Csoda Kölnben: 2-1-re nyert a MOL Fehérvár!

2022. augusztus 18. 22:46

Az Európa-konferencialigában a székesfehérváriak próbálják meg a lehetetlent, a csoportkörbe jutást. S az első mérkőzés után ez már nem is teljesíthetetlen küldetés!

2022. augusztus 18. 22:46
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Számunkra sosem felejthető: az 1. FC Köln utoljára 1983 őszén találkozott magyar csapattal, ekkor az Újpesti Dózsa remek teljesítménnyel, a hazai mérkőzést 3-1-re megnyerve (idegenben 4-2-re győztek a kölniek), idegenben rúgott több góllal ütötte el riválisát a továbbjutástól.

(Még ma is könnyes szemmel idézzük fel, ahogy Törő többször is hintába ültette Paul Steinert, a német válogatott hátvédjét, majd hajszálpontosan beívelt, Kiss Sanyinak pedig csak a hálóba kellett fejelni a labdát...)

Szomorú aktualitás:

Azt már előre tudni lehetett, hogy kis híján 40 év múlva, 2022 augusztusában félelmetes hangulat, sikerre éhes 45 ezer fanatikus szurkoló vár a mieinkre, hiszen a Köln jól rajtolt az idei bajnokságban, a Schalke legyőzése (3-1), és a Lipcse elleni idegenbeli pontszerzés (2-2) után, két forduló után a negyedik helyen áll, és kiemelt csapatként csak a playoff körben  kapcsolódott be az Európa-konferencialiga küzdelmeibe.

A majdnem telt ház előtt a fehérváriak megszeppenve kezdték a mérkőzést, és amitől tartottunk, sajnos bekövetkezett: a hazaiak már a 14. percben megszerezték a vezetést. Az osztrák Dejan Ljubisics remek passza után a kissé határozatlan Artem Sabanov nem tudott közbeavatkozni, ráadásul a Vidi vadonatúj szerzeménye, a dán Kasper Larsern is elcsúszott, így az előző héten, a Leipzig ellen is eredményes kzönségkedvenc, Florian Dietz magabiztosan lőtt Kovács Dániel mellett a kapuba.

A fehérváriak azonban láthatóan nem omlottak össze, a 19. percben pedig jött a mérkőzés fordulópontja: a lendületesen kilépő Dárdai Palkót Julian Chabot még a tizenhatos előtt felvágta, és bár a védő láthatóan azt hitte, hogy csak sárga lapot kap majd, a portugál Tiago Martins teljesen jogosan állította ki a hazaiak játékosát, hiszen Dárdaival szemben egyértelműen nyilvánvaló gólhelyzetben történt a szabálytalanság.

és ezt ki is használta a MOL Fehérvár: egy támadás során először még egymást zavarta Funsho Bamgboye és Dárdai, de a következő attak már eredményesebbre sikeredett: Loic Nego remek beadására érkezett az ügyeletes gólzsák, a Gabala elleni két találkozón kétszer, a Petrocub elleni két meccsen háromszor eredményes Budu Zivzivadze, és bombagólt fejelt a léc alá. Egyenlített a MOL Fehérvár!

S ezzel még nem volt vége: szűk 10 perc múlva Rúben Pinto passzolt a grúz légióshoz, aki remekül tolta a labdát Dárdai Palkó elé, aki gondolt egyet, és bődületes bombát eresztett a rövid felső sarokba. Marvin Schwäbe kapus csak fölemelni tudta a kezét, de – a labda gyorsabb volt nála. 2-1-re "elhúzott" a Fehérvár, az első félidőben már nem változott az eredmény - készülőben az újabb kupacsoda?!

S persze, mondani sem kell: a Berlinben született, Bundesliga- és német utánpótlás-válogatott-múlttal rendelkező legidősebb Dárdai fiúnak is milyen elégtétel lehetett ez a találat. Sportszerű volt a jelenet: éppen a fentiek miatt Palkó nem ünnepelte látványosan a gólját.

A kép csalóka: a fehérváriak kétszer is átlőtték a kölni falat Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel
A kép csalóka: a fehérváriak kétszer is átlőtték a kölni falat Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Ahogy az várható volt, a második játékrészben nyomasztóvá vált a „kecskések” fölénye. Egyre-másra alakították ki a helyzeteket, de a „Vidi” derekasan állta a rohamokat, és ahogy ilyenkor lenni szokott, a szerencse sem kerülte el a mieinket.

A kölniek rúgtak kapufát (Linton Maina), kihagytak számtalan helyzetet, és azt is el kell ismerni: a hazai publikum lelkesedésén semmi sem múlt, végig szimpatikusan biztatták a kedvenceket.

Az események alakulását látva nem véletlen, hogy az 1. FC Köln szédületes figurája, Steffen Baumgart vezetőedző sem bírta mindig idegekkel (egy reklamálás után már a második játékrész elején sárga lapot kapott), ami nem is csoda, hiszen a Bundesliga negyedik helyezettje csupán csak „helyzetecskékig” jutott.

Jól jelzi a kölniek lelkiállapotát, hogy a 60. percben a hazaiak üdvöskéje, Jan Uwe Thielmann rendkívül idegesen fogadta lecserélését, Baumgart mester nem győzte őt nyugtatni.

A fehérváriak remekül lassították a játékot, ha kellett sárga lapokkal (Dárdai, Fiola, Zivzivadze, Hangya) is „hergelték” az ellenfelet, a közönséget, de jó volt látni, mennyire kézben tartották a mérkőzést, még akkor is, ha

Mindenesetre az tény: ez a győzelem a klub legszebb kupasikereit idézi.

Michael Boris vezetőedző remek taktikát dolgozott ki Fotó: molfehervarfc.hu
Michael Boris vezetőedző remek taktikát dolgozott ki Fotó: molfehervarfc.hu

S azt se feledjük: amióta csoportkörös küzdelmek zajlanak a nemzetközi kupaporondon, még egyszer sem fordult elő, hogy két magyar klubcsapat is képviselje a főtáblán a magyar labdarúgást. A playoff első köre után azonban minden esély megvan erre!  

Nyitókép Fehérvári öröm a köbön: Dárdai Pál a második gólt szerezte Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel               

 

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lynx
2022. szeptember 08. 21:23
Volt vér a portugál bíró pucájában, szépen megfogta a durvulást. Zivzivadze meg egy csoda, már Mezőkövesden is jó volt, most meg mint a legnagyobbak. A kis Dárdaiban meg benne van az apja meg a nagyapja tudásán kívül a tűz is. Láttunk két világklasszis gólt, egy ragyogóan játszó Vidit, meg egy nagymellénnyel kezdő impotens Kölnt. A jövő héten Sóstón felrobban majd a Stadion. Lehet ez a sokat szidott OTP liga erősebb a Bundesligánál? Mi van itt kérem?:)
foldizs
2022. augusztus 27. 10:09
Ilyen összehasonlításban egyre kínosabb a Felcsút 0 rúgott góllal történt kiesése :D
DonCiccio
2022. augusztus 27. 10:09
Ez tényleg csoda !!
renoman
2022. augusztus 27. 10:09
Tegnap is jó volt magyarnak lenni Fradi is és a Fehérvár is győzött! Élményszámba mentek a gólok, Dárdai Pali szenzációs gólt lőtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!