Óriási elismerés – Szoboszlai Dominik a világ legértékesebb játékosai között

2023. június 07. 17:45

Tippeljen, hányadik helyre került válogatottunk csapatkapitánya a Sporttudományok Nemzetközi Központja világranglistáján!

2023. június 07. 17:45
null
Pálfy Dániel Ábel

Szoboszlai Dominik is szerepel a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb világranglistáján, amely értékük szerint rangsorolja a profi labdarúgókat. A szakmai szervezet egy olyan saját, labdarúgásért felelős részlegük által kifejlesztett statisztikai modell alapján értékeli a játékosokat, amely figyelembe veszi többek közt a lejátszott mérkőzéseik számát, az életkorukat, gazdasági potenciáljukat, vagy épp aktuális szerződésük feltételeit. 

A most megjelent lista élén nem meglepő módon a Manchester City norvég csatára, Erling Haaland szerepel. Az ő értéke a CIES szerint 245,1 millió euró. A képzeletbeli dobogó második helyét Vinícius Júnior, a Real Madrid támadója foglalja el, 196,3 millióval, a harmadik pedig 195,8 milliós értékével „épphogy” lemaradva az Arsenal játékosa, Bukayo Saka lett.

Szoboszlai értékesebb mint Kane, Salah, vagy épp Joao Cancelo

A listán helyet kapott Haaland korábbi csapattársa, és jó barátja, a magyar válogatott csapatkapitánya is.

Szoboszlai Dominik az 50. helyen szerepel, értéke pedig 73,8 millió euró.

Ezzel olyan játékosokat előz meg, mint például az a Real Madrid által kerülgetett Harry Kane, a liverpooli Mohamed Salah,a city középpályása  Jack Grealish, és a Bayern szinte teljes hátvédsora, vagyis Matthijs de Ligt, Joao Cancelo, és Alphonso Davies, valamint Christopher Nkunku, aki csapattársa a RB Leipzigben. 

Mindez nem kis elismerést jelent a magyar játékos részére, akiről a Mandinernek adott interjújában a német Kicker főszerkesztője is nagyon szépeket mondott. Szoboszlai ezzel hivatalosan is a legkeresettebb európai labdarúgók közé emelkedett. A teljes listát itt tekintheti meg!

További érdekesség, hogy a világbajnok francia válogatott Kylian Mbappé 163,2 millió eurós értékével „csak” a lista tizedik helyén szerepel. A legjobb tízbe az említettek mellett a Dortmundtól épp a Realba igazoló Jude Bellingham, leendő csapattársa Rodrygo, Pedri és Gavi, a Barca középpályásai, a Jamal Musiala a Bayern, és Phil Fodel a Man City játékosa került be.

Szoboszlai Dominik az ötvenedik a legértékesebb labdarúgók listáján (Kép forrása: CIES)
Szoboszlai Dominik az ötvenedik a legértékesebb labdarúgók listáján (Kép forrása: CIES)

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2023. június 08. 14:16
Szoboszlai tökélyre fejlesztette, hogy a statisztikáknak játsszon, letolja jobbra, és a másik kicselez mindenkit, és gólt lő, plusz egy gólpassz. Ha nincs mellette egy Nkonko vagy Haaland, aki megoldja helyette, középszintű játékos.
Micó
2023. június 08. 00:13
Az apja jól nevelte. Nem puhult el. Nem az a feminin magyar focista, aki fél a pályán, és az ötösről is visszapasszol. Ilyenek kellenek, mint ő.
röviden
2023. június 07. 22:00
Söt, a támadó középpályások közt a hetedik.
csak szerényen
2023. június 07. 21:12
Tippeljen a kurva anyád! Ez a szennylap fogalmazás az alja, Mandiner!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!