„Ez már a totális csőd!” – a Fehérvár korábbi legendái a Mandinernek

2023. május 16. 12:43

Az NB I második legnagyobb költségvetésével rendelkező klub két fordulóval a zárás előtt a kiesés szélére sodródott – vajon az egykori klasszisok hogyan élik meg, hogy a bajnoki cím helyett a másodosztályba zuhanhat a Vidi?!...

2023. május 16. 12:43
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Csank János a Videoton korábbi vezetőedzője: „Már menet közben lehetett érezni, hogy komoly problémák vannak”

A kialakult helyzetről elég nehéz bármit is mondani, mert nyilván markáns véleménye van az embernek, mégsem vagyunk ott a hétköznapokon. Amikor én voltam a vezetőedző, az NB II-ből kellett feljuttatni a csapatot, ez magabiztosan sikerült (egyszer kaptunk csak ki), annak ellenére, hogy akkoriban sem szponzor, sem jelentős pénz nem állt rendelkezésre. Az új helyzetben, pláne, a három bajnoki cím után azt hittük, újra itt a „nagy Videoton”. Manapság egy klubban a legfontosabb személy a vezető, hiszen az edzői stáb csomó embertől függ, ma már nem ők igazolnak, erre ott van a sportigazgató és a klubigazgató is. Már menet közben lehetett érezni, hogy komoly problémák vannak, például a játékoskeret összetételét illetően, elég, ha csak a Zivzivadze-ügyet említjük. A gólerős grúz légiós azok után lett nem kívánatos személy, mert egy Újpest elleni meccs után felvett egy lila-fehér mezt, amiért később bocsánatot is kért. Sok dolgot lehetne még említeni, de legkevésbé a futballistákat hibáztatom. Ők csak aláírnak egy szerződést, játszanak, ahogy tudnak, és fölveszik a megállapodásban szereplő jövedelmüket. Ha valaki sorozatban rosszul játszik, arról nem a labdarúgó tehet, hanem aki leigazolta őt.  Az biztos, hogy ez már a totális csőd Székesfehérváron, és a Vidi lett a magyar futball állatorvosi lova: gazdaságilag nincs gond, szakmailag annál inkább, és ez még jobban torzítja az összképet.

Ma már csak emlék: egy kupacban a fehérvári játékosok az FC Köln idegenbeli(!) legyőzése után Fotó: MTI/EPA Friedemann Vogel
Ma már csak emlék: egy kupacban a fehérvári játékosok az FC Köln idegenbeli(!) legyőzése után Fotó: MTI/EPA Friedemann Vogel

Csongrádi Ferenc a Videoton UEFA Kupa-döntős csapatának középpályása: „Rendkívül rossz látni az utódok szenvedését”

Természetesen megvan a véleményem a kialakult helyzetről, de azért sem mennék bele a mélyebb elemzésbe, mert ez egy hosszabb időt venne igénybe. Mindenki láthatja, hogy mi történik a csapattal hétről hétre, valamiért nem jönnek az eredmények, de nem hiszem, hogy az én feladatom lenne feltárni az okokat, ezt inkább azok tegyék meg, akik a klubban dolgoznak. Mindenesetre a Videoton korábbi játékosaként, aki tagja volt többek között az 1985-ös UEFA Kupa-győztes csapatnak, rendkívül rossz látni az utódok szenvedését, és azt, hogy a kiesés veszélye már komolyan fenyeget minket!

Csucsánszky Zoltán a Videoton korábbi válogatott középpályása: „A Fehérvár jelenlegi játékosállománya tudásban és mentalitásban is a mezőny vége felé kullog”

Mivel ízig-vérig Vidi-szurkoló vagyok, nagyon rosszul élem meg, hogy ilyen kilátástalan helyzetbe került a klub. Még a bajnokság utolsó harmada előtt is abban bíztam, hogy a hajrában elindulunk fölfelé, és akár még a középmezőny elejére is odaérhetünk. Két körrel a vége előtt viszont már csak a bennmaradás lehet a cél. Több mint 30 forduló elteltével be kell látnunk: nem lehet arra fogni a kritikán aluli szereplést, hogy egyik másik vezetőedző hibázott vagy rosszul dolgozott. Egyszerűen arról van szó, hogy a Fehérvár jelenlegi játékosállománya tudásban és mentalitásban is a mezőny vége felé kullog. Az utolsó két bajnokin nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen bár két olyan együttessel találkozunk, amelyeknek már eldőlt a sorsa (a Zalaegerszeg benn maradt, a Vasas kiesett), így nem vívnak élethalálharcot, azonban ezt a két meccset mindenképpen hoznunk kell! Számolgatni lehet, de elképzelhető, hogy még a 6 pont is kevés lesz, hiszen már nem csak a mi kezünkben van a sorsunk.

A fehérvári szurkolók többet érdemelnének! Fotó: molfehervarfc.hu
A fehérvári szurkolók többet érdemelnének! Fotó: molfehervarfc.hu

Végh Tibor a Videoton UEFA Kupa-döntős csapatának hátvédje: „Nagyon szomorú vagyok, hogy idáig fajult a helyzet…”

A kialakult szituációért nyilván azok a fő felelősök, akik döntéshozatali pozícióban vannak, hiszen ők idézték elő a jelenlegi állapotot, azzal, hogy nem jó döntéseket hoztak, akár a szakmai stáb, akár a játékoskeret összetételét illetően. Az egy dolog, hogy a lelkesedés, az odaadás, a küzdeni tudás milyen mértékű, de én azért vagyok különösen bánatos, mert semmit nem láttam abból, mit is szeretne játszani a csapat… Nagyon rossz átélni ezt az egészet. Természetesen szurkolok a csapatnak, az NB I-es tagság megőrzéséhez, de nem ehhez vagyunk hozzászokva, sem mi, a klub korábbi játékosai, és persze, a közönség sem ezt érdemli. A helyzet odáig fajult, hogy még a 6 pont sem biztos, hogy elegendő lesz a bennmaradáshoz - de ezeket a pontokat előbb meg kellene szerezni! Csak ismételni tudom magamat: nagyon szomorú vagyok, hogy idáig fajult a helyzet…

Nyitókép: Késő bánat?... Fotó: molfehervarfc.hu

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ismeretlen Ismerős
2023. május 16. 18:56
Zsoldos-horda - semmit több.
grün
2023. május 16. 18:51
nem teljesen mindegy, hogy melyik csapat esik ki a magyar bajnokságból, érdekel ez valakit egyáltalán, ahogy az is érdektelen, hogy ki nyeri meg, ez mégsem a pl?
La Piovra
2023. május 16. 16:06
Évről évre szemlátomást süllyedt a Vidi színvonala. Érthetetlen edző cserék, gyenge minőségű játékosok igazolása vezetett ide. Talán akik beletették a pénzüket, most már belátják, ez a vezetés alkalmatlan egy első osztályú klub irányítására. Csak azokat sajnálom a csapatnál akik nem ezt érdemelnék, Fiola, Dárdai, Négo és még néhányan. Sajnos nem túl hosszú a lista. Még nem estek ki, ezért Hajrá Vidi!
1902
2023. május 16. 15:40
Remélem mennek az Nb2-be az állami gondozottak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!