Méregdrága órában vigasztalta Macron a csalódott Mbappét

2022. december 19. 19:49

A francia elnök egy olyan Bell & Ross órát viselt a világbajnokság döntőjén, mely kereskedelmi forgalomban nem is kapható.

2022. december 19. 19:49
null

Lakatos Zsolt óraszekértő a TikTok-oldalán próbálta megválaszolni a többek által feltett kérdést: milyen órában volt Emmanuel Macron francia elnök a vasárnap esti katari világbajnokság döntőjén. Lakatos szerint a politikus a harmincéves múltra visszatekintő francia óragyár, a Bell & Ross egyik termékét hordta csuklóján

A látottak alapján a szakértő szerint Macronon a BR V1-92-es típusú óra van, melynek kereskedelmi ára 800 ezer forintnyi euróba kerül. Ugyanakkor Lakatos úgy fogalmazott, hogy az elnök csuklóján lévő eszköz esetében van egy kis trükk, ugyanis ez nem egy hagyományos fajtája a BR V1-92-nek. Állítása szerint a cég szerződésben áll több francia minisztériummal is, számukra egyedi logós órákat készítenek. 

– fogalmazott a szakértő, aki szerint a nem military kiadásnak kétezer euró körül van az ára, ennek a verziónak az ára azonban nem ismert, ugyanis nem nyilvánosak a szerződések.

@beszeljunkorakrol Válasz @nokedliszaggato84 részére Emanuel Macron órája amiben Kylian Mbappét vígasztalta az Argentín-Francia foci világbajnokság után. #órák #karóra #emanuelmacron #kylianmbappe #bellandross #hírességekórái ♬ My Heart Will Go On (Titanic) - Maliheh Saeedi & Faraz Taali

Nyitókép: Adrian DENNIS / AFP

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2022. december 20. 18:51
Tudod, vannak nevek, amiket egy szinten felül kell ismerje az ember. Nem kell fizikusnak lenni, hogy ismerd Einstein nevét és sorolhatnám. A felsorolásod pedig azért sántít, mert, ha tényleg csak egy elemző valaki és nézi a kialakult tehetős gazdasági szereplők névsorát, nem tud elvonatkoztatni attól, hogy 90 után az állami apparátus a KISZ vagyontól kezdve a szakszervezeti vagyonon át, olyan gazdasági előnyre tett szert, mindenfajta érdem nélkül, ami a jobboldalnak nem adatott meg! És most te azzal jössz, hogy a jobboldal építi a saját gazdasági hátterét! Már nincs KISZ és pártvagyon, azt ellopta a baloldal! Mit tud csinálni? Egy réteget ellát megrendelésekkel. A rendeléseket elvégzik, a melósokat kifizetik. És a baloldal milliárdosai feltudnak mutatni valami teljesítményt....írod. Na ezt gondold át még egy kicsit!
Burmin
2022. december 20. 14:52
És milyen alsógatyeszben van ? Ezt is ki kéne nyomozni !
zuriktodor
2022. december 20. 14:46
Végigtapizta az összes negrót.
Lajoss
2022. december 20. 14:41
A kisMatolcsynak drágább van..:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!