Európa-bajnok a magyar férfi kardcsapat: Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Decsi Tamás

Az egész magyar vívóküldöttségnek lehangolóan sikerült az idei Európa-bajnokság egyéniben, de ehhez képest a csapatra nézve még mindig a férfi kardozók álltak a legjobban. A mindig megbízható harmadik ember, Gémesi Csanád nagyszerű vívással jutott három napja egy asszóra második egyéni EB-érmétől, így bár a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron és az egyéni világbajnok Szatmári András várakozáson alul szerepeltek, ismerve kettejük általános erejét biztosak lehettünk abban, jó esély mutatkozik majd legalább egy éremre ma.

Vagy inkább valami többre is, hiszen az

a Decsi Tamással kiegészülő csapat. Abból egyet meg is nyert, valamint a legutóbbi öt EB-ből négyen dobogón állt.

Szilágyiék viszonylag könnyedén jutottak el zsinórban a harmadik döntőjükbe. Európai csapatok közül legelőkelőbb világranglista-helyezésük miatt a negyeddöntőért nem is kellett vívniuk, és a legjobb négyért is csak Lengyelországgal, akik ugyan az 1908-tól 1964-ig egyéniben töretlen magyar kardhegemónia utáni első olimpiai aranyat szerezték még Mexikóvárosban, de manapság nincs vívójuk a legjobb 80-ban az egyéni világranglistán. A végén kicsit kiengedve is 45-32.

Az elődöntő ígérkezett a legnagyobb falatnak Franciaország ellen azután, hogy a negyeddöntőben mind Olaszország, mind Németország kiesett – akikkel az elmúlt két, győztes ill. vesztes, EB-döntőt vívta a magyar csapat, és akikkel valamilyen sorrendben mind a négy korábbi érmük alkamával a dobogót alkották.

A franciák egy világklasszissal, Bolade Apithyvel plusz a három éve U20-as Európa-bajnok csapatukkal álltak fel. A meccs elejétől vezettek, míg a magyar harmadik ember, Gémesi Csanád rá nem vágott egy 8-2-t az egyéniben kétszeres EB-ezüstérmes Apithyre. E fordítás után minden párban nyert a magyar fél; tíz tus különbséggel jutott a döntőbe.

Ahová a meglepetés-elődöntőből, a házigazda törököket legyőzve az ukránok érkeztek ellenfélül. Illetve: félő volt számukra, hogy ellenféllé válni túl nagy feladat lehet – elvégre az egész csapatuk legjobb egyéni eredményeként egy elvesztett padovai (ami a kardozók Wimbledonja) Világkupa-döntő állt társtalanul, míg nálunk még a padon is egy padovai bajnok ült. Hosszú végtagjaikkal, flanctalan, konok vívásukkal mégis az első két asszót megnyerték 5-2, majd ismét 5-2 arányban, cseperedő ijedelmet okozva ezzel.

aki akkor már világbajnok volt a felnőttek közt, mikor ukrán ellenfele, Humen az U17-ben nyerte meg ugyanezt a címet. A 9-5-ös csörtéjével Szatmári még nem tudta átvenni összesítésben a vezetést, de rögtön utána Gémesi igen. Innen sem volt még sínen a meccs, Szatmárin egy 9-4-et hozott a legjobb ukrán, Yagodka, így 30-29-es ukrán vezetéssel kezdődött az utolsó tizenöt tus.

A kiszálló asszóját azonban mindhárom magyar megnyerte; kijött a két csapat tudása közti valós különbség. A Szilágyi-Szatmári-Gémesi-Decsi négyes második Európa-bajnoki címét hódította el, ezúttal elsőszámú esélyesként. 

Továbbra sem kapnak ki olyantól, akit meg kéne verni, és a budapesti Világkupa-arannyal együtt ebben a szezonban inkább megverik, aki veszélyes. Ha nem is utcahosszal, de vitathatatlanul Európa legjobbjaiként, bajnokaként fordulhatnak majd rá a négy hét múlva kezdődő világbajnokságon arra, hogy az egyetlen előttük álló csapatot, a legnagyobb trófeát, az olimpiai bajnok Koreát is elejtsék.

Nyitókép: Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András és Szilágyi Áron a második Európa-bajnoki csapataranyukkal. A megtévesztő módon eső fény dacára négy ugyanolyan érmet kaptak. Fotó: Augusto Bizzi / FIE