Három ok, amiért meghiúsulhat, hogy Szoboszlai a Liverpoolhoz igazoljon

2023. június 29. 17:34

A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon kelendő lett a játékospiacon, most épp a Liverpool vinné. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint látszik, Összeszedtük, min bukhat el az átigazolás.

2023. június 29. 17:34
null

Kis túlzással az egész országot foglalkoztatja a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik esetleges átigazolása. A sportoló az elmúlt időszakban nyújtott kiváló teljesítményének köszönhetően igencsak kelendő lett a piacon, számos topklub érdeklődik iránta, de egyelőre nem döntötte el, hogy újabb szintet lép, vagy marad Lipcsében. 

A legkomolyabb érdeklődőnek eddig az „újgazdag” Newcastle United bizonyult, ám a napokban kiderült, nem csupán pletyka volt, hogy a Liverpool is szeretné leigazolni a magyar játékost. Egybehangzó brit lapértesülések szerint

Ez persze korántsem jelenti azt, hogy az üzlet létre is jön, és a Liverpoolnak nem lesz egyszerű dolga, ha meg akarja szerezni Szoboszlait. Legalább három oka lehet annak, hogy meghiúsul a szerződés: az egyik a pénz, a másik nem meglepő módon jelenlegi együttese, a RB Leipzig, a harmadik pedig maga a labdarúgó. 

Szoboszlai ára nagyon felment az elmúlt egy évben

A magyar válogatott csapatkapitányának piaci értéke az elmúlt évben óriásit emelkedett. Egy évvel ezelőtt Szoboszlai Dominik játékjogát 28 millió euróra becsülte a Transfermarkt.de. A mértékadó piaci portál ez év elejére már 35 millió euróra emelte a labdarúgó értékét, majd márciusban az Eb-selejtezőket követően 40-re, június közepén pedig már 50 millió eurós összeg szerepelt a neve mellett. 

Szoboszlai Dominik piaci értékének változása a Transfermarkt grafikonján (kép: Transfermarkt.de)
Szoboszlai Dominik piaci értékének változása a Transfermarkt grafikonján (kép: Transfermarkt.de)

De van, aki még ennél is magasabbra becsüli a magyar labdarúgó értékét: a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb világranglistája szerint

Szoboszlai 73,8 millió eurót ér, amivel az 50. legértékesebb labdarúgó, és a 7. legértékesebb támadó középpályás lett.

A RB Leipzig korábban 70 millió euró összegben határozta meg a játékos kivásárlási árát (ha ezt az összeget egy csapat leteszi, a lipcsei klub köteles belegyezni az üzletbe). Ez azonban még akkor történt, amikor Szoboszlai piaci értéke a jelenleginél jóval alacsonyabb volt, mint ma. A fejlődését látva azonban ennél még jóval feljebb is mehet az értéke, így ha már meg kell válniuk tőle jelenlegi klubja nyilván szeretne minél több pénzt látni az eladásból. 

Szoboszlai jelenlegi szerződése 2026-ig szól, de az átigazolások ügyében mindig jól értesült olasz újságíró, 

mert a következő egyelőre nem ismert, de a jelenleginél biztosan magasabb kivásárlási ár legközelebb a téli átigazolási szezonban lesz aktív. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor nyáron nem igazolhat máshová a játékos, de ez esetben idén a RB Leipzig annyit kérhet a érte, amennyit nem szégyell. Kérdés viszont, hogy ezt a 70 milliót, vagy az ennél is magasabb kért összeget meg tudja-e, és meg akarja-e fizetni bármelyik klub. Eszerint cikkünk megjelenése idején a Liverpoolnak alig több mint 24 órája maradt, hogy 70 millió eurós ajánlatot tegyen Szoboszlaiért.

 

Döbbenetes mértékben emelkedett egy év alatt Szoboszlai és Kerkez értéke

Saját korosztályában és posztján mindkét válogatott labdarúgónk a világ legértékesebb játékosai közé tartozik. Szokjuk meg: európai szinten is magasan jegyzett játékosaink vannak, akikért topklubok érdeklődnek.

Lehet, hogy a Lipcse nem is akarja eladni Szoboszlait?

A klub érthetően szeretne új szerződést kötni a játékossal, mert úgy Szoboszlai Dominik kivásárlási árát tovább emelhetnék, vagy akár ki is vehetik belőle, és akkor annyiért adják, amennyiért akarják. Plusz minél hosszabb időre szól a szerződés, annál magasabb lehet a játékos ára.

Az új szerződéshez azonban fizetésemelés is jár, és ez eddig nem tűnt olyan egyszerűnek. A Leipziger Volkszeitung korábbi cikke szerint az Olmo-Szoboszlai-Gvardiol hármas mindegyikét már csak a fizetési sapka miatt sem lenne képes megtartani a RB Leipzig. Azóta viszont a horvát védő megegyezett a Manchester City-vel, így szinte biztossá vált, hogy Gvardiol Guardiola keze alatt folytatja (állítólag 100 millió eurót fizetnek érte a kékek) Christopher Nkunku pedig 60 millió euróért a Chelsea-hoz igazolt.

Mindez azt jelenti, hogy a lipcsei klub nem csak 160 millió euró bevételhez jut, de megspórolja a két játékos fizetését is,

így bőven jut pénz Szoboszlai fizetésének megemelésére.

Az eddigi átigazolások tehát alaposan átalakíthatják a forgatókönyvet. A Leipzig közben meghosszabbította Dani Olmo szerződését, a spanyolt a hírek szerint 60 millióért engedné el a klub, és az MLS-ben szereplő New York Red Bullstól áthozták a szintén támadó középpályás poszton játszó 20 éves Caden Clarkot.

Szükségük is lesz ennyi játékosra, mert a RB Leipzig harmadik helyen végzett a Bundesligában, így jövőre is játszik majd Bajnokok Ligájában, és német bajnokság valamint a kupa mellett ez a terhelés „hosszabb” padot kíván meg a klubtól. Ugyan a lipcsei csapat könnyedén hozhat fel játékosokat az energiaitalgyártó cég valamelyik kisebb csapatától, a leginkább az utánpótlást biztosító Red Bull Salzburgtól (Szoboszlai is onnan érkezett két éve), vagy az említett, New York Red Bulls-tól de rutinos játékosokra is szükségük lesz. Most, hogy a klub nem kénytelen értékesíteni Szoboszlait, lehet, hogy a megtartása mellett döntenek. 

Szoboszlai Dominik a Bajnokok Ligájában is gólt szerzett a RB Lepzig mezében (kép: FRANCK FIFE / AFP)
Szoboszlai Dominik a Bajnokok Ligájában is gólt szerzett a RB Lepzig mezében (kép: FRANCK FIFE / AFP)

Szoboszlai játszani szeretne

Természetes, hogy minden labdarúgó szeretne minél több játéklehetőséghez jutni, és ilyen szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy milyen együttesben játszik. Megbízik-e benne az edző? Hány riválisa van azon a poszton, ahol a legjobb? Passzol-e a játékstílusához a csapat játékrendszere? Milyen bajnokságokban, sorozatokban szerepelhet? Ezeket a szempontokat mindenképp érdemes mérlegelni egy átigazolásnál. 

Nézzük, hogy néz ki mindez a RB Leipzig és a Liverpool csapatainál! A lipcsei klub edzője, Marco Rose megadta a bizalmat Szoboszlainak, aki az elmúlt évben biztosan bőven meghálálta ezt. Ebben az idényben Szoboszlai 46 mérkőzésen játszott, ezek 80 százalékán kezdő volt, 10 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott. Rosénél tehát mindenképp helye van a csapatban, sőt ő az egyik kulcsjátékosa a Lipcsének. 

Támadó középpályásként a csapatban egyetlen komoly riválisa van, az említett Dani Olmo, de egyelőre Szoboszlai van jobb helyzetben van a spanyolnál, ráadásul a magyar játékos egyaránt képes jobb- és balszélsőt, sőt, középső középpályást is játszani. Ez akár előny lehet számára a Liverpoolban is, ahol azért komolyabb riválisokkal (Salah, Jota, Gakpo vagy Thiago) kellhet megküzdenie a játéklehetőségért. 

A magyar válogatott csapatkapitánya korábban többször pozitívan nyilatkozott Jürgen Klopp vezetőedzőről, akit a világ egyik legjobbjának nevezett. A német edzővel ráadásul könnyen megértenék egymást, hiszen Szoboszlai annak köszönhetően, hogy hat éve német nyelvterületen játszik, kiválóan beszéli is a nyelvet.

A következő szezonban a lipcsei csapat a Bajnokok Ligájában szerepelhet, a Premier League-ben a 2022/2023-as szezonban ötödik helyen végzett Liverpool viszont csak a kisebb presztízsű Európa-ligában indulhat, ám

míg a RB Leipzignek kicsi az esélye komoly eredményt elérni a legrangosabb sorozatban, a Liverpool simán meg is nyerheti az Európa-ligát. 

Szoboszlainak ezt is mérlegelnie kell, amikor döntést hoz. 

Persze hosszabb távon gondolkodva a Liverpool mindenképp magasabb szint, mint a lipcsei csapat, és Szoboszlai még mindig nagyon fiatal, legjobb évei csak most következnek. Épp ezért azonban akár azt is mondhatja, hogy vár még egy évet, é a szintlépéssel. De van egy olyan érzésünk, hogy ez másként lesz. 

Irány a Premier League? - Liverpoolban folytathatja a harmadik legértékesebb magyar focista

Angol nagycsapat szeretné leigazolni a magyar labdarúgó-válogatott hátvédjét.

Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!