Hajóval az atlétikai világbajnokságra!

2023. augusztus 15. 16:09

A MAHART, együttműködésben a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságával, a vb összes versenyprogramja idején folyamatos hajójáratokat üzemeltet a Batthyány tér és a MÜPA hajóállomás között, ahonnan rövid sétával elérhető a Nemzeti Atlétikai Központ bejárata. A menetidő mindössze 15 perc.

2023. augusztus 15. 16:09
ATLÉTIKAI VB

„Fontos eszköz lesz a hajóközlekedés, hiszen a vb helyszíne közelében rendkívül korlátozottak a parkolási lehetőségek. Mindenkinek ajánlom, hogy válassza a tömegközlekedést, érkezzen például a világ egyik legszebb villamos útvonalán a 2-es villamossal, a gyors és nagy kapacitású 1-es villamossal, vagy éppen hajóval, aminél hangulatosabbat, szebbet nem is lehetne elképzelni, ráadásul még gyors is” – hangsúlyozta Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója.

Augusztus 19. és 27. között minden nap, a versenyek időszakához igazodva közlekednek majd a hajójáratok, kivéve augusztus 20-án este, amikor a tűzijáték miatt nem járnak a hajók. A megnyitó napján, augusztus 19-én például már reggel 8-kor indul az első járat a délelőtti versenyekre, ahol többek között Halász Bencének lehet majd szurkolni. Az este 18.00 órakor kezdődő megnyitóra és az esti programokra készülők 16:30-tól szállhatnak fel az első hajóra a Batthyány téren. A hajóra napijeggyel lehet felszállni, amely 1500 forintba kerül és az adott napon korlátlan számú utazásra érvényes.
 

Autó nélkül érdemes Budapestre is utazni, hiszen a MÁV-Volán csoport kedvezményes, oda-vissza összesen 2023 forintos jegyeket vezetett be az atlétikai vb idejére.

 Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a világbajnokságra érkező napi több tízezer néző a lehető legegyszerűbben, környezetbarát módon és elérhető áron tudjuk eljutni.

NÉMETH Balázs
Németh Balázs: Nem csak a várost mutatjuk meg! Fotó: Budapest2023Zrt.

Miklósa Erika-koncert és további látványos programok a maraton útvonalán

Megépült a hétvégén az a kábelkamera-rendszer a budapesti Hősök tere és a Kodály körönd között, amely 980 méter hosszan a magasból mutatja majd az atlétikai világbajnokság maratoni és gyalogló versenyeit, valamint a háttérben a várost. További lezárások és parkolási tilalmak várhatók az Andrássy út környékén – jelentették be a szervezők. Kiderült az is, hogy a maratoni versenyek útvonalán szurkolói pontokat építenek ki, amelyeken ismert zenészek, zenekarok adnak koncerteket.
- Élményt adunk az utcai versenyeken is, koncertekkel, meglepetés programokkal várjuk a szurkolókat a verseny teljes útvonalán. 

Hárommilliárd ember készülékén lesz elérhető a közvetítés a világ legszebb maratoni útvonalán zajló versenyekről, 

akik közül sokmillióan biztosan végig nézik majd maratont. Nem csak a várost mutatjuk meg nekik, hanem azt is, hogy milyen hangulat, milyen látványos programok várták itt a sportolókat és a közönséget, köztük több hazai egyesület fiatal atlétáit – mondta Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója
 

MIKLÓSA Erika
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, Miklósa Erika is az atlétika, ezen belül a futás nagy szerelmese Fotó: MTI/Kovács Anikó

Meglepetésnek szánják a programok több részét, de annyit elárultak a szervezők, hogy az események három fő helyszínre, a Hősök terére, a Magyar Tudományos Akadémia előtti területre és a Várkert Bazár előtti útszakaszra koncentrálódnak. Kiderült az is, hogy augusztus 26-án, a női maraton reggelén a Follow the Violin fellépése alapozza majd meg a hangulatot, míg másnap, a férfiak versenye előtt a Szakács Gergő Akusztik zenél. Az útvonalon is olyan sztárok lépnek fel, mint Miklósa Erika, de lesz lehetőség futópadon futni, vagy éppen meghallgatni a Magyar Honvédség zenekarának buzdító dallamait a Clark Ádám téren. Sok szurkolóra lehet számítani, ami annak is köszönhető, hogy az összes, szám szerint hat utcai versenyen lesznek magyar atléták a mezőnyben.

Még épülnek a helyszínek, azért a maraton útvonalán már a versenyek időpontja előtt is lesznek időszaki lezárások, amelyekkel kapcsolatban a lezarasok.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon lehet tájékozódni, illetve a BKK elérhetőségein. Teljes útzár csak augusztus 26-án reggel és augusztus 27-én reggel és délelőtt lesz.

Nyitókép A Batthyány tértől mindössze 15 perc alatt megközelíthető a Nemzeti Atlétikai Központ Fotó: Budapest2023Zrt.

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ugandai Bubu
2023. augusztus 15. 17:47
Esetleg a HÉV-vel nem lehetett volna? A NER 13. évében... Ja, hogy az nem prioritás, ugye... Azt kellett volna először, addig a látványsport pornót kukázni. Igaz, ebből lehet lopni, és persze a töröttszemüveges nackók csak ilyenekre tudnak falloszt verni...
templar62
2023. augusztus 15. 17:30
Nem a nyitóképen levő kikötőről van szó . A Rákóczi hídnál levő BKK kikötőről van szó a cikkben .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!