Kispest gyászban: a Budapest Honvéd 20 év után búcsúzott az NB I-től!

2023. május 27. 22:21

Több évig a szakadék szélén táncolt a kispesti csapat, amely ezúttal már nem úszta meg, és felcsúti vereségének köszönhetően, története során másodszor (2003 után) az NB II-be zuhant.

2023. május 27. 22:21
null
Vámos Tamás

A záró forduló előtt annyi volt biztos, hogy a 2011-ben és 2015-ben aranyérmes MOL Fehérvár egy ponttal előzte meg a 2017-ben még élvonalbeli bajnoki címet szerző Budapest Honvédot (a Marco Rossi vezette társaság éppen a Vidit verte 1-0-ra), tehát ha a fehérváriak megverik a már kiesett Vasast, a kispestieknek esélyük sincs a bennmaradásra!

A helyzetet még inkább különlegessé teszi, hogy Hornyák Zsolt együttese a dobogóért harcol, ám erre csak akkor van esélye, ha legyőzi a kispestieket, a Debrecen pedig kikap az Újpesttől.

Mindenestre a Puskás Akadémia szakvezetője, Hornyák Zsolt a találkozó előtt elmondta: gyorsan megpróbálják megszerezni a vezetést, és mindenképpen meg akarják nyerni a meccset, pontosan azért, hogy ne mondhassák: nem tettek meg mindent a dobogós helyezés elérését illetően. 

A Felcsúton is lelkesen szurkoló Honvéd-fanatikusok két transzparenst feszítettek ki a lelátóra.

A Pancho Arénában a meccs 9. percében Favorov életveszélyes szabadrúgását a válogatott keretbe visszakerülő Szappanos Péter nagy bravúrral szögletre tolta.

A válogatott keretbe visszakerülő Szappanos Péteren semmi sem múlt Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A válogatott keretbe visszakerülő Szappanos Péteren semmi sem múlt Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ami feltűnő volt: a találkozó első húsz percében a megfiatalított Honvéd játékosai alig bírták megtartani a labdát, csupán veszélytelen kísérleteik (Zsótér, majd Tamás Krisztián révén) voltak.

A 26. percben meghűlt a Honvéd-szurkolók ereiben a vér: Szappanos nagy bravúrral hárította Jakub Plsek kapáslövését, a kipattanót Corbu vágta a léc alá, de Vad István játékvezető és a VAR-szoba is úgy ítélte meg: a légiós előtte Benczenleitnerrel szemben szabálytalankodott. Maradjunk annyiban: ha ez a jelenet a mezőnyben játszódik le, nem biztos, hogy lefújják…

Közben Debrecenben, egy szöglet után, Dreskovics középre fejelt labdáját Dusan Lagator stukkolta a hálóba, így a Puskás – jelen állás szerint – győzelem esetén is leszorul a dobogóról.

A 34. percben újra életjelet adott magáról a Honvéd: a fiatal Átrok István indította Kocsis Dominikot, akit a 16-os vonalánál felrúgott Jakub Plsek. Vad játékvezető elsőre is úgy ítélte meg, hogy az eset a büntetőterületen kívül történt (a VAR is így látta), a veszélyes pozícióból Zsótér Donát alig tekerte kapu fölé a labdát.

A félidő egy nagy Puskás-helyzettel zárult: Baluta szöglete után Stronati fejesét ütötte ki újra óriási bravúrral a kispestiek kapusa.

SZÜNET UTÁN

Nem kellett sokat várni az első hazai helyzetre: egy előreívelést Komáromi fejelt le, Plsek távoli lövését magabiztosan ölelte magához Szappanos.

Közben kezdtek szertefoszlani a felcsútiak dobogós álmai, ugyanis a Debrecen megduplázta előnyét az Újpest ellen: Ferenczi János beadása után Dorian Babunszki fejesét még kiütötte Banai Dávid, a kipattanót viszont a francia légiós, Christian Manrique vágta a léc alá! 

Nem véletlen, hogy második félidőben csupán egyre hitehagyottabb hazai próbálkozásokat láthattunk, ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a vendégek kapusának, Szappanos Péternek sokkal kevesebb dolga volt, mint az első játékrészben.

A Honvédnak viszont mindenképpen nyernie kell, nem véletlen, hogy Dean Klafuric hármas cserére határozta el magát: Tamás Krisztián helyett Kerezsi Zalán, Lubos Klemenz helyett Keresztes Noel, míg Átrok István helyett a totál újonc Fábiánkovits Istávn állt be. Már az NB II-re készülnek a kispestiek?

A csapattal ellentétben az egész szezont lelkesen végigszurkoló Honvéd-tábor maximális dicséretet érdemel Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A csapattal ellentétben az egész szezont lelkesen végigszurkoló Honvéd-tábor maximális dicséretet érdemel Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ami viszont feltűnő: a Honvéd-tábor becsülettel végigszurkolta, -énekelte a találkozót, őket semmilyen kritika nem érheti.

Mindeközben a Puskás Akadémia cseréi villantak egyet: Gruber Zsombor beadását Zahedi kapásból gurította a bal sarok mellé – Szappanos már verve volt…  

A 83. percben Benczenleitner Barna beívelése után Szolnoki és Domingues párharca közben a hazai védő kezét érte a labda, ezután a francia légiós lövését Markek bravúrral szögletre ütötte, következhetett a VAR-ozás, és Iványi Zoltánék úgy ítélték meg: nem volt szándékos a kezezés!

Grúber Zsombor ugrott ki teljesen egyedül, Zsótér – piros lapot kockáztatva – lerántani sem tudta, aki önzetlenül a közvetlenül előtte beálló Luciano Slagveer elé gurított, aki az üres kapuba lőtt - Puskás Akadémia – Budapest Honvéd 1-0!             

Rögtön ezután Zsótér szabadrúgása után egyenlített a Honvéd: a Puskás Akadémia egykori játékosa erőből lőtte el a labdát, amely Szolnoki testéről vágódott a hálóba. Puskás Akadémia – Budapest Honvéd 1-1!

A teljesen kitámadó vendégcsapat a hosszabbítás második percében szögletet rúgott, Szappanos kapus is előre ment, ám a Honvéd elvesztette a labdát, ezért Domingues sárga lapot érően húzta vissza Balutát, így megfogyatkoztak a piros-feketék.

És a végén gyászba borult Kispest, ugyanis a sokadik ellentámadás végén egy szögletet követően Zahedi passzát követően Artem Favorov lőtte a hálóba a labdát (2-1), ezzel a másodosztályba lökve a Budapest Honvédot, és így két fővárosi csapat (a Vasas sorsa már hetekkel ezelőtt eldőlt) búcsúzott az NB I-től.

S mivel Debrecenben maradt a hazai csapat 2-0-s előnye, így a hajdúságiak végeztek a bajnokság harmadik helyén.

Nyitókép A Honvéd "kicsúszott" az NB I-ből Fotó: MTI/Vasvári Tamás          

 

 

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2023. május 28. 16:16
"Egy szimfonikus zenekar ma kevesebbe kerül, mint egy focista -- milyen örökséget akarunk hagyni a gyermekeinkre? A kultúra nem azért van, hogy profitot termeljen, hanem hogy neveljen. Ha ez nem változik, akkor a felszínes és nagyon veszélyes emberek fognak uralkodni a jövő nemzedékeiben". Riccardo Muti
Syr Wullam
2023. május 28. 12:08
Ambrózy!!!! :-(
zakar zoltán béla
2023. május 28. 08:35
PAKS, KECSKEMÉT
zakar zoltán béla
2023. május 28. 08:27
PAKS, KECSKEMÉT
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!