„A négy vereség legalább felébreszti a játékosokat, és kirángatja őket a komfortzónájukból – Fradi-legendák a Mandinernek

2023. március 21. 17:05

Mi történt a Ferencvárossal? Az utolsó négy tétmérkőzés egyaránt vereséggel zárult, ráadásul a korábban oroszlánbarlangként elkönyvelt Groupama Arénában sem félelmetes a bajnokcsapat: öt bajnokin mindössze 6 pontot kapartak össze Vécseiék. A korábbi 16 pontos előny nyolcpontosra apadt, a Mandiner Fradi-legendákkal elemzi a visszaesés okait.

2023. március 21. 17:05
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

A Ferencváros nagyon gyenge formát mutat tavasszal, a csapat zsinórban négy tétmérkőzésen szenvedett vereséget, ezzel a bajnokságban korábban 16 pontos előnye a felére csökkent. Még nagyobb problémának tűnik, hogy az európa Ligából a nyolcaddöntőig jutó együttesnek hazai pályán, a Groupama Arénában sem igazán megy a játék az utóbbi időben. A legutóbbi öt bajnoki mérkőzésen mindössze 6 pontot sikerült szerezniük. A Mandiner megkeresésére a Fradi korábbi legendás játékosai mondták el véleményüket visszaesés okairól. 

Hajdu Attila, a Ferencváros korábbi válogatott kapusa, BL-résztvevő: „Sokkal több volt a Leverkusen elleni két meccsben”

Nyilvánvaló, hogy az utóbbi napokban a Fradi-játékosok arra a két mérkőzésre koncentráltak leginkább, amely kapcsán szinte az egész ország megmozdult. Ez azzal is járt, hogy nem annyira a bajnoki meccsekre összpontosítottak, amihez nyilván az is hozzájárult, hogy szinte behozhatatlan előnnyel vezetett a csapat. Kár volt a Leverkusen elleni vereségekért, mai napig fenntartom, hogy sokkal több volt e két meccsben.

Sajnos azonban a Fradi nem megnehezítette, hanem megkönnyítette a német csapat dolgát. Mindkét mérkőzésen már az elején gólt kaptunk, valamint az összes lehetőséget elpuskáztuk; ráadásul a Bayer menetközben, a Bundesligában még a Werder Brement és a Bayern Münchent is megverte.

E sűrű tavaszt nem tudták fejben rendbe rakni az FTC játékosai, és nyilván a Fradi ellen mindegyik NB I-es rivális is felszívta magát. Nagyon fontos tényező:

Ehhez viszont élesnek és koncentráltnak kell lenni – az utóbbi pár hétben leginkább ez hiányzott a Fradi játékosaiból…  

Lisztes Krisztián, a Ferencváros korábbi válogatott középpályása, BL-résztvevő: „Nincs vészhelyzet, venni kell egy nagy levegőt, és felállni”

A visszaesés fő okát leginkább abban látom, hogy túlságosan a Bayer Leverkusen elleni Európa Liga-mérkőzésekre koncentráltak a játékosok, és eközben mentálisan és fizikálisan is elfáradt a csapat. Nincs vészhelyzet, kell venni egy nagy levegőt, elszámolni tízig (vagy inkább kilencig), felállni, és tovább dolgozni.

Minden csapat életében előfordulnak hullámvölgyek, ilyenkor az átlagosnál több negatív hatás is éri a játékosokat.

és rövid időn belül kiegyenesedik a Fradi. Annak hogy a 16 pontos előny a felére apadt, az is az oka, hogy a Kecskemét nagyon stabilan gyűjtögeti a pontokat, de a nyolcpontos különbség azért megmarad.

Mindenesetre a válogatott szünet kifejezetten jól jött az FTC-nek, azzal együtt, hogy sok válogatott játékosa is van, hiszen már a környezetváltozás is hozzájárulhat a mentális és fizikális feltöltődéshez. 

A Bayer Leverkusen térdre kényszerítette a Ferencvárost (Kép: Mandiner/Trenka Attila)
A Bayer Leverkusen térdre kényszerítette a Ferencvárost (Kép: Mandiner/Trenka Attila)

Nyilas Elek a Ferencváros korábbi válogatott középpályása, BL-résztvevő: „A kiemelkedő eredményekhez hihetetlen erőfeszítésekre van szükség”

Egy éven keresztül nehéz tartani a csúcsformát, a visszaesés tehát valahol egy természetes folyamat. Egy hosszú, több frontos menetelés során várható, hogy közben jön egy hullámvölgy, hiszen a kiemelkedő eredményekhez hihetetlen erőfeszítésekre van szükség.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy két korábbi kulcsjátékos, Aissa Laidouni és Franck Boli is távozott, ráadásul öt stabil kezdő is megsérült. A futballistáknak nem is fizikálisan, hanem elsősorban fejben kell feldolgozniuk a történteket. Jól jön a válogatott mérkőzések miatti kéthetes szünet, bár elég sok Fradi-játékos pályára lép hazája csapatában is. Mégis: más impulzusok érik őket, és a környezetváltozás is sokat segít. De történt, ami történt, a bajnokságot a Ferencvárosnak simán meg kell nyernie!

Vincze Ottó a Ferencváros korábbi válogatott középpályása, BL-résztvevő: „Kifejezetten örülök, hogy a 16 pontos előny nyolcra csökkent”

Nem érzek különösebben nagy gondot, annyi történt, hogy valóban egy kisebb hullámvölgybe került a csapat.  Ez azzal is magyarázható, hogy a fókusz – érthetően – a két Európa Liga-nyolcaddöntőre irányult, melyeken már nem lehetett úgy taktikázni, mint a csoportmérkőzéseken. A kinti meccs nem sikerült, ráadásul kimaradt Zachariassen két nagy helyzete, és a visszavágón is csak a kapufákig jutottunk. Nyilván ezt nehéz feldolgozni. Valóban sok volt a sérült, jöttek új játékosok is, ezáltal kicsit felhígult a keret. Tegyük hozzá:

Biztos vagyok benne, hogy a Fradi kievickél ebből a hullámvölgyből, annak pedig kifejezetten örülök, hogy a 16 pontos előny nyolcra csökkent, hiszen a négy vereség legalább felébreszti az játékosokat, és kirángatja őket a komfortzónájukból.  Mindez azért is fordulhatott elő, hiszen mindegyik NB I-es rivális felszívja magát a Fradi ellen, nekik ezek a nagybetűs „MECCSEK”, pláne, hogy a csapat most nincs topformában. De biztos vagyok benne, hogy a hátralévő mérkőzésekre összeáll az együttes; a keret minden tagja játszhat, és a sérültek is fokozatosan meggyógyulnak.

„Ünnepelni kell a Fradit, hogy eljutott idáig" - Dénes Tamás a Mandinernek

Milyen teljesítményt nyújtott a Fradi az EL-szezonban? Reális lett volna a továbbjutás? Jó-e a magyar focinak az, hogy a Ferencváros ennyi pénzt keres? Megnyeri-e a jelenleg rossz formában lévő csapat a bajnokságot? Miért nincs több magyar labdarúgó a Freadi kezdőjében? Erről, és még sok egyébről beszélgettünk a Szepesi-díjas sportújságíróval.

Nyitókép: A Fradi elhasalt a Leverkusen elleni mérkőzéseken Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rugovics tibusz
2023. március 21. 20:10
Remélem, meglesz az ötödik is.
Sorted87
2023. március 21. 19:15
Még fradi legendák, beszarok... :D Mi az anyátoknak kell isteníteni egy olyan "csapatot" ami egy raklap szart sem ér? :D elhiszem hogy a törpe cigány kedvence de akkor is, nem érzitek mennyire szánalmasak vagytok? Mondjuk az a baj hogy tudom a választ. Nem :D
Jurajur
2023. március 21. 19:11
Ez miért ér meg egy cikket?
zakar zoltán béla
2023. március 21. 19:05
Hajrá Paks, KTE!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!