futballisták is átérezték: ha már a sors ennyire kegyes volt hozzájuk, és a saját kezükben maradt a döntés a bennmaradás kiharcolásával kapcsolatban, akkor nem engedhették meg maguknak, hogy az utolsó akadályban elbukjanak.

Ebben a szellemben is kezdték Zsótérék a találkozót: először a tavasz második felére újra magára találó Nenad Lukics szerzett szép gólt már a 6. percben (megadva ezzel a találkozó alaphangját), majd a 15. percben Hidi Patrik beadása után az albán légiós, Albi Doka által visszafejelt labdát Zsótér gyönyörű mozdulattal bombázta a jobb felső sarokba. S bár a félidő hosszabbításában – Artem Favorov révén – szépített a Puskás Akadémia, a kispesti fanatikusok joggal kérdezték egymástól a szünetben: vajon miért nem tudtak az egész bajnokságban ilyen mentalitással futballozni a kedvencek?!

A Honvéd-játékosok uralták a Puskás Akadémia elleni mérkőzést Fotó: MTI/Kovács Tamás
A Honvéd-játékosok uralták a Puskás Akadémia elleni mérkőzést Fotó: MTI/Kovács Tamás

A második félidőre kicsit feljött a hazai csapat, a játékrész elején helyzetecskékkel ijesztegették a kispestieket, de igazán komoly lehetőségük nem akadt. A Honvéd keretét pedig jó néhány olyan rutinos játékos alkotja (többek között Ivan Lovric, Batik Bence, Hidi Patrik, Tamás Krisztián és Nenad Lukics), akik pontosan tudták: egy ennyire kiélezett helyzetben miként kell megtartani az előnyt.

Azért hogy mennyire nagy feszültség volt a vendégjátékosokban, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a mérkőzés végén

A Budapest Honvéd vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics így értékelt a sorsdöntő meccs után:

„Természetesen a bennmaradás miatt nagyon boldog vagyok, azzal viszont egyáltalán nem vagyok elégedett, hogy ez miként, milyen körülmények között sikerült, sajnálom, hogy csak a legutolsó pillanatban sikerült meghosszabbítanunk az NB I-es tagságunkat. Most élesen láthattuk a különbséget, milyen, amikor a szurkolóink a csapat mögött állnak és támogatnak minket, emiatt maximális elismerés és köszönet illeti meg őket. Amikor megérkeztem a klubhoz, akadtak sikereink, de bizonyos tekintetben a minőség hiányzott a csapatból. Nem elsősorban a játékosok képességeire gondolok, hanem arra, hogy nem voltak közöttük igazi karakterek. Amikor teljes volt a létszám, akkor is nehézségekkel küzdöttünk, egy-két meccsen valóban megmutattuk, tudunk jól teljesíteni, de huzamosabb ideig erre már nem voltunk képesek. Mindenképpen meg kell említeni, hogy ma a csapat a klubért, a Honvédért is harcolt, ez volt az egyik leglényegesebb különbség az előző találkozókhoz képest”

Az MTK-t nem érheti kritika, hiszen amióta az U19-es csapat korábbi vezetőedzője, Horváth Dévid átvette a csapatot, huszáros hajrát vágtak ki, négy meccsen 10 pontot szereztek, de így sem tudták elkerülni a kiesést. A bajnok Ferencváros Üllői úti legyőzése után a Debrecent is egészen magabiztosan, szintén 3-0-ra verték, de mivel nem a saját kezükben volt a sorsuk, ráadásul a fő vetélytárs, Honvédnak már egy felcsúti döntetlen is elegendő lett volna a bennmaradáshoz,

Az elmúlt évekhez hasonlóan csak egy célja lehet az MTK-nak – és ezt fogalmazta meg egyik legjobbjuk, a korábbi válogatott, Futács Márkó is, hogy azonnal jussanak vissza az első osztályba, s egy olyan csapat alapjait rakják le, amely utána hosszú évekig az élvonal tagja maradhat!

Hiába a hajrá, a végén Futács Márkó és az MTK is kapitulált... Fotó: MTI/Kovács Anikó
Hiába a hajrá, a végén Futács Márkó és az MTK is kapitulált... Fotó: MTI/Kovács Anikó

Kisvárdai szempontból a lehető legjobb, legizgalmasabb forgatókönyv szerint alakult a Zalaegerszeg elleni mérkőzés, amelynek egyértelműen a csupán egy magyar játékossal – Ötvös Bencével – felálló hazaiak voltak az esélyesei, már csak azért is, mert amióta Waltner Róbert furcsa körülmények között távozott a Zetétől, látványosan visszaesett a csapat.

Nem keltett különösebb meglepetést, hogy a telt ház előtt (ez mintegy 3.200 nézőt jelent) már a 2. percben megszerezte a vezetést az évről évre történelmi csúcsot döntő Várda, és bár a zalaiak egy jogos VAR-döntés után (a tizenhatoson belül Anton Kravcsenko kezezett) egyenlítettek a vendégek, a második játékrészben – bár nem sok esemény történt – végig érezni lehetett, hogy a hazaiak jobban akarják a győzelmet. S nem véletlenül mondják, hogy a sors a legjobb rendező:

Nem véletlen, hogy az egész idény során a szigorúságáról és szókimondásáról – is – híres Révész Attila a lefújás után a könnyeivel küszködött:

„Ennél felemelőbb érzést, amit most átélünk, nehéz elképzelni, és a mai mérkőzés forgatókönyvét a legprofibb rendező sem tudta volna jobban megoldani. Az utolsó pillanatban kiharcolt győzelmünkkel az egész éves teljesítményünket koronáztuk meg. Mindig a pozitív pillanatokat szeretem megragadni: ebben a történelmi sikerben tíz-tizenegy év kemény munkája van benne! Nagyon büszke vagyok a játékosokra, hiszen a 12 csapatos bajnokságban (amelyet évek óta Ferencváros és a Fehérvár uralja) kifejezetten bravúros teljesítmény a második hely elérése, hiszen a gazdasági különbséget szervezettséggel, tudatossággal el tudtuk tüntetni. Ennél nagyobb elismerés nekem nem kell! Tisztában vagyok azzal is: három-négy játékosunknak ez volt a csúcs, ezért a következő idényben muszáj olyan, sikerre éhes futballistákat szerződtetnünk, akik leszakítják a többiekről a mezt!”      

Nyitókép Meghallgatásra talált a kispesti szurkolók fohásza: bennmaradt a Honvéd! Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!