„Nem engedem bántani Katinkát!”  – Wladár Sándor az úszóbajnokot ért támadásokról a Mandinernek

2023. március 30. 17:24

Inkább örüljünk együtt a várandós Hosszú Katinkával, mintsem lépten-nyomon kritizáljuk! – mondta az olimpiai bajnokot ért támadásokra reagálva lapunknak az úszószövetség elnöke, akivel a sportoló jövőjéről is beszélgettünk.

2023. március 30. 17:24
null
Csisztu Zsuzsa

Hosszú Katinka várandóssága kritikáktól sem mentes

Amint arról korábban a Mandiner elsőként, biztos forrásokra hivatkozva beszámolt, valóban anyai örömök elé néz a háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka. Mindezt a közösségi médián keresztül maga az érintett is megerősítette, és férjével, Gelencsér Mátéval közös örömüket azóta több bejegyzéssel is kifejezte, például jelenlegi amerikai utazása alatt.

A túlnyomó többségében pozitív és a bajnoknőt dicsérő és vele együtt örvendő bejegyzések közé azért

Akadt, aki a bajnoknő növekvő pocakját és annak – ahogy a bejegyző fogalmazott – mutogatását vette a szájára, volt, aki a még fizikailag mindig aktív várandós Katinka „felelőtlenségéről” beszélt, mondván súlyzózni, vagy egyéb módon az edzőtermi munkát folytatni roppant veszélyes lehet a babára.

A Mandiner a korábban jókívánságait már publikáló Magyar Úszó Szövetség elnökét, Wladár Sándort kérdezte mindezekről:

Gondoljunk csak bele, évente nyolcvannyolcezer kisbaba születik Magyarországon! Inkább ünnepeljük azokat a nőket, akik boldogan vállalják a várandósság édes, de olykor nehéz terheit, s örüljünk, hogy bővül a magyar úszócsalád is.” – válaszolta megkeresésünkre az elnök. 

„Azt sem árt, ha tudomásul vesszük, hogy

mert senki nem lát bele mélységében a másik életébe. Szerintem bízzuk ezt is Katinkára, mégis ő ismeri a testét, a fizikumát a legjobban, és kívánjuk neki a legjobbakat ezekre a csodálatos, várakozásokkal teli hónapokra” – tett egyértelmű pontot a kritikák végére az elnök.

Visszatér-e a versenyzéshez Hosszú Katinka?

A Mandiner természetesen az anyai örömök előtt álló és még mindig remek formában lévő Hosszú Katinkáról és jövőbeni pályafutásáról, illetve a szövetség és a bajnoknő közötti jövőbeni tervekről, együttműködésről is kérdezte az elnököt, hiszen jogosan merülhet fel, hogy Katinka válogatott státusza, és az ezzel együtt járó szövetséget érintő anyagi terhek változnak-e a közeli jövőben. 

„Nem szeretnénk elébe menni semminek, ebben az időszakban a türelem az egyik legfontosabb erény, de annyit mondhatok, hogy a közeljövőben, Katinkáék magyarországi visszatérése után

és utána tudunk bővebben beszélni arról, hogy Katinka az édesanyai teendői mellett mikor és milyen formában látja a saját jövőjét az úszósporton belül” – összegzett Wladár Sándor. 

Nyitóképen: MTI/Illyés Tibor

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ma is bukik a Zorbán...
2023. március 31. 17:58
Katinkát köszönet illeti mindenért, amit a magyar spotban elért, megvalósított. A hülyék meg hadd beszéljenek hülységeket, ez egy szabad ország. Állampolgári jogon szabad benne hülyének lenni is.
bölcsbagoly
2023. március 31. 07:18
Wladárnak mindig ki kell állnia kéretlenül is, valamelyik ex-úszónő mellett? Nem emlékszem rá, hogy pl., kiállt volna Kenderesi szöuli meghurcolása ügyében, mellette! S mi van a titokzatos olimpikon úszó dopping vétségével? Megint a magyar WADA-sok szarkeverése, mint Kovács Ági esetében? Ami meg HK illeti, mi a fenére számít az elnök "úr" a jövőt illetően? Úszni nem fog, edzőként, sportvezetőként? Hát az általa szervezett úszó karaván csődje után, ez nem nem túl reményteljes!
avízazúr
2023. március 30. 20:05
Volt olyan is, hogy Nagy Tímea párbajtőrvívó két olimpiai arany között szült, mindezt nagyon szerényen és intelligensen csinálta végig, nem teregette ki a magánéletét, soha nem várt el privilégiumokat.
formaegy
2023. március 30. 18:23
"Gondoljunk csak bele, évente nyolcvannyolcezer kisbaba születik Magyarországon! Inkább ünnepeljük azokat a nőket, akik boldogan vállalják a várandósság édes, de olykor nehéz terheit, ..." Erről van szó! Gratulálunk mind a 80 ezer kismamának, és jó egészséget kívánunk!!!!!!!!!!!!!! Egy kis apró észrevétel. Éppen az ilyen nyilatkozatokkal érik el a nem kívánt kommenteket! Elmondták, hogy kismama. Mit kell ezt még ragozni? Mint írta, 80 ezer kismama örül annak, hogy gyermeket vár!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!