Háború ellen nincs védőoltás – mondja Gianni Merlo, a világ sportújságíróinak első embere

2022. július 02. 16:50

A sportújságírás világnapján, az AIPS, vagyis a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség első embere, az olasz Gianni Merlo szerint a sportsajtó is többet tehetne a békéért. Oroszország ukrajnai inváziója és a jelenleg is tartó háború befejezéséhez nem kellenek vakcina-feltaláló tudósok, csak emberi összefogás és akarat, hogy egy őrült korban véget vessünk a háborúnak, mielőtt harmadik világháború lesz belőle.  

2022. július 02. 16:50
null
Csisztu Zsuzsa
Csisztu Zsuzsa

Párizsi alapítás 98 éve magyar taggal

A 19. FINA-világbajokság egyik díszvendége volt a neves olasz újságíró, a híres La Gazetta dello Sport publicistája, aki hosszú évek óta fogja össze az öt kontinens több, mint tízezer sportújságíróját számláló patinás, globális szervezetet, az AIPS-t.

A sajtó hatalmi ági státuszáról manapság már nem érdemes vitát nyitni, a 98 évvel ezelőtt ezen a napon, a Párizsban alapított nemzetközi szerveződés, az akkori sportzsurnalisztákat összefogó AIPS, a szakmát képviselő legnagyobb és az összes nemzetközi sportszövetség, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert szervezet, amelynek véleményformáló ereje felbecsülhetetlen.

A képen: Az AIPS 1924-es párizsi alapítása. Fotó: AIPS archívum
A képen: Az AIPS 1924-es párizsi alapítása. Fotó: AIPS archívum

„Július 2. nagyon fontos nap a szakma számára. Amikor néhány bátor és a sportot szerető ember 1924-ben úgy döntött, hogy létrehozza ezt a szervezetet, történelmi tettet hajtott végre” – emlékszik a kezdetekre Gianni Merlo. Torsten Tegner Svédországból, a francia Franz Reichel - az első AIPS-elnök egyben -, Victor Boin Belgiumból, Andrej Sekura Csehszlovákiából és Henry Pozzi Franciaországból mind ott voltak az alapításnál, csakúgy, mint a magyar Vadas Gyula is, aki alig négy évvel később, 1928-tól már alelnöke volt a szervezetnek. Azóta számos kitűnő magyar sportújságíró töltött be fontos feladatot a szervezet vezetőségében, a teljesség igénye nélkül például Mamusich Mihály,  Boskovics Jenő, Szombathy István, Gyulai István, vagy épp jelenleg Szöllősi György és Csisztu Zsuzsa.

„Az első alakuló ülést egy bokszring kellős közepén hozták össze a fenti urak, ami igencsak szimbólikus”- üzente mai beszédében Gianni Merlo.

„Mi is pofonok elviselésére és harcra vagyunk kényszerítve: harcolnunk kell függetlenségünk és munkahelyeink megmentéséért, amelyek jelenleg nagy veszélyben vannak. Az elmúlt 70 év talán legrosszabb időszakát éljük, mert a koronavírus-járvány után Európába, de a világ más részeire is beköszöntött a háború”- említi beszédében az elnök.

A képen: Gianni Merlo az AIPS e4lnöke és Gianni Infantino a FIFA elnöke Budapesten, a 83. AIPS-kongresszuson. Fotó: Cseh Péter/MSÚSZ
A képen: Gianni Merlo az AIPS e4lnöke és Gianni Infantino a FIFA elnöke Budapesten, a 83. AIPS-kongresszuson. Fotó: Cseh Péter/MSÚSZ

„Ukrajna orosz inváziója új helyzetet teremtett, ami akár kirobbanthatja a harmadik világháborút. Őszintén remélem persze, hogy nem így lesz, de nagy a veszély, ezért egységesen és együttesen kell tennünk a békéért” – üzente az elnök. Jelenleg már most segít a szervezet olyan embereknek, akik Afganisztánból egészen elképesztő körülmények közül menekültek ki, de napi szintű a veszély, hogy újságíró létükre, ha rájuk találnak, akkor megölhetik őket a tálibok. Ukrán kollégáinknak és más nehézségek között dolgozó újságíróknak is szeretnénk segíteni és mindent megteszünk a bajbajutottakért.

„Úgy gondolom, hogy AIPS-nek a béke üzenetét kell küldenie, de a béke megteremtéséért folytatott küzdelem üzenetét is. Mert a mi szakmánkban képtelenség ölbe tett kézzel ülni és nem csinálni semmit”

– mondja az olasz elnök. „Cselekednünk kell, meg kell védenünk a szabadságunkat, meg kell védenünk a függetlenségünket, meg kell védenünk az emberi jogokat is, amelyek mindenhol, még a mi hazánkban is olykor veszélyben vannak.

Sajnos a mostani világunk nem olyan, mint a Covid idején: a háborúra nem létezik védőoltás, nincs egyetlen oltóanyag, amely képes lenne békét teremteni.

Az erőszak bennünk van, és képesnek kell lennünk arra, hogy ezt megfékezzük magunkban, és hiszem, hogy sportújságírókként mindezért globálisan igen sokat tehetünk”.

Gianni Merlo beszédét itt nézheti meg:

A nyitóképen: Gianni Merlo Novotny Zoltánnak adja át az AIP életműdíját 2020. februárjában, a Budapesten rendezett 83. AIPS-kongresszus és 2. AIPS Sport Media Award díjkiosztó gála keretében. Fotó: Cseh Péte/MSÚSZ

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
europész
2022. július 03. 00:09
Alma ellen nincs körte.Ez is egy ilyen okos mondás.
1Szkeptikus
2022. július 02. 21:48
Ez igaz, erre nincs védőoltás. Csak néhány közös vonás létezik: Sok a botcsinálta szakértő, aki már az elején tudja azt hogy mi a jó, és mi a rossz. Pedig az majd megválik. Egy jó dal szerint: Majd az idő megoldja. Nem leszek a bolondja. Senkinek a bolondja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!