Real Madrid – Manchester City 1-1 – a végeredmény a 14-szeres BL-győztes spanyol klub kiesését sejteti!

2023. május 09. 23:06

E párosítást sokan előre hozott döntőnek titulálták, az első meccs után nem is dőlt el még semmi.

2023. május 09. 23:06
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

„A Manchester City nem csak megveri a Real Madridot, hanem megsemmisíti” – ezzel a hangzatos mondattal harangozta be a Bajnokok Ligája keddi rangadóját Wayne Rooney, az angol futball egyik legendája.

Ennek ellentmond, hogy a két klub eddig három alkalommal találkozott egymással, és mindegyik páros mérkőzés után a madridiak emelhették magasba a BL-trófeát. Talán ezzel is magyarázható, hogy a 14-szeres BL-győztes Real Madrid vezetőedzője, a 190. Bajnokok Ligája-meccsére készülő Carlo Ancelotti meglehetősen nyugodtan nyilatkozott az esélyekről.

„A játékosaimat nem kell külön motiválnom egy ilyen rangos mérkőzés előtt, a lényeg, hogy a támadások végén rendre jó döntéseket hozzunk. Ehhez bátorságra, erőre és szerencsére is szükségünk lesz!”

A rangadót a portugál Artur Soares Dias vezette, a két csapat a következő összeállításban futott ki a Santiago Bernabeu Stadion gyepére:

Real Madrid: Courtois – Carvajal, Rüdiger, Alaba, Camavinga – Valverde, Kroos, Modric – Rodrygo, Benzema, Vinícius Jr.

Manchester City: Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Akanji – De Bruyne, Rodri, Gündogan – Bernardo Silva, Haaland, Grealish.

Kisebb meglepetésre az első percekben az angolok játszottak fölényben, 70 százalékban birtokolták a labdát. Így az sem volt váratlan, hogy az első szögletet a 4. percben a Manchester City rúgta, az akció végül Gündogan lövésével fejeződött be, pontosabban a kísérlet levágódott a védőkről.

A 8. percben két belga játékos akasztotta össze a „bajszát”: Gündogan lekészítését De Bruyne szúrta kapura, Courtois csak kiütni tudta a középre tartó labdát.

A14. percben Grealish hátragurítását Rodri lőtte rá, a Real belga hálóőre szögletre hárított. A beívelés után Haaland tűnt el a tizenhatoson belül, Dias bíró mosolyogva tovább-ot intett.

A 16. percben kis híján büntetett a norvég gólzsák: Grealish beadását Courtois kezébe fejelte.

A 18. percben villant meg először a Real Madrid: Benzema ugrott ki, Ederson kivetődve kaparintotta meg a labdát.

A 22. percben füttykoncertbe kezdett a Bernabeu közönsége, hiszen a kedvencek hosszú ideig csak kergették a labdát. Emiatt is lehet, hogy Vinicius megunta a tétlenséget: labdát lopott a City tizenhatosánál, kitűnő beadását Rúben Dias (aki csak névrokona a játékvezetőnek) remekül mentette a gólra éhes Benzema elől.

A 34. percben villant újra a Real: az eddig nem sokat (semmit sem…) mutató Valverde beadását Benzema a háta mögé kapta, de addig varázsolt, míg a kezét érte a labda, így az angol csapat jöhetett szabadrúgással.

Majd a mérkőzés első hazai kapura lövése meghozta a Real Madrid számára a vezetést! Egy remek Camavinga-Modric-Camavinga háromszögelés utén Vini Jr. kapta a labdát, aki remek lövést zúdított a hosszú felső sarokba, Edersonnak esélye sem volt a hárításra, Real Madrid – Manchester City 1-0!

Pep Guardiola a madridiak vezetése után összetört, de a meccs végén elégedett lehetett! Fotó: MTI/EPA/EFE/Juanjo Martin
Pep Guardiola a madridiak vezetése után összetört, de a meccs végén elégedett lehetett! Fotó: MTI/EPA/EFE/Juanjo Martin

A félidőt – kissé váratlanul – sportszerűtlen jelenetek zárták le: Carvajal lökte a reklámtáblának Grealish-t, amit az angol olyannyira rossz néven vett, hogy a gyepről felállva a védő felé ütött, erre a spanyol fetrengett kicsit. A következő támadás végén Carvajal rúgta meg Grealish-t, ez már Dias bírónak is sok volt, és alaposan leteremtette a játékosokat. Mégis Toni Kroos kapta a találkozó első sárga lapját, miután alaposan elkésve csúszott be honfitársának, Gündogannak.

SZÜNET UTÁN

A második félidő egy Benzema-Vinicius-Carvajal-Benzema összjáték után az aranylabdás francia lövésével zárult, érthető, hogy ez a jelenetsor nagyon tetszett a madridi szurkolóknak.       

Válaszként De Bruyne ugrott ki, óriási helyzetben leadott lövését Courtois hárította, végül kiderült: sok hűhó volt a semmiért, hiszen a City játékmestere minimális lesről indult; rá két percre újra a kapus nyerte a belga-belga párharcot, hiszen a honfitárs távoli lövését magabiztosan fogta.

A második játékrész kezdetén egyértelműen több fantáziát láthattunk a Real Madrid játékában, ezt a sorozatban elvégzett szögletek is bizonyították.

A 67. percben azonban már Kevin De Bruyne nyerte a belga „házi bajnokságot”! Grealish bepasszát Gündogan készítette le a vörös hajú csapattársnak, aki 20 méterről, külsővel remekül lőtte a labdát a jobb alsó sarokba, Courtois-nak esélye sem volt a hárításra! Real Madrid – Manchester City 1-1. (Ha a Real 1-1-et játszott a BL (BEK) elődöntője első mérkőzésén – mindig kiesett!)

Courtois (balra) majdnem mindent hárított, Haaland nem sokat mutatott Fotó: MTI/EPA/EFE/Juanjo Martin
Courtois (balra) majdnem mindent hárított, Haaland nem sokat mutatott Fotó: MTI/EPA/EFE/Juanjo Martin

Közvetlenül az egyenlítő gól után a folyamatosan reklamáló Carlo Ancelotti kapott sárga lapot Atur Dias játékvezetőtől, nem sokkal később Gündogan részesült hasonló figyelmeztetésben Carvajal megrúgásáért.

A 78. percben Camavinga megrúgásáért a Real Madrid jutott szabadrúgáshoz, Kroos beívelését Benzema fejelte kapura, Ederson nagy bravúrral hárított. Cseppet sem mellékesen: ez volt a mérkőzés során a királyi gárda második kapura tartó kísérlete…

A mérkőzés hátralévő részét remekül kivédekezte az angol bajnok (csak a 89. percben kellett Edersonnak a csereként beállt Tchouameni hatalmas bombáját hárítania), és ez azért is nagy szó, mert Pep Guardiola – akárcsak az RB Leipzig elleni idegenbeli mérkőzésen - egyetlen cserelehetőségét sem használta ki…

Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Juanjo Martin

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Temeráf
2023. május 10. 14:07
A Real jut tovább, de a döntőben az AC Milan össze töri a Madridot mint 1994-ben a Barcelonát!
Szittya66
2023. május 10. 12:00
Azért még ne nyiss pezsgőt a City továbbjutására...
Ekeke
2023. május 10. 10:15
Dehogy "sejteti". Manapság a hazai pálya előnye, pláne ilyen szinten, kiegyenlítodott.
Senior
2023. május 10. 07:30
Norvég csávó szörnyű, turbó módon nem csapatember, csak ténfergett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!