„Szoboszlaival remek párost alkotnánk a középpályán” – Kalmár Zsolt a Mandinernek

2023. április 17. 18:45

A 31-szeres válogatott középpályás egy mély hullámvölgy, többszöri súlyos sérülés után tért vissza, és lett újra vezéregyénisége a bajnoki címre törő Dunaszerdahelynek. A válogatottba való visszatérése is emlékezetesre sikeredett: Dzsudzsák Balázs novemberi búcsúmeccsén, Görögország ellen a hosszabbításban állt be, majd a ráadás utolsó percében, első labdaérintéséből győztes szabadrúgásgólt szerzett. Idén kezdő volt Észtország ellen, és pályára lépett a Bulgária elleni Eb-selejtezőn is.

2023. április 17. 18:45
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Kalmár Zsolt a tavaszi válogatott mérkőzések óta is őrzi remek formáját: gólokkal, gólpasszokkal segíti a DAC-ot a szlovák bajnokság rájátszásában, hogy végre aranyérmesek legyenek a nagy rivális Slovan előtt.     

Először is kezdjük az elmúlt időszak egyik legemlékezetesebb jelenetével: még tavaly novemberben, Görögország ellen győztes bombagóllal tértél vissza a magyar válogatottba

Nagyon örültem neki, hiszen a befektetett munka ismét meghozta a gyümölcsét, másrészt győzelemmel tudtuk igazán emlékezetessé tenni Dzsudzsák Balázs válogatottbeli búcsúját.

Egy korábbi ETO-legenda fedezte fel Kalmárt

Nem könnyű időszakon vagy túl, hiszen még a 2021 márciusában, az Andorra elleni vb-selejtezőn sérültél meg súlyosan, majd alig hogy felépültél, egy bokasérülést is összejött. Miként tudtad túltenni magad ezen az embert próbáló majdnem másfél éven?  

Valóban nem volt egyszerű időszak. Elsősorban óriási türelemre volt szükségem, és mentálisan kellett rendben raknom magam, ebben a családom is nagy segítségemre volt: a feleségem, a szüleim a legtöbb terhet levették a vállamról, így csak a gyógyulásra koncentrálhattam. Meg kell még említsem az ismert sportpszichológus, dr. Csernus Imre nevét, akivel már a Győri ETO-ban abban az időszakban is sokat dolgoztunk együtt, amikor NB I-es bajnoki címet szereztünk. Az irányításával sokat fejlődtem, ennek is köszönhető, hogy a legnehezebb időszakban sem hagytam el magam, és tudatosan készültem a gyógyulásra.

A Görögország elleni győztes találat után a társak valóságggal szétszedték Kalmár Zsoltot! Fotó: MTI/Mónus Márton
A Görögország elleni győztes találat után a társak valóságggal szétszedték Kalmár Zsoltot! Fotó: MTI/Mónus Márton

Ezer szállal kötődsz Győrhöz, a mai napig ott laktok, onnan jársz át a DAC-hoz, az ETO volt az első profi klubod – de hogyan kezdődött a pályafutásod? Fel sem vetődött, hogy a futballon kívül más sportágat is kipróbálj?

Győrságból származom, ez egy kis falu Győr mellett. Már egészen kis koromban eldőlt a sorsom. 2004 nyarán (ekkor 9 éves voltam) a korábbi ETO-legenda, Hajszán Gyula jött a falunkba néhány bemutató edzést tartani. Az egyik tréning után félrehívott, és azt mondta, érdemes lenne a Győri ETO-ba lejárnom, mert

Megmondom őszintén, nekem eszembe sem jutott, hogy ilyen komoly szinten kipróbáljam magam, de a szüleim ezek után elvittek a klubba, ahol szerencsére összejött a „próbajáték”, így ott ragadtam. Sosem feledem, hogy milyen komoly edzőktől tanulhattam az alapokat, az első években rengeteget fejlődtem. S ha már az ETO: sosem feledem, hogy honnan indultam el, ez a klub örökké a szívem csücske marad, és bár 28 évesen még sok tervem van a labdarúgásban, úgy tervezem, hogy pályafutásom vége felé visszatérek a nevelőegyesületemhez, és pár évet még Győrben futballozom. Természetesen folyamatosan követem a szereplésüket, és nagyon szurkolok azért, hogy ha nem is idén, de jövőre visszatérjenek az NB I-be. Ott a helyük!

A párhuzam egyéb vonatkozásban is fellelhető, hiszen a DAC tulajdonosa, Világi Oszkár tavaly februárban a Győri ETO FC első embere is lett. Mennyire téma közöttetek az ETO?

Dunaszerdahelyen nem sűrűn szoktunk beszélgetni a volt klubomról, de annak természetesen örülök, hogy jó kezekbe került az irányítás. Biztos vagyok benne, hogy a vezetőség mindent elkövet majd azért, hogy rövidesen újra NB I-es csapat legyen az ETO.   

17 évesen már bemutatkozhattál az NB I-ben, tagja voltál az ETO utolsó, Pintér Attila vezette bajnokcsapatának, és talán már sokan nem is emlékeznek arra, hogy mindössze 19 évesen az akkor még a Bundesliga másodosztályában tüsténkedő RB Leipzighez szerződtél, majd nem sokkal később tovább álltál a dán Bröndbyhez. Utólag hogy látod, helyes volt ezeket a döntéseket meghozni?

Igen hamar megtapasztaltam, hogy milyen is a valódi profi világ. Akkoriban is igaz volt a Bundesliga másodosztályára, hogy kőkeményen brusztolni kellett, gyorsan szembesültem vele, hogy fizikailag milyen sokat kell még fejlődnöm. Ezzel együtt kicsit sajnálom, hogy nem kaptam meg a kellő bizonyítási lehetőséget, de ez már a múlt, nincs okom a siránkozásra, ahogy a kisebb frankfurti csapatban, az FSV-ben, úgy a dán Bröndbyben is rengeteget tanultam.

Az emlékezetes sérülés az Andorra elleni vb-selejtezőn - még 2021 márciusában Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo
Az emlékezetes sérülés az Andorra elleni vb-selejtezőn - még 2021 márciusában Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

„Ha ugyanolyan alázattal játszunk, mint a világsztárok ellen...”

Ha már a nemzeti csapatot említetted: sikeresen túl vagyunk a bolgárok elleni első Eb-selejtezőn. Miként látod a magyar válogatott további esélyeit Szerbia, Bulgária, Montenegró és Litvánia ellen?

Véleményem szerint nem csak papíron vagyunk mi a legesélyesebbek. Ám éppen ezért minden mérkőzésen egészséges önbizalommal kell pályára lépnünk, hiszen mindegyik rivális elsősorban minket akar majd legyőzni. De nem féltem a csapatot: ha türelmesen játszunk, és sikerül rákényszeríteni az akaratunkat az ellenfelekre, valamint ugyanolyan alázattal játszunk, mint az elmúlt években a világsztárok ellen, akkor biztos vagyok benne, hogy nem követjük el azokat a hibákat, amelyeket az Albánia elleni vb-selejtezőkön. Ezekből a bakikból mindenképpen tanulnunk kell, és akkor

A már emlegetett, Görögország elleni barátságos mérkőzésen Szoboszlai Dominikot váltottad a hosszabbításban, de egy nyilatkozatodban azt is elmondtad: simán el tudnád képzelni, hogy együtt lépjetek pályára a magyar válogatottban.

Ebben a kérdésben természetesen a szövetségi kapitány, Marco Rossi dönt majd, de szerintem remek párost alkotnánk a középpályán, még dominánsabb lehetne a támadójátékunk. De akárhogy is alakul, velem vagy nélkülem, Dominikkal együtt vagy külön, a lényeg, hogy a magyar válogatott sikeres legyen 2023-ban is!

Ha egy Eb-selejtezőn mindketten pályán lesztek, és a magyar válogatott egy 20-22 méteres szabadrúgáshoz jut, ki lövi majd el?

Meglátjuk, kinek hogy megy a játék az adott mérkőzésen, miként alakul éppen az állás, egy biztos: nem veszünk össze a lehetőségen. S ne feledjük azt sem, hogy rajtunk kívül Sallai Roland is remek rúgótechnikával rendelkezik, úgyhogy van elég variációs lehetőségünk.  

A felvidéki szurkolók rajonganak a DAC-ért Fotó: MTI/Krizsán Csaba
A felvidéki szurkolók rajonganak a DAC-ért Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Hazai környezetben rajongás, idegenben tojászápor vár a DAC-ra

Térjünk kicsit vissza Dunaszerdahelyre, már csak azért is, mert a bajnokságban remekeltek, az élen álltok, a rájátszásban eddig 100 százalékosan teljesítetek, kimondva kimondatlanul az aranyérem első számú esélyesei vagytok. Miként éled meg, hogy egy sikeres felvidéki klub csapatkapitánya vagy immár hosszú évek óta?

Nagyon örülök, hogy az alapszakaszt sikerült megnyernünk, de még nagyon kemény mérkőzések várnak ránk, egytől egyig rangadók, mindegyiket szeretnénk megnyerni, meglátjuk, mi jön ebből össze a bajnokság végére.  

Számomra tényleg megtiszteltetés, hogy már hatodik éve itt játszom, és a csapat kapitánya lehetek, úgy érzem, megtaláltam a helyem. Jó dolog érezni a szurkolók feltétel nélküli szeretetét, azt, hogy a meccseken mindig mögöttünk állnak; az utcán is gyakran megállítanak minket, beszélgetnek velünk, aláírást, közös fotót kérnek. Viszont az is igaz: ha idegenben játszunk, elég erős a kontraszt, hiszen mindig szidnak minket rendesen. A pályán azonban ez nem nagyon zavar minket, sőt még inkább inspirál a minél jobb teljesítményre.

A nem mindennapi körülményeket a közelmúlt is igazolja: Besztercebányán tojászáport zúdítottak a buszotokra…

A DAC-ot Szlovákiában magyar klubként könyvelik el, és nem túlságosan kedvelik a szlovákok. A gyűlölködésre mi viszont csak egy módon tudunk méltó választ adni: a pályán nyújtott kimagasló teljesítménnyel. Szerencsére ez eddig összejött…  

Többször elmondtad azt is, hogy számodra milyen fontos a családi háttér.

Ez így is van, nélkülük nem tartanék itt. Mint már említettem, a legnehezebb időszakban is mellettem álltak a szeretteim a szüleim, valamint feleségem, Karolina és a három és fél éves kisfiam, Noel. Amikor vége egy edzésnek, egyből autóba ülök, és meg sem állok Győrig. Hiszen a velük töltött idő jelenti számomra az igazi feltöltődést. 

Nyitókép: Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sanyi72
2023. április 17. 19:35
Remélem Rossi kapitánynak sikerül úgy összerakni a csapatot,hogy szoboszlaival egyszerre játszhassatok! Hajrá Magyarok!
pragmatika
2023. április 17. 19:32
Azért jó tudni, hogy vannak akik DAColnak a tótokkal. :) Hajrá Magyarok !!!
Halder
2023. április 17. 19:13
HAJRÁ MAGYAROK !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!