Ez már érett: a Manchester City ült fel Európa trónjára! M. City - Internazionale 1-0!

2023. június 10. 19:51

Feszült hangulat, szenzációs második félidő, története során először nyerte meg a Bajnokok Ligáját a veretlenül menetelő Manchester City!

2023. június 10. 19:51
null
Vámos Tamás

Ha nem ugrana be elsőre: Manszúr sejk a Manchester City (pontosabban a klubot megvásárló Abu Dhabi United Group) fő tulajdonosa, és 2010 augusztusa óta nem nézte meg élőben a csapat egyetlen mérkőzését sem. Csak úgy hozzávetőlegesen: az angol klub első számú vezetője a hírek szerint percenként (!) 115 ezer fontot (mintegy 50 millió forintot) keres, így például az sem rázta meg különösebben, amikor a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 3 millió eurós büntetést szabott ki a klubra a pénzügyi Fair Play megsértése miatt.

Bármilyen hihetetlen, a Manchester City története során először, míg az Internazionale negyedszerre szeretné elhódítani a bajnokok bajnokainak járó serleget.

Az Inter-szurkolókon semmi sem múlik majd! Fotó: MTI/AP/Antonio Calanni
Az Inter-szurkolókon semmi sem múlik majd! Fotó: MTI/AP/Antonio Calanni

Jelzésértékű: a bukmékerirodák Pep Guardiola együttesének 75 százalék esélyt adnak a végső győzelemre, míg Simone Inzaghi fiainak csupán 25 százalékot kaptak a diadalra.   

Már fel is lebbent a fátyol, a két együttes a legutóbbi vb-finálét is dirigáló lengyel Szymon Marciniak felvezetésével a következő összeállításban veselkedik egymásnak a Kenan Atatürk Olimpai Stadionban, a Bajnokok Ligája döntőjében:

Manchester City: Ederson – Aké, Stones, R. Dias, Akanji – Rodri, Gündogan, De Bruyne – B. Silva, Haaland, Grealish.

Internazionale: Onana – Darmian, Acerbi, Bastoni – Dumfries, Barella, Calhanoglu, Brozovic, Dimarco – La. Martínez, Dzeko

Érdekesség: Marciniak sporttárs első nemzetközi mérkőzése a 2011-ben lejátszott Aalesund - Ferencváros BL-selejtező volt.  

Ne feledkezzünk el arról sem: A BL-DÖNTŐ FELVEZETÉSÉNEK MAGYAR FŐSZEREPLŐJE IS LESZ!

Tudniillik korunk egyik legismertebb zongoraművésze, György Ádám a helyszínen 70 ezer, a tévéközvetítésnek köszönhetően mintegy másfélmilliárd szurkoló előtt játszik majd. A Liszt Ferenc-díjas zeneszerző a Bajnokok Ligája-himnuszt játssza majd a játékosok kivonulása és közvetlenül a kezdő sípszó előtt!

György Ádám számára egyébként egyáltalán nem lesz ismeretlen terep a futballpálya, hiszen már a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság nyitóünnepségén Fréderic Chopin Vihar című etűdjét játszotta el...   

Érkeznek a csapatok, a korábbi világsztár, Hamil Antiltop a helyére tette a serleget, a világ éppen György Ádám szenzációs BL-himnusz-feldolgozását hallgatja! 

Már a két csapatkapitány, Marcelo Brozovic és Ilkay Gündogan választ!

90+6. perc

A mérkőzés utolsó jelenete: egy Internazionale-szöglet után, Dimarco beívelését követően Ederson hatalmas bravúrral hárít egy fejest, ez már Marciniaknak is sok volt, így lefújja a találkozót. Ez már érett: a Manchester City ült fel Európa trónjára! 

90+2. perc

Haaland rúgja fel Onanát, a kameruni nekimenne a norvég hústoronynak, de érthetően meggondolja magát, Marciniak azonban  midkettejüknek sárga lapot ad. 

5 perc lesz a hosszabbítás!

88. perc

Rendesen körbeadogatják a labdát az Inter játékosai, az utolsó beadás után Lukaku hatalmas helyzetben fejel, Ederson óriási bravúrral kiüti a labdát, amelyet Dias kifejel. Nagy helyzet volt!

83. perc

Lukaku "beagyasodik": hátulról rúgja fel Gündogant, nem is lehet más, csak sárga!

77. perc

Fodden fordul le gyönyörűen a védőjéről, mellyel rögtön 100 százalékos helyzetbe kerül, de Onana hatalmas bravúrral véd!

73. perc

Lukaku életerős lövését Ederson hárítja.

70. perc

Te, Jóisten, mi maradt ki a másik oldalon! Dumfries előre ívelt fejese után Dimarco is fejjel próbálkozik, a kapufáról jön ki a labda, az olasz újra ezzel a testrészével ismétel, de csapattársát Lukakut találja telibe!

A mérkőzés embere, Rodri ünnepelteti magát a társakkal a győztes gól után Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek
A mérkőzés embere, Rodri ünnepelteti magát a társakkal a győztes gól után Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

69. perc 

Felrobban a City-tábor! Egy lecsorgó labdát Rodri 14 méterről mesterien teker a bal sarokba, Onana mozdulni sem tud... Manchester City - Internazionale 1-0!  

65. perc

Kecsegtető City-lehetőség után angol szöglet: Inter-szabadrúgással folytatódik a meccs... 

59. perc

Rögtön ezután kiderül: Marciniak nem hagyta az öltözőben a sárgát. A mérkőzés első lapját Barella kapja, Fodden felrúgásáért. 

58. perc

Akanji óriásit hibázik, a hátraadott labdára Ederson nem jön ki a kapujából, így az Lautaro Martínezé lesz, aki nem adja be, helyette inkább a kapusba vágja a bőrgolyót. 

56. perc

Dzeko helyett a rutinos Lukaku az Interben.  

54. perc

Marciniak továbbra is elég érdekes stílusban vezeti a találkozót. Faragják egymást rendesen a játékosok, de a lengyel - fogalmazzunk így - nem fújja szét a meccset.

50. perc

Onana - meglepetésre - Bernardo Silvának passzolja a labdát a 16-oson belül, de a portugál elszórakozza a lehetőséget. 

SZÜNET UTÁN

Kevin De Bruyne (jobbról) megbélyegezve: ezúttal sem tudott végigjátszani egy BL-döntőt... Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna
Kevin De Bruyne (jobbról) megbélyegezve: ezúttal sem tudott végigjátszani egy BL-döntőt... Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna

45+1. perc

Akanji durrant rá egy labdát jó 25 méterről, fölé, de - legalább kísérlet volt!

Kétperces a hosszabbítás. 

43. perc

Dumfries ígéretes helyzetben birkózza le a kitörő Grealish-t, az angol tajtékzik, Marciniak nyugtatja, nincsen sárga...

36. perc

Ilyen nincs! De Bruyne - 2021 után - második Bajnokok Ligája-fináléját fejezi be még a szünet előtt, helyére Phil Fodden áll. 

32. perc

Kevin De Bruyne megsérül, de egyelőre a pályán marad. A belga klasszis újra nem játszik végig egy BL-döntőt?...

29. perc

Éledezik a City! Ezúttal De Bruyne csavar kapura, a védőkön megpattanó labdát ismét hárítja az Inter kameruni hálóőre.

Az első félidőben Haalandnak csupán egy villanása volt... Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki
Az első félidőben Haalandnak csupán egy villanása volt... Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki

27. perc

És megvan az első Haaland-villanás: a norvég a tizenhatoson belül meglép, ballal kapura zúdítja a labdát, Onana állva marad, és a testéről kipattan a játékszer. Érdekesség: a gólzsák az utóbbi hetekben nem talál magára: az utolsó 26 próbálkozásából mindössze egy gól jött össze! 

26. perc

Elpasszolták a labdát a manchesteri védők, Barella messziről az üres kapura emel, kis híján támadás lesz a történet vége....

23. perc

Nincs sok szabálytalanság, de Marciniak feltűnően engedi a folyamatos játékot. 

20. perc

Dimarco lendületesen tör előre, a támadás végén Brozovic lő fölé! Többek között azért, mert a csapattárs, Lautaro Martínez kissé zavarta...   

14. perc

Az első szögletet az Inter, egész pontosan Dimarco végzi el, mely után Barella ad be, ezt is túlcifrázták... 

5. perc

Rodri labdájával Bernardo Silva keverget a tizenhatoson belül, kicsit túlvariálja, végül mellé lő.

4. perc

Barell kap egy átszállóst Bernardo Silvától - ez még lapot sem ér...

3. perc

Haaland fölé lő - lesről...

1. perc 

Az Inter kezdi a mérkőzést.

Nyitókép Nem akármilyen küzdelem volt! Ederson és Lautaro Martínez páros jelenete Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

     

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2023. június 11. 09:03
Un
Ekeke
2023. június 11. 01:36
"a legutóbbi vb-finálét is dirigáló lengyel Szymon Marciniak felvezetésével " Naná, hogy még őt is meg akarták buktatni derék "liberálisaink": https://rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2023/06/09/bajnokok-ligaja-bl-donto-politikai-botrany-szymon-marciniak/
brekker
2023. június 10. 23:49
Olcsó belépőt, olcsó sört, és hülye szurkolói kántálás mentes meccseket kívánok mindenkinek! Igyatok tejet, egyetek húst!
akkor ki
2023. június 10. 23:06
Az élet minden területén a szerencse dönt, nem volt ez másképp itt sem! Az Inter számomra meglepően helyt állt a világ jelenlegi legjobb csapata ellen. Gratula a BL győzelemhez a Citynek, de az elismerésem csúcsa az Inert illeti, mert egyenrangú fél voltak, csak az a fránya szerencse, az most elhagyta őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!