Két tizenegyes, 12 sárga, 2 piros lap - Tuchel és Lőw Zsolt sem úszta meg a kiállítást!

2023. április 20. 17:45

Volt futball is, de viharos jelenetekből sem volt hiány a Bayern München – Manchester City BL-negyeddöntőn. A fegyelmezetlen Thomas Tuchel továbbra sem hoz szerencsét a bajoroknak. Visszatekintő.

2023. április 20. 17:45
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Mint ismert, a két sztárklub párharcának első mérkőzése Erling Haaland mesterhármasától, valamint a lefújás után a Bayern München öltözőjében történt dulakodástól, a Leroy Sané és Sadio Mané között állítólag elcsattant pofontól és szidalmazástól volt hangos.

A hírek szerint

a francia származású, német válogatott támadó „fekete sz*rnak” titulálta csapattársát, aki erre úgy szájon vágta őt, hogy még vér is folyt az öltözőben,

a dulakodásnak a csapattársak vetettek véget, Mané pénzbüntetést kapott, a többit házon belül rendezte el a klub. Mindenesetre jelzésértékű volt: míg Sané a kezdőcsapatban, a szenegáli a kispadon kezdte a Manchester City elleni visszavágót, mely annak ellenére lüktető játékot, sok helyzetet és rengeteg eseményt hozott, hogy az első félidőben nem esett gól. 

Tuchel érthetetlen fegyelmezetlensége

A 18. percben még azon Bayern München-szimpatizánsok is áldhatták a VAR-t, akik eddig átkozták a videóbíró jelenlétét a mérkőzéseken. Történt ugyanis, hogy a kitörő Haalandot a lemaradó Dayotchancuelle Upemeacano nyilvánvaló gólhelyzetben, a tizenhatoson kívül gáncsolta, Clément Turpin játékvezető egyből ki is állította a francia védőt, ám a VAR-szobából jelezték: minimális lesállás előzte meg az esetet, így a piros lap visszavonva, és a Bayern jöhetett közvetett szabadrúgással.

Ezért is volt különösen váratlan, hogy az eredménytelenség miatt (hat tétmérkőzés, két győzelem, kiesés a Német Kupából) érthetően zaklatott állapotban lévő Thomas Tuchel miért tapsolta meg gúnyosan a sípost, aki ezért sárga lappal figyelmeztette a Bayern szakvezetőjét – mint ismert, ennek még később lesz jelentősége!

Thomas Tuchel nem bírt magával (Kép: MTI/AP Matthias Schrader)
Thomas Tuchel nem bírt magával (Kép: MTI/AP Matthias Schrader)

A 35. percben újra a finoman szólva sem élete meccsét játszó Upemecano volt a negatív főszereplő: Gündogan lövését ugyan hárította Sommer, de a védő előtte beleütött a labdába, Turpin jogosan ítélt tizenegyest, amelyet meglepetésre Haaland kapu fölé vágott (a norvég az előző 15 büntetőjét értékesítette, 2021 áprilisa után most hibázott először), nem véletlenül gondolhatták azt a bajor szurkolók, hogy ettől vérszemet kaphatnak a kedvenceik.

Pár napja még verekedtek, most pacsiztak...

Nem így történt.

Az 57. perben – kell-e említeni? – ismét Upemecano volt a negatív főszereplő, aki ezúttal Haaland és Kevin de Bruyne kényszerítőzésétől annyira megzavarodott, hogy elcsúszott, így

a City gólzsákja könnyedén értékesítette a helyzetét, megszerezve ezzel 35. BL-találatát, és elmondhatja magáról: egyedül végezte ki a Bayern Münchent.

Upamecano ezen a mérkőzésen sem bírt Haalanddal... (Kép: MTI/AP/Matthias Schrader)
Upamecano ezen a mérkőzésen sem bírt Haalanddal... (Kép: MTI/AP/Matthias Schrader)

A 64. percben igencsak pikáns cserére szánta el magát Tuchel (talán ezzel is jelezve, hogy a müncheni klub elsimította az ellentétet a két játékos között): Sané helyett Mané lépett pályára, a futballisták még egy apró pacsit is megengedtek maguknak…

Ezután a Manchester City láthatóan kiengedett, a játékosok elkezdték húzni az időt, a Bayern viszont a becsületgólért küzdött. Ez a 75. percben kis híján össze is jött: Coman beadása után az Edersonról kijövő labdát a csereként beállt Tel ugyan a kapuba továbbította, de kiderült: a szélső már lesről adta a „majdnem” gólpasszt.

De ami késett, nem múlt: a 81. percen ismét egy kezezés után ítélt büntetőt – némi videózás után – Turpin: Mané beadásába kapott bele Akanji, a tizenegyest Kimmich vágta a kapu közepébe.

A 86. percben egy eset után Tuchel ismét magából kivetkőzve kezdett el üvöltve reklamálni – magyar segítője, Lőw Zsolt sem tudta lefogni őt –

ezért a francia játékvezető második sárga lappal a lelátóra küldte a szakembert.

A találkozó hamarosan véget ért, ám a negyeddöntő végén, csattanóként még Lőw Zsolt is piros lapot kapott, nem véletlen, hogy Thomas Tuchel a lefújás után többek között azt nyilatkozta: „ez a találkozó jobb játékvezetést érdemelt volna”.

Szerintünk pedig a német mesternek inkább azon kéne elgondolkoznia: ezen a szinten hogy viselkedhet így egy európai topklub vezetőedzője azok után, hogy Clement Turpinnek ugyan akadtak vitatható ítéletei, de a döntő szituációkban rendre jó döntést hozott? Hiszen emlékezzünk csak: Tuchel még azután is sárga lapot érően, fegyelmezetlenül viselkedett, amikor a Bayern München számára abszolút kedvező ítéletet hozott a mérkőzés vezetőbírója (Upemecano visszavont kiállítása)…      

Nyitókép: Lőw Zsoltot (középen) is kiállították... MTI/AP/Matthias Schrader

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lynx
2023. április 20. 17:59
Volt már jobb napja is a francia bírónak. Így tv-n keresztül mintha a Citynek fütyült volna, bár látszott az is, hogy ez a zászló nem a münchenieknek áll.
hatvanas
2023. április 20. 17:56
Amúgy a 0-4-től függetlenül egy kiváló bíró, mindig örülök, ha ő a játékvezető. Tuchel pedig egy szarember, jókora jellemhibával. Nem sokáig lesz a bajorok kispadján. Akarom mondani: rohangál előtte.
Reszelő Aladár
2023. április 20. 17:48
A bíró arról marad nevezetes, hogy hogy ő vezette az angol-magyar 0-4-et. A többi lényegtelen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!