Szoboszlai Dominik a mezőny legjobbja volt, két gólban is főszerepet játszott! Liverpool–Bournemouth 3-1

2023. augusztus 19. 15:39

A Liverpool magabiztosan győzte le ellenfelét, a büntetőt is kiharcoló magyar középpályás vezérletével. Kerkez Milos remekül helyt állt Mohamed Szalah ellen.

2023. augusztus 19. 15:39
SZOBOSZLAI Dominik
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Hosszú évek után ismét két magyar futballistáért szurkolhatunk a világ legerősebb pontvadászatának tartott Premier League-ben, ráadásul Szoboszlai Doninik és Kerkez Milos is hamar kulcsjátékossá nőtte ki magát!

Az első fordulóban a Mersey-partiak 1–1-es döntetlent értek el a Chelsea otthonában, 

a magyar válogatott csapatkapitánya játékáról sok mindent elmond, hogy a kilencven perc alatt három poszton is remekül teljesített, a helyzetek kialakításában és a pontos passzok számában is kimagasló számokat hozott,

nem véletlen, hogy Jürgen Klopp egyenesen bestiának nevezte honfitársunkat!

A hét egyik legfontosabb liverpooli híre, hogy Alexis MacAllister és Szoboszlai mellé a klub leigazolta a stuttgarti Endo Vatarut (a japán be is került a szombati meccskeretbe), igaz, a Pool drukkerei közül többen is bevallották: nagyobb névre számítottak!

KERKEZ Milos
Kerkez Milost a West Ham ellen a mezőny legjobbjának választották Fotó: Getty Images

A még mindig csak 19 éves Kerkez Milos teljesítményéről mindent elmond: a West Ham United elleni hazai találkozón a mezőny legjobbjának választották, tökéletesen igazolva azt az állítást, amit a klub Twitter-oldalán előzetesen írtak róla: „This guy has so much energy”, vagyis „ennek a srácnak nagyon sok energiája van”.

Sokan azt gondolják: utoljára Király Gábor és Gera Zoltán volt az utolsó két magyar játékos, akik összecsaptak egymással az angol élvonalban. A magyar futball legendái azonban – mint ahogy a Gera Zoltánnal készített interjúban ezt meg is említjük – a Crystal Palace–West Bromwich Albion meccsen a Championshipben, azaz az a angol másodosztályban találkoztak.

Ezt is ajánljuk a témában

Tizenöt éve azonban mégis összejött egy magyar randevú a PL-ben: 

2008. augusztus 16-án a Hull City fogadta a Fulham együttesét. A hazaiaknál a korábbi szombathelyi és debreceni kiválóság, Halmosi Péter (aki még ma, 44 évesen is futballozik Király Gábor együttesében, a megyei I. osztályú Király SE-ben!) a 62. percben állt be, míg Gera végigjátszotta a meccset, melynek végén a Hull örülhetett: 2–1-re diadalmaskodott!

E felvezető után nézzük: miként is áll fel a Liverpool és a Bournemouth

a több szempontból sem mindennapi bajnokira, amelyet a helyszínen több száz magyar drukker is megtekint!

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, MacAllister – Diogo Jota – Szalah, Gakpo, Luís Diaz

Bournemouth: Neto – Aarons, Senesi, Zabarnij, Kerkez - Billing, Rothwell - Semenyo, Christie, Anthony – Solanke

KÖVESSÉK ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNKET!

A lefújást követően Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos átöleli egymást és mezt cserél.

VÉGE!

90+4. perc

Ismét a vendégek elefántcsontparti légiósa villan: közeli lövését a Pool kapusa csak bravúrral tudja szögletre nyomni.

90+2. perc

A csereként beállt Hamed Traoré lövését üti kapu fölé Alisson - jöhet a mérkőzés első Bournemouth-szöglete, amely teljesen veszélytelen.

Hatperces lesz a hosszabbítás.

90. perc

Endo gáncsolja Brooksot a kaputól 25 méterre. A szabadrúgást Billing nemes egyszerűséggel a kapu fölé csavarja.

85. perc

A csereként beállt Justin Kluivert kis híján édesapja nyomdokaiba lép, és betalál az Anfield Roadon! Ám az ifjú titán közeli bombáját Alisson bravúrral üti ki. (A legendás Patrick Kluivert a Newcastle és a Barcelona játékosaként is eredményes volt a Liverpool ellen...)

83. perc

Szalah addig, addig tologatta a labdát, amíg lövőhelyzetbe kerül, de mellé lő. Talán jobban jár a Pool, ha az egyiptomi nem önző és letolja a játékszert a mellette álló Szoboszlainak...

80. perc

Többször is eladja a labdát a hazai védelem, amely az ex-liverpooli Solanke elé kerül, aki fölé lő.

72. perc

Szoboszlai ezúttal Billinget ülteti kétszer is hintába, passza után azonban az új szerzemény, Endo hamar elveszíti a labdát.

70. perc

Egy vendégtámadás végén a beadást a csereként beállt Kieffer Moore vágja kapu fölé. Nagy helyzet volt!

SZOBOSZLAI Dominik
Szoboszlai Dominik - kulcsszerepben! Fotó: MTI/AP/Rui Vieira

65. perc

Szoboszlai tarthatatlan: Rothwellt kicselezve tör be a tizenhatoson belülre, Kerkezt is átfűzte, majd bepassza elakad a védőkben!

62. perc

Szoboszlai Dominik ismét főszerepben! Távoli lövése megpattan az egyik Bournemouth-védőn, Neto csak kiütni tudja a labdát, amit Diogo Jota vág a hálóba! Liverpool - Bournemouth 3-1. 

60. perc

Gakpo helyett az új szerzemény, Endo Vataru áll be a Liverpoolban

58. perc

MacAllister: piros lap! Thomas Bramall játékvezető úgy ítélte meg, hogy az argentin világbajnok súlyos szabálytalanságot követett el Ryan Christie-vel szemben, miután letalpalta őt. 

56. perc

A jubileumi, tizedik Liverpool-szögletet ismét Robertson végzi el - nem sok eredménnyel.

53. perc

Gakpo labdájával Szalah ugrik ki, kissé kisodródva a rövid sarkot választja, Neto magabiztosan véd.

51. perc

A kiugró Szalah elől Neto a kapujából kifutva fejjel ment, a labda Diogo Jota elé kerül, aki az üresen tátongó kapu fölé teker. 

50. perc

Ezúttal Robertson végzi el a Liverpool-szögletét. A beívelést Diogo Jota fejeli mellé.

49. perc

Semenyót nem tudják feltartóztatni a liverpooli védők, végül a ghánai is fölé vágja a labdát.

46. perc

Rögtön egy liverpooli szöglettel kezdődik a második játékrész: az Anfield Road közönsége óriási ovációval fogadja, hogy Szoboszlai megy ki elvégezni. A beívelést Alexander-Arnold lövi fölé.

SZÜNET UTÁN

45+2. perc

Szoboszlai lövése Zabarnijról vágódik szögletre, a 200. Premier Leauge-meccsét játszó Alexander-Arnold szögletét Konaté fejeli fölé.

4 perc lesz a hosszabbítás!

45. perc

Ismét Szoboszlai főszerepeben! Remekül tör előre, Gakpóval játszik össze, majd a visszakapott labdát elengedi Alexander Arnoldnak, akinek a lövését Neto szögletre üti.

42. perc

Kerkez Milos most éppen Diogo Jotával vív hatalmas csatát.

SZALAH, Mohamed
Mohamed Szalah a büntetőt elhibázta, a kipattanót belőtte Fotó: MTI/EPA/Peter Powell

35. perc

Szoboszlai Dominikot Rothwell rúgja fel a 16-oson belül, tizenegyeshez jut a Liverpool! Előtte a reklamáló Neto kap még sárga lapot. Mohamed Szalah végzi el a büntetőt, de a brazil kapus óriási bravúrral kiüti a labdát, de éppen az egyiptomi elé, aki ballal a hálóba vágja a bőrgolyót! Liverpool - Bournemouth 2-1.

28. perc

Egyenlít a Liverpool! Diogo Jota beadását Luís Diaz pörgeti fel magának a tizenhatoson belül, majd kapásból a hálóba bombáz, Netónak esélye sem volt a hárításra - Liverpool - Bournemouth 1-1!

26. perc

Semenyo mellett a Bournemouth másik támadója, Anthony is besárgul, miután túlságosan lelkesen csúszik be Robertsonnak.

25. perc

Érdekesség: a Liverpool a legutóbbi 12 bajnokiján veretlen maradt, kilenc győzelem mellett mindösze három döntetlen csúszott be.

23. perc

Szoboszlai remek passzal futtatja Alexander-Arnoldot, a hátvéd beadását hatástalanítja a vendégvédelem.

21. perc

Kerkez Milosról is essék szó: eddig kitűnően semlegesíti a világ egyik legjobb támadóját, Mohamed Szalahot.

18. perc

Szoboszlai kap vastapsot az Anfield Road közönségétől, miután becsúszva tart meg egy labdát, majd pár másodperc múlva a lövése Billingről vágódik szögletre!

16. perc

A gólszerző Semenyo kap sárgát, miután hátulról takarította el Gakpót.

13. perc

Alexander-Arnold éles lövését ujjheggyel hárítja Neto, a negyedik korner ezúttal nem jelent veszélyt a Bournemouth kapujára.

8. perc

Megzavarodott a liverpooli védelem! Ezúttal Alisson kap egy teljesen jogos sárgát, miután eladott labdája után a kapujából kifutva felvágja Anthonyt...

Antoine SEMENYO
A mérkőzés elején Antoine Semenyo (jobbra) alaposan ráijesztett a liverpooli szurkolókra. Fotó: MTI/AP/Rui Vieira

6. perc

Kis híján itt a liverpooli válasz: a második hazai szögletet Van Dijk fejeli kapufára - Neto csak megkövülten állt...

3. perc

Ezt már nem ússzák meg a hazaiak! Alexander-Arnold veszít labdát a saját térfélen, Solanke passzát a kezdőcsapatba kerülő Antoine Semenyo vágja a hálóba. Liverpool - Bournemouth 0-1!

1. perc

A Liverpool kezdi a meccset - Szoboszlai gurítja hátra a labdát! S majdnem jön a hidegzuhany: Anthony begurítását Senesi lövi a hálóba - de  kiugró csatár már lesen avatkozott játékba.

Nyitókép: Szoboszlai Dominik ismét feltartóztathatatlan volt Fotó: MTI/EPA Peter Powell 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nyilas Miksa
2023. augusztus 20. 02:54
Aza sok kihagyott rúgás a labdába! Szemüveggel jobban látna. Kopjon le az ilyen csóri!
akkor ki
2023. augusztus 19. 20:38
Turánnal egyetértek! Szobit mikor felrúgták rögtön magához vette a labdát, de Szalah, aki sorozatosan kihagyja a 11-eseket elkunyerálta, majd kihagyta! Igaz kipattanót berúgta, de gáz a faszi. Nem sajnálom, ha elmegy, rohadt önző. Számtalanszor volt passzsáv Dominik felé és a megváltónak nem adja neki, inkább mást választ. Szerintem Szobit nem tiszteli. De valóban önző az összes csatár, igaz a csatár munkája a gólszerzés, de mivel csapatjáték és ha van jobb lő pozíció, akkor kötelező lenne leadni, mert az a korrekt! A japcsi nem tudom, hogy válik be, ha sikerül beilleszkednie, segítheti Domit. Mac Allistert sajnálom nagyon, csöppnyi szándékosság sem volt az esetben. Ez törheti a srácot, de kiheveri! Középpályát még erősíteni kell! Ha az ok, akkor BL hely meglehet.
Turán
2023. augusztus 19. 20:04
A három előretolt liverpooli egy önző pöcs. Hiába volt jobb helyzetben egy másik társ nemigen adják le a labdát. Szoboszlai se igen kapja meg jó helyzetben. Ráadásul a világ legjobb pontrugói között van és egyszer sem kapott lehetőséget. A szőrmók tizenegyese meg egy vicc volt.
Zolotarjov
2023. augusztus 19. 19:56
Na ugye..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!