A Manchester United taktikájával okozhatnak bombameglepetést a lilák? Ki nyeri a Fradi–Újpest derbit? SZAVAZZON ÖN IS!

2023. február 03. 16:28

A hétvégi NB I-es forduló leginkább várt mérkőzése a Ferencváros és az Újpest összecsapása lesz. A Mandinernek a két klub egykori klasszisai latolgatják az esélyeket, és felelevenítik a számunkra legemlékezetesebb derbiket.

2023. február 03. 16:28
null
Vámos Tamás

Nagy László

az Újpesti Dózsa olimpiai bajnok középpályása

Heten, nyolcan támadni, heten, nyolcan védekezni?

Bízom bene, hogy egy nagyon jó, hangulatos mérkőzést látunk majd, hiszen a derbi mindig derbi – bárhol is álljon a két csapat a tabellán. Az Újpest szempontjából biztató, hogy győzelemmel kezdtük a tavaszt, de persze, így is a Fradi az egyértelmű esélyes. Csak egy masszív, pontos, egymást kisegítő védekezéssel lehetünk eredményesek, de nem szabad sündisznóállásba vonulnunk, mert az önveszélyes taktika lenne, gyors kontratámadásokat is kell majd vezetnünk. A Manchester United legendás menedzsere, Sir Alex Ferguson mondta egyszer: „akkor igazán jó egy csapat, ha heten-nyolcan védekeznek, és heten, nyolcan támadnak”. Erre a mai Újpest még nehezen képes, éppen ezért már egy döntetlen elérése is nagyszerű eredmény lenne!

Sebők Vilmos

az Újpest FC korábbi válogatott védője

Az egyetlen esély: a Fradi még nincs csúcsformában...

Sajnos a derbi évek óta nem nevezhető rangadónak köszönhetően annak, hogy

a Fradinak nagyon komoly jelene, és úgy néz ki, nagyon komoly jövője van. Az Újpest ezzel szemben évek óta csak vegetál.

A jelenlegi költségvetésünkkel annak is örülnünk kell, hogy évről évre sikerül meghosszabbítani az NB I-es tagságunkat. A paksi és a zalaegerszegi győzelme ellenére a Fradi még láthatóan nincs csúcsformában, éppen ezért abban mindenképpen reménykedhetünk, hogy szorosabb eredmény születik, mint legutóbb… Legyen egy igazi rangadó, mert ennek mindenki örülne – klubhovatartozás nélkül… Számomra a legemlékezetesebb derbi egyértelműen az 1998 tavaszán lejátszott mérkőzés volt. Az én tizenegyesgólommal szereztünk vezetést, 1-1 lett a végeredmény, amely számunkra egy győzelemmel felérő döntetlen volt. Hiszen e pontszerzéssel - három fordulóval a vége előtt – sikerült megőrizni a 6 pontos előnyünket, amely gyakorlatilag azt jelentette, hogy megnyertük a bajnokságot…

Lesz-e újpesti gólöröm a Groupama Arénában? Fotó: MTI/Illyés Tibor
Lesz-e újpesti gólöröm a Groupama Arénában? Fotó: MTI/Illyés Tibor

Szűcs Lajos

a Ferencváros és az Újpest korábbi válogatott kapusa

Az Újpest nem tudja felvenni a versenyt a Fradival, és ennek különösen örülök

Ez a párosítás mindig a magyar élvonal slágermérkőzésének számít. Egyértelmű, hogy a jelenlegi Újpest játékban nem tudja felvenni a versenyt a Fradival, amelynek ferencvárosi érzelmű emberként különösen örülök. Bízom benne, hogy - különösen a Vasas elleni döntetlen után – ezt a meccset magabiztosan hozza a csapat, és megszerzi a három pontot. Számomra a legemlékezetesebb derbi egy 2000 őszén lejátszott rangadó volt, amelyet Dragóner Attila fejes góljával 1-0-ra nyertünk meg. Ilyen arányban sosem egyszerű győzni, és azért is volt különösen értékes ez a diadal, mert egy rendkívül színvonalas találkozó volt. Helyzetek adódtak itt is, ott is, és ez a bravúrgyőzelem is kellett ahhoz, hogy a szezon végén a mi nyakunkba akasszák az aranyérmet, Azt se feledjük: az akkori rivális teljesen más színvonalat képviselt, mint a mai Újpest…  

Wukovics László

a Ferencváros és az Újpest korábbi válogatott támadója

Aczél Zoltán az öltözőig kergetett...

A Fradi most nagyon kiemelkedik a mezőnyből, de a derbi termélszetesen mindig speciális meccs. Nagyon nagy fordulatnak kéne bekövetkeznie ahhoz, hgoy ne a Ferencváros szerezze meg a három pontot. Azért is ilyen erős a bajnokcsapat, mert az anyagi lehetőségei miatt más polcról, jobb képességű futballistákat tudnak szerződtetni, mint a vetélytársak. Az én helyzetem azért is speciális, mert hat évet az Üllői úton, két évet a Megyeri úton töltöttem, de a Fradi-szívemet sosem tagadtam meg. A zöld-fehérek játékosaként természetesen az 1992-es nagy menetelésre emlékszem, amelynek során az Újpestet 3-2-re vertük az Üllői úton. Emlékszem,

Emlékszem, a vendégek válogatott védője, Aczél Zoltán az öltözőig kergetett, de nem ért utol. Az Újpestbe 1995 nyarán igazoltam, és augusztusban a Fradi-stadionban került sor a derbire. 3-0-ra nyertünk, és profi játékosként két gólt rúgtam szeretett csapatomnak. Hiába nem ünnepeltettem magam, a lefújás után minden voltam, csak rendes ember nem…

Nyitókép A Mmaee fivérek a vasárnapi derbinek is a kulcsfigurái lehetnek Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2023. február 07. 14:39
Valamikor ez kérdés volt, ma EZ nem kérdés, osztálynyi különbség van a két csapat között!
Temeráf
2023. február 07. 14:38
Gyerek korom óta fradista vagyok! Kár,hogy nincs egy erős újpest,jobb lenne velük harcolni a bajnoki címért mint egy kte , kisvárda ellen!
files32
2023. február 07. 14:38
Fucsovics jól kikapott
zakar zoltán béla
2023. február 07. 14:38
Nem érdekel! Magyar csapatokat akarok látni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!