Narancssárga örömmámor: Verstappen hazai győzelmet aratott – lassan idén hátradőlhet

2022. szeptember 04. 18:17

Izgalommentesen indult a Holland Nagydíj és várható Verstappen-győzelmet hozott, de a végére azért akadt aggódnivaló. A Holland Nagydíj a harmadik olyan helyszín a versenynaptárban, ahol a Verstappen-rajongók uralják a lelátókat, kedvencük győzelme tökéletes vasárnapot varázsolt számukra.

2022. szeptember 04. 18:17
null

Tajthi Andrea, a racingline.hu szerzőjének írása a Mandiner sporton

Problémamentes rajt Hollandiában 

A Holland Nagydíj a harmadik olyan helyszín [a Red Bull Ring és Spa] mellett az idei Forma-1-es versenynaptárban, ahol a holland Verstappen-rajongók uralják a lelátókat.

Az élről a hazai kedvenc Verstappen indulhatott, mellőle pedig Leclerc. Mögöttük Sainz és Hamilton foglalt helyet a rajtrácson,

akiket Pérez és Russell követett. A felsoroltak közül a két Mercedes választott közepes keverékű Pirelliket kezdésnek, míg a Ferrarik és Red Bullok lágy gumikon várták a rajtot. Verstappen a 72 körös verseny rajtja után Leclerc elé húzódott, hogy megtartsa a vezető pozícióját, miközben Russellt megelőzte Norris.

A képen: A rajt után Verstappen máris elzárta a lehetőségeket a Ferrarik elől (Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool)
A képen: A rajt után Verstappen máris elzárta a lehetőségeket a Ferrarik elől (Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool)

A második körben Magnussen látványosan kiszaladt a pályáról, jól felverte a port, de vissza tudott térni a pályára, ám az utolsó helyre csúszott le ezzel.

Szokásos Ferrari baki

A mezőny elején haladók közül Sainz érkezett először a boxba kerékcserére, a 15. körben. Azonban nagyon sokáig bíbelődtek a bal hátsó kerekével, mert az nem volt időben odakészítve, így sok időt veszített. Ráadásul a ferrarisok a káoszban olyan helyre dobták le a kerékkulcsot, hogy a mögöttük kerékcserét végző Pérez kénytelen volt áthajtani rajta, miután végzett. Sainz a 11. helyre esett vissza. A 18. körben Leclerc is cserélt, ebben az esetben nem volt probléma a Ferrarinál. A monacói a 4. helyen folytatta a versenyt.Ezt követően Verstappen is meglátogatta a boxutcát, így az élre ideiglenesen a két Mercedes került.

A 28. körben Verstappen egy leggyorsabb kört futva megelőzte Russellt, aki ekkor még nem volt kint kerékcserén.

A Mercedesek közül előbb Hamilton érkezett cserére, a 30. Körben, és az 5. helyre tért vissza Sainz elé, Verstappen pedig ismét az élre állt. A 37. körben Vettel jött ki a boxból, lekörözöttként, közvetlenül az egymással csatázó Hamilton és Pérez elé, feltartva ezzel őket.

A képen: Hamilton a verseny végén már nem tudott lépést tartani az élmenőkkel (Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)
A képen: Hamilton a verseny végén már nem tudott lépést tartani az élmenőkkel (Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)

Kavarodás Tsunoda körül

A 44. körben a boxból kifelé tartva Tsunda megállt, de azt mondta neki a csapat, hogy minden rendben van az autójával, mehet tovább. Tsunoda látványosan nem értett ezzel egyet, így később visszatért a boxba. A csapattagok a japán versenyző biztonsági övét igazították meg és megvizsgálták a gumikat is, végül ismét kiindult a boxutcából, de pár méter után Tsunoda ismét jelezte, hogy valami nem stimmel, nem kapcsolt versenytempóra. Végül a csapat arra kérte, álljon félre.

Emiatt virtuális biztonsági autós fázis (VSC) következett, ami a két Mercedesnek és Verstappennek kedvezett,

ez idő alatt ejtették meg a következő kerékcseréjüket, így jóval kevesebb időt veszítettek. Ellenben a Ferrarisok ezen a cserén már korábban túlestek, így ők nem tudtak ebből profitálni. Ezek után Verstappen, Hamilton, Russell, Leclerc, Pérez sorrend szerint ment tovább a verseny.

Bottas megállt a pályán

Az 55. körben Bottas alatt állt meg az Alfa Romeo, ezért sárga zászlót lengettek. Sainz épp megelőzte Ocont, a csapat azt jelentette a spanyolnak, hogy mikor előzött, már belengették a zászlót, ekkor ugyebár tilos előzni, így szóltak a spanyolnak, hogy vissza kell engednie maga elé Ocont. A felvételeken azonban tisztán látható volt, hogy addigra már megtörtént az előzés, így nem kell végül helyet cserélniük. Közben érkezett a safety car, Verstappen pedig az első helyről ismét kiállt kereket cserélni, és a harmadik helyre, a két Mercedes mögé tért vissza. Így az élen Hamilton állt.

Sainz is kihasználta az esetet és kereket cserélt, de mikor kiengedték,

a sarkában termett Alonso és kis híján összeütköztek. Az esetért később 5 pásodperces büntetést kapott a ferraris.

Russell szintén a boxutcába látogatott, ő maga kérte a kerékcserét. 

A képen: Russell jól gondolkodott és a második helyre kormányozta be a Merecdest (Fotó: Wolfgang Wilhelm for Mercedes-Benz AG)
A képen: Russell jól gondolkodott és a második helyre kormányozta be a Merecdest (Fotó: Wolfgang Wilhelm for Mercedes-Benz AG)

A 60. kör végén távozott a biztonsági autó, ekkor Hamilton, Verstappen, Russell, Leclerc, Pérez, Sainz volt a sorrend. Az első kanyarban azonban Verstappen egészen könnyedén szerezte vissza az első helyet a hétszeres világbajnoktól.

Hamilton nem cserélt kereket a biztonsági autós fázis alatt, használt, közepes keverékű gumikon haladt, így a friss lágy Pirelliken versenyző csapattársa, Russell is megelőzte. Majd így tett Leclerc is.

Verstappen lassan hátradőlhet idén

A futamot végül az Orange Army legnagyobb örömére Verstappen nyerte.
A képen: A holland rajongók számára nem is alkaulhatott volna jobban a versen (Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool)
A képen: A holland rajongók számára nem is alkaulhatott volna jobban a versen (Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool)

Russell a második helyre futtatta be a Mercedest, míg a harmadik helyet Leclerc szerezte meg.

Végeredmény:

#

Versenyző

Csapat

Lemaradás

1

Max Verstappen

Red Bull Racing

 

2

George Russell

Mercedes

4.071

3

Charles Leclerc

Ferrari

10.929

4

Lewis Hamilton

Mercedes

13.016

5

Sergio Perez

Red Bull Racing

18.168

6

Fernando Alonso

Alpine

18.754

7

Lando Norris

McLaren

19.306

8

Carlos Sainz

Ferrari

20.916

9

Esteban Ocon

Alpine

21.117

10

Lance Stroll

Aston Martin

22.459

11

Pierre Gasly

AlphaTauri

27.009

12

Alex Albon

Williams

30.390

13

Mick Schumacher

Haas

32.995

14

Sebastian Vettel

Aston Martin

36.007

15

Kevin Magnussen

Haas

36.869

16

Zhou Guanyu

Alfa Romeo

37.320

17

Daniel Ricciardo

McLaren

37.764

18

Nicholas Latifi

Williams

 

 

Valtteri Bottas

Alfa Romeo

 

 

Yuki Tsunoda

AlphaTauri

 

 

A pontverseny állása (top 6):

 

#

Versenyző

Pontok

1.

Max Verstappen

310

2.

Charles Leclerc

201

3.

Sergio Perez

201

5.

Carlos Sainz

175

6.

Lewis Hamilton

158

 

A nyitóképen: Verstappen önfeledten ünnepel, lassan hátra is dőlhet (Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trombitás Keresztély
2022. szeptember 08. 23:05
Még egy sportág, ahol Putrisztán labdába sem rúghat.
saad630
2022. szeptember 05. 19:17
https://shoppingbous.blogspot.com/2022/09/funny-shirts-for-men.html
saad630
2022. szeptember 05. 19:16
https://www.amazon.com/Orange-Jokes-Juice-Funny-Sayings/dp/B0B2M4SJFK
Kormánypárti1
2022. szeptember 05. 12:39
És ki nem szarja le? Mi ez? Manblikker?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!