Az utolsó negyedórában összeomlottunk: Svédország – Magyarország 37-28

2023. január 18. 22:09

Az Európa-bajnok svédek ellen a magyar válogatottnak nem lehetett más célja, mint a Portugália elleni fiaskó kijavítása. Sajnos nem sikerült. Sőt…

2023. január 18. 22:09
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Az már a találkozó előtt eldőlt: mivel a portugálok nagy meglepetésre csupán döntetlent játszottak a brazilokkal, máris elkezdődött a számtanóra a világbajnokságon. Ezek szerint, ha Svédország mindhárom középdöntőbeli mérkőzését megnyeri, viszont

A házigazdák a kezdő sípszó előtt úgy fogalmaztak: számukra a magyarok elleni találkozóval kezdődik igazán a világbajnokság. Való igaz: a svédeknek Brazília (26-18), a Zöld-foki-szigetek (34-27), valamint Uruguay (47-12) ellen sem kellett megizzadniuk…

Egy gyors gólváltással kezdődött a mérkőzés (1-1), de jól tartottuk magunkat: hat és fél perc után csupán 4-3-ra vezetett a kontinensbajnok, az egyenlítés viszont elmaradt, hiszen a szélső Bóka Bendegúz kapufára bombázott egy ziccert.

A 10. percben azonban már 7-4 – Max Darj lövése után először vezetett három góllal Svédország.

A 11. percben felrémlett a Portugália elleni találkozó: első kiállításunk Sipos Adriáné. – szerencsére most csak 2 percre küldik le a játékvezetők… Emberhátrányban gólt kapunk, már 9-5 oda, de szépen talpra állunk: a 15. percben két gólra csökkentjük a hátrányunkat (9-7). Ami üdvözítő: Lékai Máté ezúttal magabiztosan értékesített egy büntetőt…

Nem sokáig tart az idilli állapot, hiszen a 17. percben (Albin Lagergen lövése után) már 12-8-ra vezet riválisunk.

Hiába telt el 5 perc, a 22. percben sem csökkent a különbség (14-10) – de legalább nem is nő…

A 25. percben Rosta Miklós beállósgóljával 16-13-ra feljövünk, könyörgünk egyetlen svéd támadást védekezzünk már ki!

A 27. percben a delegátus valamit észrevesz (meghall?) a magyar kispadnál, a renitens Chema Rodriguez kap sárga lapot – senki nem érti, miért… Mindenestre ugyanezzel a lendülettel a svéd kapitány kikéri az első idejét…

De legalább kivédekezünk egy hazai támadást, ráadásul hétmétereshez jutunk, itt az idő a felzárkózásra, de Lékai Máté kihagyja az óriási lehetőséget. Az ellentámadásból Claar eredményes, így lesz 16-14 helyett 17-13. A fenébe!

A következő svéd támadást hárítjuk, a miénk végén újra büntető, már oda sem merünk nézni, de Rosta Miklósnak ezúttal is a helyén van a szíve, 17-14-re feljövünk, a félidő végén azonban újra Felix Claar büntet. Az első 30 perc végén 18-14-re vezet Svédország, sokkal jobban játszunk, mint Portugália ellen (nem nehéz…), de a visszatérést követően az Izland elleni teljesítményre lesz szükség a bravúrhoz…

SZÜNET UTÁN

Rögtön egy szigorú magyar kiállítással kezdődik a második játékrész (Bánhidi Bence sem érti), Albin Lagergen egyből büntet (19-14).

Nem sokkal később Székely Márton hetest véd, a visszatérő Bánhidi Bence Lékai passzát értékesíti, így szerencsére nem hagyjuk, hogy ellépjen Svédország (21-18). Sőt, Székely újabb védése után mínusz kettőre jöhetünk fel, ám a rutinos Andreas Palicka előbb Lékai Máté és Ancsin lövését is hárítja – a Paris SG sztárja valósággal megbabonázza a mieinket, nem véletlen, hogy Svédország lép el a holtpontról, a 41. percben már 24-19-re vezetnek.

Jellemző kép: a svédek világklasszis kapusa, Andreas Palicka vigasztalja Szöllősi Szabolcsot Fotó: MTI/Kovács Tamás
Jellemző kép: a svédek világklasszis kapusa, Andreas Palicka vigasztalja Szöllősi Szabolcsot Fotó: MTI/Kovács Tamás

Negyedórával a vége előtt 27-23-ra vezet ellenfelünk, a mieink legjobbja ezekben a percekben Bóka Bendegúz – vajon lesz-e egy olyan huszáros hajránk, mint amit Izland ellen láthattunk? Mindenesetre a magyar kapuban Székely Márton helyett újra Mikler Roland áll, aki rögtön röpül, és egy svéd ziccert hárít. De sajnos Ilics Zoran lövését Palicka is védi, végül a nagy helyzetünk után Wanne már a hetedik gólját szerzi – majd Lagergen is eredményes. Volt esélyünk háromra feljönni, de pislantottunk egyet, és máris héttel megy az ellenfél (30-23). Chema Rodriguez az első idejét kéri ki - vajon miért csak most?

A rövidke szünet sajnos minket zavar meg jobban, az Európa-bajnok lerohan minket, az 52. percben már 33-24, az embernek az az érzése, mintha

Négy és fél perccel a vége előtt legalább törlés miatt áll a játék, de most már tíz van közte (36-26), készülhetünk a Brazília és a Zöld-foki-szigetek elleni találkozókra – és közben izgulhatunk, hogy a házigazdák a hátralévő két mérkőzésüket is megnyerjék a középdöntőben.

A szakmai stábnak muszáj lesz valamit kitalálnia! Fotó: MKSZ/Kovács Anikó
A szakmai stábnak muszáj lesz valamit kitalálnia! Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Közben véget ér a meccs, 37-28-ra kaptunk ki, örök tanulság: egy meccs nem 45 percig tart…

Pénteken 18 órakor muszáj elkezdeni a győzelmi hadjáratot, ekkor tehát Brazília következik, majd vasárnap 14.45-kor a Zöld-foki-szigetek ellen is csak a 2 pont lehet a cél!

Nyitókép Bedaráltak minket... Fotó: MTI/Kovács Tamás 

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2023. január 20. 04:17
De még ha lennének is tehetségek, az elbaszott tao rendszerrel kispadoztatják őket. Edzésen senkiből nem lett klasszisjátékos. Túl sok a pénz a sportban. Stadionjaink, csarnokaink készen vannak, épp elég azokat fenntartani.
Korn
2023. január 20. 04:09
Nem is értem, hogy mit várunk egy olyan válogatottól, ahol egy Ancsin vagy Bodó az átlövő és Lékai az irányító. A többiek is max közepes játékosok. Kevesek vagyunk. Utoljára Élesék voltak világklasszisok.
Draco Paladin
2023. január 20. 04:09
Beérett a fideesz sportpolitikája.
brekker
2023. január 20. 04:06
Az akadémista rendszer teljes csőd úgy a kézilabdában, mint a fociban. A kedvezményezettek mindent megkapnak, más nem kerülhet közéjük. Tömegsport nincs, játékosalap nincs, verseny nincs. Kalóriabevitel és testsúlykilogram, endékásport, vígasztalan gyötrődés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!