Két magyar teniszező is egy fordulóra a Roland Garros főtáblájától

2022. május 18. 20:36

A selejtező második körében aratott győzelmeikkel Jani Réka és Piros Zsombor egy lépésre kerültek attól, hogy feljussanak a Roland Garros női és férfi egyes főtáblájára. Korábban egyikük sem járt még felnőtt Grand Slam főtáblán. A mérföldkő átlépésére éppen Párizsban adódik a legnagyobb lehetőség minden évben, minthogy a magyar teniszezők többsége salakborításon nőtt fel.

2022. május 18. 20:36
null
Balázs Boldizsár

Mindössze két győzelem kéne ahhoz, hogy számottevő tenisznemzetre valló számban, heten legyenek magyarok a Roland Garros főtábláján, miután a mai napon két selejtezős játékosunk, Jani Réka és Piros Zsombor is nyerni tudott a három fordulós kvalifikáció második körében Párizsban.

Ez Jani Réka számára volt szokatlanabb lépés, aki a hét elején, a selejtező első körében nyerte meg élete első meccsét a tenisztörténelemtől átitatott párizsi környezetben. Akkor egy világranglista 400-on kívüli francia, Audrey Albie volt az ellenfele. Jani kétszer annyi játékot nyerve verte – ahhoz méltó fölénnyel, hogy a magyar teniszezőnő élete legjobb helyezésével 128. pillanatnyilag a ranglistán. Ami egy igen fontos, kettes számrendszerben kerek szám: a világ éppen ennyi legjobb teniszezőjének jut hely minden Grand Slam torna főtábláján. Janinak előbb-utóbb ott a helye.

Jani Réka szervál. Fotó: MTI / Kovács Tamás
Jani Réka szervál. Fotó: MTI / Kovács Tamás

A mai meccsen egy kategóriával jobb ellenféllel volt dolga Janinak, a világranglistán 250-en belüli ausztrál Jaimee Fourlisszal. És lényegesen nehezebben is alakult a győzelemhez vezető út: egy elvesztett tiebrék után brékhátrányból fordította meg a második játszmát a magyar játékos, majd a döntő szett elején is 0:2-ről fordított, 5:2-re. Jani taktikusan variálta a játékot, erősen befáslizott combú és kevéssé mozgékony ellenfelét gyakran hívta fel a hálóhoz. Elsőre a győzelem kapujában nem tudta kiszerválni a győzelmet, ám fogadóként javított, így élete legnagyobb eredménye előtt áll.

A főtáblára jutásért két hátrébb rangsorolt ellenfél után egy Janinál papíron erősebb következik. A szerb Aleksandra Krunic volt már 40-ben is a világranglistán, jelenlegi 117. helye is tizeneggyel erősebb, mint a magyar játékos karrier-csúcsa. Krunic áprilisban megverte Gálfi Dalmát a Billie Jean King kupa szerb-magyar meccsén – azt a párharcot Jani mentette meg a második számú szerb megverésével. Jani azóta játszott döntőt is egy kisebb, zágrábi versenyen, míg Krunic egy találkozón lépett csak pályára, ahol is Gálfi Dalma visszavágott neki.

A forma szólhat tehát főként Jani első Grand Slam főtáblája mellett.

A borításhoz való viszony nemigen jelenthet különbséget, úgy a magyar, mint a szerb tenisz salak-alapú.

Éles ellentétben az amerikaival. Ezt használta ki a juniorban páros Roland Garros-bajnok Piros Zsombor a selejtező első fordulójában, ahol a tavalyi Davis-kupa nagydöntőn látott óriásölő formáját vette elő Sam Querrey ellen. Az amerikai játékos a modern tenisz legnagyobb sorozatának megszakítója lett, amikor 2016-ban Wimbledonban legyőzte a mind a négy Grand Slamet egyszerre védő Novak Djokovicot. Ugyan már nem az a játékos, mint egykoron, és a salak jelentősen tompítja messze legnagyobb fegyverét, az adogatását, Querrey továbbra is top-száz közeli teniszező, aki tavaly még tornadöntőt játszott a legmagasabb szinten. Hogy Piros az adogatását szettenként kétszer elvéve tudta őt legyőzni: parádé.

Piros ma egy jobban salakra illő játékstílussal találkozott. Az indulni engedett, de zászlótlan oroszok egyike, Jegor Geraszimov pontot ingyen nem ad: alig hibázik, és amit képes, visszaüt. Fontos volt, hogy bréklabdához egyszer sem engedte őt Piros, a temérdek lehetőségéből pedig szettenként egyet kihasznált fogadóként, így egy szoros 6:4, 6:4-gyel jutott a főtáblától egy győzelemre.

Egy nagy bravúr és egy szép fogás után a harmadik feladat valahol a kettő közé lőhető be a világranglista-126. Nuno Borges ellen. A már 200-on belüli Piros itt sem lesz az esélyesebbik fél, de csak az elmúlt két meccs megmutatta, hogy leírni tilos egy csupaszív fiatalt, aki egy felnőtt karriert beindító eredményért küzd – abban a nagyvilági tenisz-miliőben, ami őt mindig felvillanyozza, és azon a versenyen, ahol játékstílusának Zsombi által megnevezett etalonjai, David Goffin és Gilles Simon bárkire veszélyesek voltak mindig is.

Jani Rékát a főtáblán a világranglista jogán felkerülő Bondár Anna, Gálfi Dalma, Udvardy Panna hármas várja. Piros Zsombor harmadik férfiként Fucsovics Mártonhoz és az elhúzódó, alattomos sérülése után védett hellyel visszatérő Balázs Attilához csatlakozhat.

Harmadik körös selejtezőmeccseiket csütörtökön játszák, az eurosport.hu-n élőben követhetők lesznek.

A párizsi Roland Garros főtáblája vasárnap kezdődik.

Nyitókép: Piros Zsombor első, 2018-as óriásölésekor, amikor döntő szettben verte a cseh Jirí Veselyt a Davis-kupában, Budapesten. Fotó: Illyés Tibor / MTI

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2022. május 19. 16:51
Sajnos a harmadik kör nem sikerült, de azért gratula..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!