Halálra késeltek egy görög futballszurkolót az AEK Athén-Dinamo Zagreb mérkőzés előtt

2023. augusztus 08. 08:06

Több mint száz rivális szurkoló támadt egymásra.

2023. augusztus 08. 08:06

Halálra késeltek egy görög futballszurkolót Athén külvárosában hétfő este egy az AEK Athén és a horvát Dinamo Zagreb szurkolói közötti verekedés során, amelynek során legkevesebb hat másik szurkoló megsérült – számolt be róla a Times of Malta. A 22 éves férfit a stadionból egy athéni kórházba szállították, ahol azonban már nem tudták megmenteni az életét. A két csapat a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének mérkőzését játszotta. 

A rendőrség közlése szerint 83 embert tartóztattak le az összecsapást követően.

Az UEFA éppen az erőszak veszélye miatt megtiltotta, hogy vendégszurkolók érkezzenek Athénba, de ennek ellenére mégis több száz horvát érkezett Görögországba.

Az internetre több videó is felkerült az incidensről. Az egyiken az is látszik, ahogy a horvát szurkolók botokkal felfegyverkezve támadnak rá a görögökre. 

Csak Szalonikiben három év alatt ez volt a harmadik szurkolói erőszak következtében bekövetkezett haláleset – írta a máltai lap. 

***

Nyitókép: Denis Lovrovic / AFP

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vip era
2023. augusztus 08. 16:20
Jelen esetben egy hunyó van,a görög rendfenntartó erők.
fraktoaster
2023. augusztus 08. 12:33
Tele hibákkal... "A 22 éves férfit a stadionból egy athéni kórházba szállították" - Nem a stadionból... "A két csapat a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének mérkőzését játszotta" - Nem játszotta. Ma este lett volna a meccs, de a halálos késelés miatt elhalasztják...
Reszelő Aladár
2023. augusztus 08. 09:54
A görög rendvédelem csak a határvédelemmel vetekszik. Ha szigorúak vagyunk, akkor ők nem regisztrálnak senki migrit, pont amivel minket csesztetnek. Amúgy meccs csak ma van. Az UEFA pedig megmutathatja, hogy mennyire korrekt: nálunk a BULI MLSZ ért szektorbezárást meg 20k Eurót. Az emberölés vajon mennyi?
Upuaut
2023. augusztus 08. 09:08
Mi a faszt csináltak a görög határőrök? Görögország schengeni övezetbe tartozik, de egyetlen szomszédja sem. Bezzeg a fradistákat fel tudták tartóztatni übermenschék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!